A Magyar Néphadsereg fedőszámainak története
Mint a világ számos hadereje, úgy a miénk is alkalmazott úgynevezett fedőszámokat. Bevezetése 1949. október 1-re datálódik, amikor a 35.000/Eln./1949. számú határozattal életre hívták e titkos rendszert. Ez annyit jelentett, hogy a hadrendben használt tényleges katonai megnevezéseket a legtöbb iraton nem lehetett használni, az alakulatok hivatalos megnevezését az ott teljesítő sorkatonák sem tudhatták. Ehelyett egy két betűből (kezdetben Pf. majd 1961-től MN) és négy számjegyből álló hadrendi fedőszámot alkalmaztak. Amikor hosszú évtizedek után 1990. március 15-én a Magyar Néphadsereg megszűnt s átvette helyét Magyar Honvédség, egy darabig MH-számnak hívták, majd a nem nyílt hadrendi elemként működő alegységek, egységek, törzsek, intézetek, stb. ilyen típusú rejtése 1991 júliusában – jelen állás szerint végleg – megszűnt.
Maga a fedőszám-rendszer a többszöri átszervezések, hadseregfejlesztések és leszervezések révén szinte követhetetlen képet mutat. Akadt rá példa, hogy egy megszűnő egység jelét utóbb másiknak adták, ugyanazon alakulat egy átszervezés során kapott új fedőszámot, de az is előfordult, hogy ugyanazon megnevezésű, rendeltetésű és helyőrségű alakulat egyszerűen csak az „ellenség megtévesztése” végett váltott hadrendi fedőszámot időről időre. Jelenleg több mint ezer alakulat Pf., illetve MN-száma és mintegy kétszáz helyőrség adatai kereshetőek ebben az adatbázisban.
Fontos megjegyezni, e tablót Illésfalvi Péter, neves hadtörténészünk állította össze nem kevés munkával.
Fedőszám | Hadrendi megnevezés | Mettől-meddig | Helyőrség |
1107/1 | honi könnyű légvédelmi tüzérüteg | 1960.11.01.-1965.10.30. | |
1124/1 | honi könnyű légvédelmi tüzérüteg | 1960.11.01.-1965.10.30. | |
1159/1 | honi könnyű légvédelmi tüzérüteg | 1960.11.01.-1965.10.30. | |
1196/1 | honi könnyű légvédelmi tüzérüteg | 1960.11.01.-1965.10.30. | |
9129 | Légvédelmi Központ | 1951.06.14.-1951.11.01. | |
5386 | (HM Honvéd) Személyi Véleményező Intézet | 1949.10.01.-1950.03.06. | |
5784 | 1. hadsereg lőszerraktár | 1954.11.25.-1956.10.09. | |
1266 | 1. átrakókörlet parancsnokság | 1983.07.15.-1991. | Záhony |
4004 | 1. bányamunkára vezényelt ezredparancsnokság | 1954. | |
3210 | 1. bányamunkás zászlóalj | 1954. nyara | Miskolc |
5441 | 1. egészségügyi anyag raktár | 1951.10.15.-1954.11.25. | |
2742 | 1. ejtőernyős zászlóalj | 1949.10.01.-1951.11.01. | |
3752 | 1. élelmezési raktár | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
6321 | 1. építő segédmunkás zászlóalj | 1952.01.01.-1953.12.31. | Tata |
9379 | 1. építődandár parancsnokság | 1952.01.01.-1953.11.19. | Budapest |
8191 | 1. építőzászlóalj | 1952.01.01.-1952.11.20. | Abasár, Verpelét |
5213 | 1. erdőmérnöki hivatal | 1949.10.01.-1950.09.20. | |
3229 | 1. fegyelmező zászlóalj | 1952.04.06.-1952.11.20. | Budapest |
4692 | 1. földi repülőirányító szolgálat | 1949.10.01.-1952.11.01. | |
2284 | 1. gépesített hadtest-parancsnokság | 1987-1991.09.30. | Tata |
4199 | 1. gépkocsivezető-képző iskola | 1953.10.15.-1957.03.30. | Szeged |
5923 | 1. gyógyház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
4127/C | 1. hadműveleti akadálycsomópont raktár | 1963.08.12.-1973.09.01. | |
6978/1 | 1. hadműveleti rádiótechnikai század | 1957.02.05.-1961.09.14. | |
8021 | 1. hadműveleti repülőtér kiszolgáló csoport | 1962.10.01.-1964.08.15. | |
6321 | 1. hadtápzászlóalj | 1951.07.28.-1952.03.? | Hódmezővásárhely |
4444 | 1. híradó anyag raktár | 1953.11.05.-1957.06.30. | |
4016 | 1. honi híradóanyag-raktár és javítóműhely | 1974.11.01.-1991. | Veszprém? Fonyód?Bp? |
9236 | 1. honi légifigyelő- és jelzőezred | 1952.12.01.-1954.10.06. | |
9144 | 1. honi légvédelmi figyelő- és jelzőszázad | 1951.06.14.-1955.09.16. | |
1110 | 1. honi légvédelmi hadosztály harcálláspont | 1961.08.01.-? | Veszprém |
5313 | 1. honi légvédelmi hadosztály-parancsnokság | 1966.09.01.-1984.04.04. | Veszprém |
9041 | 1. honi légvédelmi hadosztály-parancsnokság | 1961.08.01.-1966.09.01. | Veszprém |
6425 | 1. honi légvédelmi hadsereg GAK (gépi adatfeldolgozó Központ) | 1973.01.01.-1975.11.01. | |
9850 | 1. honi légvédelmi hadsereg központi harcálláspont | 1973.01.01.- | |
7750 | 1. honi légvédelmi hadsereg rendészeti komendáns zászlóalj | 1973.01.01.-1973.08.31. | |
5313 | 1. honi légvédelmi hadtest-parancsnokság | 1984.04.05.-? | |
5217 | 1. honvéd lő- és gyakokrlótér gazdaság | 1949.10.01.-1950.09.20. | |
3785 | 1. kerület parancsnokság | 1949.10.01.-1951.04.01. | |
5352 | 1. kútfúró és útépítő zászlóalj | 1952.01.01.-1952.11.20. | Nyíregyháza, Budakeszi, Budapest |
3229 | 1. különleges munkás zászlóalj | 1952.01.01.-1952.04.05. | Budapest |
9144 | 1. légvédelmi központ | 1950.11.01.-1951.06.13. | |
5951 | 1. lovashadosztály-parancsnokság | 1952.12.01.-1953.10.15. | Nyíregyháza |
5784 | 1. lőszerraktár | 1951.10.15.-1954.11.24. | |
5784 | 1. lőszerraktár | 1958.09.01.-1994 | |
5787 | 1. lőszerraktár | 1949.10.01.-1950.10.31 | Devecser |
9511 | 1. mérőosztály | 1950.04.15.-1950.10.31. | Miskolc |
3701 | 1. műszaki építési parancsnokság | 1952.01.20.-1953.12.25. | Szeged |
3711 | 1. műszaki építő zászlóalj | 1952.01.20.-1954.10.07. | Szeged |
3722 | 1. műszaki építő zászlóalj | 1954.10.07.-1954.11.24. | Tököl |
1213 | 1. önálló bányász század | 1954.11.25-1957.03.30. | Petőfibánya |
1201 | 1. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Pécs |
1200 | 1. önálló építő zászlóalj | 1975.12.01.-1977.01.31. | |
4698 | 1. önálló földi repülőirányító szakasz | 1954.10.07.-1957.03.30. | |
4698 | 1. önálló földi repülőirányító század | 1952.11.01.-1954.10.06. | |
8926 | 1. önálló honi légvédelmi gépkocsi szállító zászlóalj | 1973.09.01.-1977.10.31. | |
8926 | 1. önálló honi légvédelmi hadsereg gépkocsi szállító zászlóalj | 1973.01.01.-1973.08.31. | |
7750 | 1. önálló honi légvédelmi rendészeti komendás zászlóalj | 1973.09.01.-1984.08.01. | Tököl |
9892 | 1. önálló lőtér szakasz | 1952.11.01.-1955.11.17. | |
4707 | 1. önálló lőtérszakasz | 1951.10.15.-1952.10.31. | |
3722 | 1. önálló műszaki építő zászlóalj | 1954.11.25.-1957.03.30. | Budapest |
5424 | 1. önálló oxigénfejlesztő állomás | 1952.11.01.-1956.02.26. | |
5435 | 1. önálló oxigénfejlesztő állomás | 1956.02.26.-1956.10.10. | |
1005 | 1. önálló rádiótechnikai század | 1952.03.05–1955.09.17. | Sormás |
4722 | 1. önálló szállító raj | 1949.10.01.-1950.04.14. | |
4980 | 1. önálló tűzszerész- és aknakutató zászlóalj | 1975.01.01.- | Budapest |
6175 | 1. rádiótechnikai szakasz | 1959.09.17.-1957.02.05. | |
1017 | 1. rádiótechnikai század | 1955.09.17–1957.02.05. | |
9121 | 1. rádiótechnikai század | 1955.09.17.-1957.03.30. | |
4250 | 1. repülő műszaki zászlóalj kirendeltség | 1950.11.01.-1951.10.15. | |
5506 | 1. repülő üzemanyag | 1951.10.15.-1958.09.01. | |
4250 | 1. repülőtér kiszolgáló zászlóalj kirendeltség | 1950.04.10.-1950.10.31. | |
4258 | 1. repülőtér kiszolgáló zászlóalj kirendeltség | 1949.10.01.-1950.04.09. | |
7508 | 1. robbanóanyag-raktár | 1951.10.15.- | Devecser |
1008 | 1. ruházati anyagraktár | 1957.02.05–1958.09.01. | |
4040 | 1. tábori repülőgép javítóműhely | 1954.11.25.-1956.10.10. | |
8021 | 1. tartalék repülőtér kiszolgáló csoport | 1961.09.15.-1962.09.30. | |
1632 | 1. térkép raktár | 1951.05.15.-1957.03.30. | |
1001/A | 1. területi mozgósítási törzs | 1967.09.01-től | |
1008 | 1. területi ruházati anyagraktár | 1952.04.15–1957.02.05. | Debrecen |
5784 | 1. tüzér lőszerraktár | 1956.10.10.-1958.08.31. | |
5787 | 1. tüzér lőszerraktár | 1950.11.01.-1951.10.14. | |
9511 | 1. tüzér mérőosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Polgárdi |
9511 | 1. tüzér műszeres felderítőosztály | 1951.11.01.-1956.02.26. | Cegléd |
7828 | 1. üzemanyag raktár | 1957.02.05.-1958.09.01. | |
8030 | 1. vakleszállást biztosító század | 1952.12.01.-1957.03.30. | Kecskemét |
4316 | 1.bomba és lőszerraktár | 1956.02.26.-1957.02.04. | |
6025 | 1.honi légvédelmi hadsereg-parancsnokság | 1973.01.01.-1984.02.09. | Budapest |
5951 | 1.önálló lovasezred | 1953.10.15.-1954.11.25. | Miskolc |
4316 | 1.repülőbomba és lőszerraktár | 1950.10.01.-1956.02.25. | |
5782 | 1.üzemanyagtároló | 1954.11.25.-1957.02.04. | |
4710 | 10. bombázórepülő ezred | 1952.11.01.-1956.02.265. | Kunmadaras |
7328 | 10. fegyelmező zászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Kalocsa, Budakeszi |
2699 | 10. felderítő géppisztolyos század | 1950.11.01.-1951.10.31. | Kiskunhalas |
5328 | 10. földi repülőirányító szolgálat | 1951.05.15.-1952.11.01. | |
2699 | 10. géppisztolyos század | 1951.11.01.-1952.12.01. | Kiskunhalas |
7576 | 10. hadsereg lőszerraktár | 1954.11.25.-1956.10.09. | |
7218 | 10. hadtápzászlóalj | 1951.08.13.-1951.12.31. | Kaposvár |
3142 | 10. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
7576 | 10. lőszerraktár | 1953.12.01.-1954.11.24. | Táborfalva |
7576 | 10. lőszerraktár | 1958.09.01.- | |
1210 | 10. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Ózd |
9784 | 10. önálló karhatalmi zászlóalj | 1956.11.-1957.12.15. | |
4177 | 10. önálló rádiótechnikai század | 1952.12.01.-1953.09.16. | |
2598 | 10. önálló tüzérdandár | 1987.03.01.-? | Cegléd |
7576 | 10. tüzér lőszerraktár | 1956.10.10.-1958.08.31. | |
2150 | 10. tüzérezred | 1957.02.05.-1963.07.15. | Kiskőrös |
2550 | 10. tüzérezred | 1951.11.01.-1957.03.30. | Orosháza |
3930 | 10. tüzérezred | 1963.07.15.-1987.04.30. | Kiskőrös |
1753 | 100. műszaki utászzászlóalj | 1966.11.30.-1987. | Szeged |
9600 | 100. önálló rádiótechnikai tisztesképző zászlóalj | 1962.10.01.-1967.12.01. | Budaörs |
3632 | 100. rendészeti komendánszászlóalj | 1973.04.01.-1991 | Tata |
1929 | 101. felderítő repülőezred | 1971.09.01.-1984.03.31. | Szolnok-Szandaszőlős |
1929 | 101. felderítő repülőszázad | 1984.04.01.-1991 | Taszár |
9425 | 101. rádiófelderítő zászlóalj | 1949.10.01.-1954.10.07. | Budapest |
3670 | 101. rendészeti komendánszászlóalj | 1973.09.01.-1987 | Kiskunfélegyháza |
3437 | 101. tüzérdandár | 1987-? | Pécs |
3437 | 101. tüzérezred | 1963.07.15.-1987 | Pécs |
5501 | 101. tüzérezred | 1958.09.01.-1963.07.15. | Orosháza |
2067 | 101/3. tüzérosztály | 1960.03.31.-1960.10.31. | Szabadszállás |
9391 | 101/3. tüzérosztály | 1959.11.12.-1960.03.20. | |
5299 | 102. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1952.12.01.-1953.09.16. | Miskolc |
4510 | 102. légvédelmi rakétaezred | 1987.07.01.-1990 | Jánoshalma |
4510 | 102. légvédelmi tüzérezred | 1967.07.15.-1987.06.30. | Jánoshalma |
4510 | 102. légvédelmi tüzérosztály | 1958.09.01.-1967.07.14. | Jánoshalma |
9497 | 102. önálló rádiófelderítő ezred | 1954.10.07.-1957.02.04. | Budapest |
9494 | 102. rádiófelderítő zászlóalj | 1949.10.01.-1954.11.25. | Budapest |
4610 | 102. rendészeti kommendánszászlóalj | 1973.09.01.-? | Gyöngyös |
9518 | 103. rádiófelderítő zászlóalj | 1951.11.01.-1954.11.25. | Budapest |
6383 | 103. rendészeti komendánszászlóalj | 1973.09.01.-1987 | Nyíregyháza |
9360 | 103. tarackos tüzér ezred | 1951.11.01.-1952.12.01. | |
1434 | 103. tarackos tüzérezred | 1951.11.01.-1957.02.04. | Cegléd |
3011 | 104. honi légvédelmi rakétaezred-parancsnokság | 1987.07.01.-1991.06.30. | Sárbogárd |
9420 | 104. honi légvédelmi tüzérezred parancsnokság | 1960.11.01.-1961.09.14. | Budapest |
9420 | 104. honi légvédelmi tüzérezred parancsnokság | 1961.09.15.-1962.10.01. | Budapest |
3011 | 104. honi légvédelmi tüzérezred-parancsnokság | 1962.10.01.-1983.07.03. | Budapest, majd Nagytarcsa |
3011 | 104. honi légvédelmi tüzérezred-parancsnokság | 1983.07.04.-1987.06.30. | Sárbogárd |
2906 | 104. javítózászlóalj | 1954.10.07.-1957.03.30. | ? |
1124 | 104/1. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1991.06.30. | Sárbogárd |
2023 | 104/1. honi légvédelmi tüzér technikai osztály | 1960.11.01.-1966.11.30. | Isaszeg |
1124 | 104/1. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.03.31.-1987.06.30. | Sárbogárd |
2067 | 104/2. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1990.06.30. | Szabadszállás |
2067 | 104/2. honi légvédelmi tüzérosztály | 1960.10.31.-1987.06.30. | Szabadszállás |
1196 | 104/3. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1991.06.30. | Dunaföldvár (Bölcske) |
1196 | 104/3. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.03.31.-1987.06.30. | Dunaföldvár (Bölcske) |
2124 | 104/3. honi légvédelmi tüzérosztály | 1960.10.31.-1978.03.30. | Nógrádverőce |
1698 | 104/4. honi légvédelmi rakéta-osztálycsoport | 1987.07.01.-1991.06.30. | Mezőfalva |
3121 | 104/4. honi légvédelmi tüzérosztály | 1960.10.31.-1978.03.30. | Vácegres |
1698 | 104/4. honi légvédelmi tüzér-osztálycsoport | 1985.03.01.-1986.01.? | Sárbogárd |
1698 | 104/4. honi légvédelmi tüzér-osztálycsoport | 1986.01.?-1987.06.30. | Mezőfalva |
3265 | 104/5. honi légvédelmi tüzérosztály | 1961.09.15.-1978.03.30. | Gyömrő |
3372 | 104/6. honi légvédelmi tüzérosztály | 1961.09.15.-1977.09.01. | Táborfalva |
4105 | 105. honi légvédelmi rakétaezred-parancsnokság | 1987.07.01.-1990.06.30. | Miskolc |
4105 | 105. honi légvédelmi tüzérezred-parancsnokság | 1961.09.15.-1987.06.30. | Miskolc |
7852 | 105. műszaki zártelepítő zászlóalj | 1966.11.30.-1987.03.01. | Szeged |
4456 | 105/1. honi légvédelmi tüzér technikai osztály | 1961.09.15.-1967.11.30. | Miskolc |
4456 | 105/1. honi légvédelmi tüzér technikai osztály | ?-1990.06.30. | Miskolc |
4512 | 105/2. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1990.06.30. | Tardona |
4512 | 105/2. honi légvédelmi tüzérosztály | 1961.09.15.-1987.06.30. | Tardona |
4565 | 105/3. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1990.06.30. | Cserépfalu |
4565 | 105/3. honi légvédelmi tüzérosztály | 1961.09.15.-1987.06.30. | Cserépfalu |
4417 | 105/4. honi légvédelmi tüzérosztály | 1961.09.15.-1977. 09.01. | Aszaló |
4809 | 105/5. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1990.06.30. | Szakáld |
4809 | 105/5. honi légvédelmi tüzérosztály | 1961.09.15.-1987.06.30. | Szakáld |
5566 | 106. önálló híradó ezred | 1960.10.31.-1974.10.31. | Budapest |
5566 | 106. önálló honi híradó zászlóalj | 1974.11.01.-? | |
2319 | 106. önálló szállítmánykísérő zászlóalj | 1975.09.01.- | Budapest |
8459 | 106. út- és hídépítő zászlóalj | 1966.11.30.-1987 | Szeged |
4163 | 107. önálló szállító üteg | 1963.11.01.-1966.06.19. | |
4163 | 107. önálló szállítóosztály | 1966.06.20.-1990. | Nyírtelek |
2261 | 107. tartalékképző honi légvédelmi rakétaezred | 1987.07.01.-1991.06.30. | Börgönd |
2261 | 107. tartalékképző honi légvédelmi tüzérezred | ?-1987.06.30. | Börgönd |
7809 | 108. gépesített lövészdandár | 1987.03.01.-? | Baja |
7809 | 108. gépesített lövészezred | 1971.04.01.-1987.02.28. | Baja |
4517 | 108. gépkocsizó lövészezred | 1958.09.01.-1960.12.01. | Baja |
5125 | 108. gépkocsizó lövészezred | 1960.12.01.-1963.07.115. | Baja |
7809 | 108. gépkocsizó lövészezred | 1963.07.15.-1971.03.31. | Baja |
2907 | 108. javítózászlóalj | 1954.10.07.-1956.02.26. | ? |
6025 | 108. sorozatvető osztály | 1951.11.01.-1953.09.16. | Táborfalva |
7750 | 108. tábori egészségügyianyag raktár | 1963.07.15.-1966.11.29. | |
9537 | 11. gépesített hadtest parancsnokság | 1951.11.01.-1954.10.01. | |
2284/B | 11. hadosztály raktártárak | 1961.09.01.-1962.10.31. | |
2284/B | 11. harckocsi hadosztály raktártárak | 1962.11.01.-1966.11.01. | |
2123 | 11. harckocsihadosztály raktárak | 1966.11.01.-1973.09.01. | Tata |
2284 | 11. harckocsihadosztály-parancsnokság | 1961.09.01.-1987 | Tata |
3290 | 11. honi híradó-zászlóalj | 1977.09.01.-1997.12.17. | Budapest |
3000 | 11. honi légvédelmi rakétadandár-parancsnokság | 1987.07.01.-1997 | Budapest |
5011 | 11. honi légvédelmi tüzérdandár parancsnokság | 1977.09.01.-? | |
5011 | 11. honi légvédelmi tüzérezred parancsnokság | 1961.09.15.-1977.08.31. | Budapest |
3147 | 11. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
9591 | 11. közepes aknavető tüzérezred | 1949.10.01.-1950.04.14. | Miskolc |
5412 | 11. légtérellenőrző század | ?-1997.07.31. | Boldog |
1139 | 11. légvédelmi tüzérezred | 1951.11.01.-1956.10.10. | Szolnok |
1139 | 11. légvédelmi tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Miskolc |
1139 | 11. légvédelmi tüzérosztály | 1956.10.11.-1957.03.31. | Miskolc |
6214 | 11. lőszerbázis | 1954.11.25.-1956.10.09. | |
6214 | 11. lőszerbázis | 1958.09.01.-? | Pusztavacs |
1211 | 11. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Várpalota, Zirc |
7328 | 11. önálló hadtápszázad | 1951.08.13.-1951.12.31. | Kiskőrös |
2900 | 11. önálló honi légvédelmi tüzérezred | 1957.11.13.-1959.09.17. | Veszprém |
2900 | 11. önálló honi légvédelmi tüzérezred | 1959.09.17.-1959.10.24. | Börgönd |
3000 | 11. önálló honi légvédelmi tüzérezred | 1959.10.25.-1960.06.27. | Börgönd |
3000 | 11. önálló honi légvédelmi tüzérezred | 1960.06.28.-1961.09.15. | Budapest |
9785 | 11. önálló karhatalmi zászlóalj | 1956.11.-1957.12.15. | |
2900 | 11. önálló légvédelmi tüzérezred | 1957.02.05.-1957.11.12. | Veszprém |
9537 | 11. páncélos hadtest parancsnokság | 1950.11.01.-1951.10.31. | Budapest |
2123 | 11. rádiótechnikai század | 1973.09.01.-1992 | Tata |
3210 | 11. segédmunkás zászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Miskolc |
6214 | 11. tüzér lőszerbázis | 1956.10.10.-1958.08.31. | |
8493 | 11. tüzér törzsüteg | 1961.09.01.-1963.08.12. | Várpalota |
9237 | 11. tüzér törzsüteg | 1963.08.12.-1973.09.01. | Tata |
9591 | 11. tüzérezred | 1950.04.15.-1950.11.01. | Eger |
7080 | 11. útépítő zászlóalj | 1964.08.15.-1973.08.31. | Szentes |
2124 | 11/1. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-? | Pilisszentlászló-észak |
1027 | 11/1. honi légvédelmi tüzér technikai osztály | 1959.10.25.-1961.09.15. | Börgönd |
3000/1 | 11/1. honi légvédelmi tüzér technikai osztály | 1959.10.25.-1960.11.01. | |
3293 | 11/1. honi légvédelmi tüzér technikai osztály | 1961.09.15.-1968.11.04. | Börgönd |
2124 | 11/1. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.03.31.-1980.03.22. | Nógrádverőce |
2124 | 11/1. honi légvédelmi tüzérosztály | 3.-1987.06.30. | Pilisszentlászló-észak |
4213 | 11/10. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1994.09.01. | Tinnye |
4213 | 11/10. honi légvédelmi tüzérosztály | 1977.09.01.-1987.06.30. | Tinnye |
5818 | 11/11. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-? | Biatorbágy |
5818 | 11/11. honi légvédelmi tüzérosztály | 1977.09.01.-1987.06.30. | Biatorbágy |
6367 | 11/12. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1997.12.31. | Szigethalom |
6367 | 11/12. honi légvédelmi tüzérosztály | 1977.11.01-1978.05.05. | Sárbogárd |
6367 | 11/12. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.05.05-1987.06.30. | Szigethalom |
7816 | 11/13. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-? | Gyál |
7816 | 11/13. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.10.01.-1987.06.30. | Gyál |
5646 | 11/14. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-? | Kerepes |
5646 | 11/14. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.10.01.-1987.06.30. | Kerepes |
3592 | 11/15. honi légvédelmi tüzér technikai osztály | 1977.09.01.-? | Börgönd |
5413 | 11/16. honi légvédelmi rakétatechnikai osztály | 1987.07.01.-1991.04.? | Gyömrő |
5413 | 11/16. honi légvédelmi tüzér technikai osztály | 1982.08.01.-1987.06.30. | Gyömrő |
1059 | 11/2. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1995 | Pilisszentkereszt |
1059 | 11/2. honi légvédelmi tüzérosztály | 1981.01.12.-1987.06.30. | Pilisszentkereszt |
3000/2 | 11/2. honi légvédelmi tüzérosztály | 1959.10.25.-1960.11.01. | |
1059 | 11/2. honi légvédelmi tüzérosztály | 1959.10.25–1981.01.11. | Börgönd |
1159 | 11/3. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1995 | Zsámbék |
1159 | 11/3. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.03.31.-1978.12.? | Úny |
3000/3 | 11/3. honi légvédelmi tüzérosztály | 1959.10.25.-1960.11.01. | |
1159 | 11/3. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.12.?-1987.06.30. | Zsámbék |
1107 | 11/3. honi légvédelmi tüzérosztály | 1960.11.01.-1978.03.30. | Vértesacsa |
1107 | 11/4. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-? | Etyek |
1107 | 11/4. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.03.31.-1980.09.11. | Vértesacsa |
1107 | 11/4. honi légvédelmi tüzérosztály | 1980.09.12.-1987.06.30. | Etyek |
1124 | 11/4. honi légvédelmi tüzérosztály | 1960.11.01.-1978.03.30. | Sárbogárd |
3000/4 | 11/4. honi légvédelmi tüzérosztály | 1959.10.25.-1960.11.01. | |
1159 | 11/5. honi légvédelmi tüzérosztály | 1960.11.01.-1978.03.30. | Úny |
1196 | 11/6. honi légvédelmi tüzérosztály | 1960.11.01.-1978.03.30. | Dunaföldvár (Bölcske) |
3265 | 11/7. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1995 | Ócsa |
3265 | 11/7. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.03.31.-1982.08.19. | Gyömrő |
3265 | 11/7. honi légvédelmi tüzérosztály | 1982.08.20.-1987.06.30. | Ócsa |
3121 | 11/8. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-1991.06.30. | Fót |
3121 | 11/8. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.03.31.-1982.08.27. | Vácegres |
3121 | 11/8. honi légvédelmi tüzérosztály | 1982.08.28.-1987.06.30. | Fót |
6360 | 11/9. honi légvédelmi rakétaosztály | 1987.07.01.-? | Pilisszentlászló-dél, Lom-hegy |
6360 | 11/9. honi légvédelmi tüzérosztály | 1978.10.01-1979.09.24. | Úny |
6360 | 11/9. honi légvédelmi tüzérosztály | 1979.09.25-1987.06.30. | Pilisszentlászló-dél, Lom-hegy |
6481 | 110. állásépítő zászlóalj | 1966.11.30.-1987 | Szeged |
9815 | 110. könnyű ágyús naszádosztály | 1951.10.15.-1953.09.16. | Siófok |
9175 | 111. műszaki utászzászlóalj | 1953-1955 | Baja |
9175 | 111. műszaki utászzászlóalj | 1955-1957.05.05. | Kalocsa |
9175 | 111. műszaki zászlóalj | 1951.11.01.-1953 | Kalocsa |
5214 | 112. önálló repülő-műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1957.03.30. | Kalocsa |
2312 | 112. repülő műszaki zászlóalj | 1951.03.15.-1952.12.01. | |
2560 | 113. építőezred | 1963.08.15.-1966.11.30. | Budapest |
6021 | 113. felderítő század | 1961.09.01.-1962.10.29. | |
8085 | 113. felderítő század | 1958.09.01.-1960.12.01. | Kiskunfélegyháza |
1914 | 113. felderítő zászlóalj | 1963.07.15.-1987. | Kiskunfélegyháza |
6021 | 113. felderítő zászlóalj | 1960.12.01.-1961.08.31. | Kiskunfélegyháza |
6021 | 113. felderítő zászlóalj | 1962.10.30.-1963.07.15. | |
8459 | 113. önálló út- és hídépítő ezred | 1987-1991 | Szeged |
6609 | 114. vegyivédelmi század | 1963.07.15.-1987.04.14. | Tata |
6808 | 114. vegyivédelmi század | 1961.10.01.-1963.07.15. | Tata |
6609 | 114. vegyivédelmi zászlóalj | 1987.04.15.-1992.07.01. | Zalaegerszeg |
3402 | 115. híradó század | 1963.07.15-1964.08.14. | |
3402 | 115. híradó zászlóalj | 1964.08.15.-1987 | Nyíregyháza |
6075 | 116. harckocsi tiszthelyettes kiképző zászlóalj | 1956.11.05.-1957.03.30. | |
6085 | 117. harckocsi tiszthelyettes kiképző zászlóalj | 1956.09.01.-1957.03.30. | |
5934 | 117. önálló vonalcsatlakozó zászlóalj | 1962.11.05.-1991 | Aszód |
8047 | 119. üzemanyag raktár | 1963.08.015.- | |
6137 | 12. aknavető ezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Siófok |
6137 | 12. aknavető ezred | 1952.12.01.-1953.11.14. | Kaposvár |
6137 | 12. aknavető ezred | 1953.11.15.-1954.11.25. | Tamási |
6137 | 12. aknavető tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Polgárdi |
6060 | 12. fegyverbázis | 1975.01.01.-1992 | Nyírtelek |
1183 | 12. felderítő-zászlóalj | 1950.11.01.-1955.11.29. | Gyöngyös |
2872 | 12. gépesített ezred | 1954.10.07.-1957.03.30. | Kecskemét, v. Marcali |
3143 | 12. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
5352 | 12. kútfúró és üzemeltető zászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Budakeszi, Budapest |
2872 | 12. lövészezred | 1949.10.01.-1951.10.31. | Kaposvár |
2872 | 12. lövészezred | 1951.11.01.-1954.10.06. | Kecskemét |
1709 | 12. lövészhadosztály hadtáp | 1949.10.01.-1950.04.14. | |
1709 | 12. lövészhadosztály hadtáp intézete | 1950.04.15.-1950.11.01. | |
1709 | 12. lövészhadosztály-parancsnokság | 1949.10.01.-1950.04.14. | Kecskemét, majd Győr |
1709 | 12. lövészhadosztály-parancsnokság | 1950.04.15.-09.30. | Székesfehérvár, majd Kiskunhalas |
1709 | 12. lövészhadosztály-parancsnokság | 1950.11.01.-1951.03.31. | Kecskemét |
1709 | 12. lövészhadosztály-parancsnokság | 1951.04.01.-10.31. | Kiskunhalas |
1709 | 12. lövészhadosztály-parancsnokság | 1951.11.01.-1957.03.30. | Kalocsa |
9145 | 12. műszaki utászdandár parancsnokság | 1951.11.01.-1953 | Kalocsa |
9145 | 12. műszaki utászdandár parancsnokság | 1953-1955 | Tolna |
9145 | 12. műszaki utászdandár parancsnokság | 1955-1957.02.04. | Kalocsa |
9145 | 12. műszaki utászdandár parancsnokság | 1966.11.01.-1968.01.19. | Szeged |
1212 | 12. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Kisgyón |
1212 | 12. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Bodajk |
3229 | 12. önálló hadtápszázad | 1951.08.13.-1951.12.31. | Esztergom |
6888 | 12. önálló honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1952.12.01.-1953.10.31. | Komárom |
6888 | 12. önálló honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1953.11.01.-1956.02.26. | Tata |
9786 | 12. önálló karhatalmi század | 1956.11.-1957.12.15. | |
9145 | 12. önálló műszaki utász ezred | 1961.09.10.-1966.10.31. | |
9145 | 12. önálló műszaki utász zászlóalj | 1957.02.05.-1961.08.31. | |
4659 | 12. páncéltörő tüzérezred | 1987.03.01.-1990 | Karcag |
4659 | 12. páncéltörő tüzérezred | 1990-1991 | Szentes |
4659 | 12. páncéltörő tüzérosztály | 1966.01.01.-1987.02.28. | Karcag |
8138 | 12. páncéltörő tüzérosztály | 1957.02.05.-1966.01.01. | Karcag |
5352 | 12. segédipari és búvárjavító zászlóalj | 1980-as évektől | Budapest |
6245 | 12. tábori műszaki anyagraktár és javítóműhely | 1962.10.30.-1963.08.10. | Szentendre |
8383 | 12. tábori műszaki anyagraktár és javítóműhely | 1963.08.10.-1968.01.18. | Tata |
9969 | 12. tábori műszaki anyagraktár és javítóműhely | 1968.01.18.- | Ercsi |
6688 | 12. tüzér lőszer bázis | 1957.02.05.-0197.11.01. | Szerencs |
7287 | 120. ellátózászlóalj | 1973.09.01.-1987 | Tata |
7287 | 120. gépkocsi szállítózászlóalj | 1961.09.01.-1973.09.31. | Tata |
5650 | 120. önálló repülő-műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1954.10.20. | Kunmadaras |
5650 | 120. repülő-műszaki zászlóalj | 1951.05.15.-1952.11.30. | |
4190 | 121. honi híradózászlóalj | 1962.10.01.-? | Veszprém |
4190 | 121. vezetésbiztosító zászlóalj | -1991 | Veszprém |
2930 | 122. honi légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1956.02.16. | Nagykanizsa |
2930 | 122. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1951.11.01.-1954.11.24. | Nagykanizsa |
1048 | 123. önálló rádiórelé- és kábelépítő zászlóalj | 1969.09.01-től | Aszód(?), Ercsi |
9118 | 125. műszaki zászlóalj | 1973.09.01.-1992 | Pápa |
9118 | 125. repülőtéri és karbantartó zászlóalj | 1966.09.01.-1973.08.31. | Pápa |
9633 | 128. aknafigyelő osztály | 1951.11.01.-1954.10.06. | Dunaföldvár |
9633 | 128. aknakereső, aknafigyelő osztály | 1954.10.07.-1955.11.17. | Budapest |
4560 | 128. honi légvédelmi fegyverzetjavító műhely | 1977.09.01.-1991. | Budapest |
7268 | 129. üzemanyag raktár | 1963.08.15.-1996.12.31. | Tarnamária |
4044 | 13. bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954. | |
4066 | 13. bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954.11.25.-1957.03.30. | Komló |
7414 | 13. építőzászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Budapest |
5431 | 13. fegyverbázis | 1958.09.01.-1961.10.30. | Budapest |
5612 | 13. harckocsi-felderítő zászlóalj | 1964.08.15.-1987.? | Nagykanizsa |
6366 | 13. honi légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1957.03.30. | |
6366 | 13. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1952.12.01.-1954.11.24. | Kaposvár |
3607 | 13. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
4066 | 13. önálló bányász zászlóalj | 1955-1956 | Komló |
3239 | 13. önálló hadtápszázad | 1951.08.13.-1951.12.31. | Kecskemét |
9787 | 13. önálló karhatalmi század | 1956.11.-1957.12.15. | Pápa |
5434 | 13. önálló repülő-műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1957.03.30. | Kecskemét |
2620 | 13. rádiótechnikai század | 1980.01.01.-1997 | Tata |
5434 | 13. repülő-műszaki zászlóalj | 1951.03.15.-1952.11.30. | |
5431 | 13. tüzér fegyverbázis | 1957.02.05.-1958.08.31. | |
5431 | 13. tüzér fegyverszertár | 1954.11.25.-1957.02.04. | |
5612 | 13.hadosztály közvetlen harckocsi-felderítő század | 1962.11.01.-1964.08.14. | Nagykanizsa |
9915 | 130. pontonos hidászzászlóalj | 1951.11.01.-1957.05.05. | Ercsi |
9520 | 131. honi légvédelmi rendészeti kommendánszászlóalj | 1977.09.01.-1991 | Veszprém |
4989 | 131. javítózászlóalj | 1985.03.01.-1996 | Tata |
4989 | 131. páncélos és gépjárműtechnikai javítóműhely | 1961.09.01.-1985.03.01. | Tata |
9620 | 132. honi híradó zászlóalj | 1962.10.01.-1984.05.15. | Miskolc-Lillafüred |
3616 | 134. híradó-zászlóalj | 1958.09.01.-1963.07.29. | Békéscsaba |
4268 | 134. híradó-zászlóalj | 1963.07.29.-? | Zalaegerszeg |
2960 | 135. önálló honi légvédelmi tüzérezred | 1954.11.25.-1957.03.30. | Budapest |
2960 | 135. önálló honi légvédelmi vegyes tüzérezred | 1952.12.01.-1954.11.24. | Szolnok |
2960 | 135. önálló honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1951.11.01.-1952.11.30. | Szolnok |
7992 | 139. műszaki zászlóalj | 1973.09.01.-1990 | Szentes |
7992 | 139. repülőtér építő és karbantartó zászlóalj | 1966.09.01.-1973.08.31. | Szentes |
4055 | 14. bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954.11.25.-1957.03.30. | Komló |
7216 | 14. építőzászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Kalocsa, Budapest |
5624 | 14. fegyver bázis | 1958.09.01.-1966.09.01. | |
7215 | 14. fegyverbázis | 1966.09.01.-1990 | Tápiószecső |
4730 | 14. gépesített lövészdandár | 1987.03.01.-? | Nagykanizsa |
4730 | 14. gépesített lövészezred | 1973.09.01.-1987.02.28. | Nagykanizsa |
4730 | 14. gépkocsizó lövészezred | 1963.07.29.-1973.08.31. | Nagykanizsa |
7314 | 14. gépkocsizó lövészezred | 1957.02.05.-1958.? | Nagykanizsa |
7314 | 14. gépkocsizó lövészezred | 1958.?-1958.11.30. | Nagyatád |
7314 | 14. gépkocsizó lövészezred | 1958.12.01.-1963.07.29. | Nagykanizsa |
3319 | 14. hadtápzászlóalj | 1951.08.13.-1951.12.31. | Karcag |
3602 | 14. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
1972 | 14. légtérellenőrző század | ?-1997.12.31. | Mezőcsát |
5532 | 14. légvédelmi rakétaezred | 1987.07.01.-1997.08.30. | Győr |
5532 | 14. légvédelmi tüzérezred | 1968.09.01.-1976.08.14. | Lenti |
5532 | 14. légvédelmi tüzérezred | 1976.08.15.-1987.06.30. | Győr |
1715 | 14. légvédelmi tüzérosztály | 1957.02.05.-1963.08.05. | Szentes |
2278 | 14. légvédelmi tüzérosztály | 1951.05.15.-1951.10.31. | Kaposvár |
2278 | 14. légvédelmi tüzérosztály | 1951.11.01.-1952.11.30. | Dombóvár |
2278 | 14. légvédelmi tüzérosztály | 1952.12.01.-1953.11.14. | Kaposvár |
2278 | 14. légvédelmi tüzérosztály | 1953.11.15.-1957.03.30. | Hódmezővásárhely |
5532 | 14. légvédelmi tüzérosztály | 1963.08.05.-1968.08.31. | Lenti |
7462 | 14. lövészezred | 1952.12.01.-1957.03.30. | Nagyatád |
7462 | 14. lövészezred | 1950.04.15.-1951.10.31. | Tamási |
7462 | 14. lövészezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Kaposvár |
3518 | 14. műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1957.03.30. | Szeged |
4055 | 14. önálló bányász zászlóalj | 1955-1956 | Komló |
9788 | 14. önálló karhatalmi század | 1956.11.-1957.12.15. | Szeged |
5624 | 14. tüzér fegyverszertár | 1954.11.25.-1958.08.31. | Tápiószecső |
6670 | 140. hídépítő század | 1955.11.17.-1957.05.05. | |
2950 | 142. önálló honi légvédelmi tüzérezred | 1954.11.25.-1957.03.30. | Dunapentele |
2950 | 142. önálló honi légvédelmi vegyes tüzérezred | 1952.12.01.-1954.11.24. | Dunapentele |
2950 | 142. önálló honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1951.11.01.-1952.11.30. | Dunapentele |
7038 | 145. harckocsidandár | 1987-1989.08.01. | Szabadszállás |
5260 | 145. harckocsiezred | 1958.09.01.-1963.07.15. | Szabadszállás |
7038 | 145. harckocsiezred | 1963.07.15.-1987 | Szabadszállás |
8175 | 145. pontonos zászlóalj | 1973.09.01.-1987 | Szentes |
7080 | 146. pontonos zászlóalj | 1973.09.01.-1987 | Ópusztaszer |
7790 | 147. fegyverbázis | 1963.03.15.-1967.09.01. | |
9983 | 147. fegyverbázis | 1967.09.01.-1987 | Kaposvár |
9983 | 147. légvédelmi rakétatechnikai bázis | ?-1995.01. | Kaposvár |
9983 | 147. mozgó rakétatechnikai bázis | 1987.03.01.-? | Kaposvár |
7257 | 147. pontonos zászlóalj | 1973.09.01.-1987 | Kalocsa |
2940 | 148. honi légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1956.02.16. | Győr |
2940 | 148. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1951.11.01.-1954.11.24. | Győr |
6671 | 15. lövészezred | 1950.04.15.-09.30. | Rétság |
6671 | 15. lövészezred | 1950.10.01.-1951.10.31. | Aszód |
4066 | 15. bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954. nyara | Komló |
3994 | 15. felderítő géppisztolyos század | 1950.11.01.-1951.10.31. | Kiskunhalas |
6671 | 15. gépesített ezred | 1953.11.15–1957.02.04. | Aszód |
3715 | 15. gépesített lövészezred | 1973.09.01.-1976 | Aszód |
3715 | 15. gépesített lövészezred | 1976-1987.02.28. | Szombathely |
3715 | 15. gépkocsizó lövészezred | 1963.08.15.-1973.08.31. | Aszód |
6671 | 15. gépkocsizó lövészezred | 1951.11.01.-1953.11.14. | Aszód |
6671 | 15. gépkocsizó lövészezred | 1957.02.05.-1959.11.30. | Hatvan |
6671 | 15. gépkocsizó lövészezred | 1959.12.01.-1961.08.31. | Aszód |
6671 | 15. gépkocsizó lövészezred | 1961.09.01.-1963.08.14. | Szabadszállás |
6681 | 15. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1966.11.01.-1973.09.01. | |
7314/B | 15. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1963.07.15.-1966.11.01. | |
5490 | 15. gépkocsizó lövészhadosztály-parancsnokság | 1961.09.01.-1963.07.15. | Békéscsaba |
7314 | 15. gépkocsizó lövészhadosztály-parancsnokság | 1963.07.15.-1987.04.30. | Nyíregyháza |
3994 | 15. géppisztolyos század | 1951.11.01.-1952.12.01. | Kiskunhalas |
4123 | 15. HM önálló híradóezred | 1962.07.15.-1973.08.31. | |
2910 | 15. honi légvédelmi tüzérhadosztály-parancsnokság | 1951.05.15.-1957.03.31. | Veszprém |
3608 | 15. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
2314 | 15. légvédelmi rakétaezred | 1987.07.01.-1990.01.31. | Kalocsa |
2314 | 15. légvédelmi rakétaezred | 1991.01.01.-1997.08.31. | Kalocsa |
2314 | 15. légvédelmi tüzérezred | 1966.11.01.-1987.06.30. | Kalocsa |
3333 | 15. mélyépítő zászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Budapest |
2500 | 15. műszaki zászlóalj | 1951.11.01.-1957.03.30. | Szentes |
4123 | 15. önálló híradóezred | 1973.09.01.-? | Vác |
4123 | 15. önálló híradózászlóalj | 1961.10.01.-1962.07.14. | |
9789 | 15. önálló karhatalmi század | 1956.11.-1957.12.15. | Békéscsaba |
2314 | 15. önálló könnyű kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1962.10.15.-1966.10.31. | Kalocsa |
2314 | 15. önálló légvédelmi rakétaezred | 1990.02.01.-12.31. | Kalocsa |
2348 | 15. önálló pontonos ezred | 1990-1991.05.01. | Szentes |
8175 | 15. önálló pontonos zászlóalj | 1964.08.15.-1973.08.31. | |
8488 | 15. páncéltörő tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Debrecen |
8488 | 15. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1953.11.14. | Karcag |
8488 | 15. páncéltörő tüzérosztály | 1953.11.15.-1954.10.01. | Nyíregyháza |
2348 | 15. stratégiai pontonos dandár | 1973.09.01.-1990 | Szentes |
7856 | 15. tábori fegyverjavító üzem | 1973.06.01.-1976.09.01. | |
6688 | 15. tüzér lőszer bázis | 1956.11.05.-1957.02.04. | Szerencs |
3705 | 150. közlekedési dandárparancsnokság | 1964.06.29.-1991 | Budapest |
1205 | 151. közúti műszaki zászlóalj | 1964.06.29.- | Budaörs, Százhalombatta, Martonvásár |
1333 | 152. közúti műszaki zászlóalj | 1965.01.01.-1991 | Gödöllő, Budapest |
4518 | 153. vasúti műszaki zászlóalj | 1964.06.29.-1968? | Tapolca |
4518 | 153. vasúti műszaki zászlóalj | 1968?-? | Zánka |
1366 | 154. közúti műszaki zászlóalj | 1966.11.15.-1974.01.01. | Győr |
5320 | 155. vasúti műszaki zászlóalj | 1964.06.29.-1991 | Debrecen,Baja,Monor |
1737 | 156. vasúti műszaki zászlóalj | 1966.11.15.-1991 | Vác, Salgótarján, Bicske |
6050 | 157. önálló vonalépítő század | 1964.06.29.-1966.11.14. | Budaörs |
6050 | 157. vonalépítő zászlóalj | 1966.11.15.-1990 | Budaörs |
8381 | 158. vasúti műszaki zászlóalj | 1969.02.01.-1972.03.01. | Nagykáta |
7526 | 159. út-és hídépítő század | 1984.07.01.- | Szentes |
7064 | 16. állásépítő zászlóalj | 1964.08.15-1966.11.30. | Szentes |
4722 | 16. futár raj | 1949.10.01.-1950.04.14. | |
4722 | 16. futár század | 1950.04.15.-1950.11.01. | |
2248 | 16. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1952.12.01.-1953.09.29. | Szabadszállás |
2248 | 16. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1950.11.01.-1951.10.31. | Pécs |
2248 | 16. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1951.11.01.-1952.11.30. | Szabadszállás |
2248 | 16. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1953.09.30.-1954.10.06. | Szabadszállás |
3605 | 16. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
2248 | 16. közepes harckocsiezred | 1954.10.07.-1957.03.30. | Szabadszállás |
9127 | 16. légvédelmi technikus tiszthelyettesképző ezred | 1956.10.10.-1957.03.30. | |
9561 | 16. légvédelmi tüzérezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Komárom |
9561 | 16. légvédelmi tüzérezred | 1952.12.01.-1954.10.01. | Mór |
9561 | 16. légvédelmi tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Komárom |
1775 | 16. műszaki utászzászlóalj | 1957.02.05.-1987 | Szolnok |
2290 | 16. önálló javítózászlóalj | ?-1991 | Devecser |
9790 | 16. önálló karhatalmi század | 1956.11.-1957.12.15. | |
9127 | 16. önálló rádiótechnikai osztály | 1950.11.01.-1955.11.16. | Budapest |
4722 | 16. önálló szállító repülő raj | 1950.04.15.-1950.10.31. | Budapest-Mátyásföld |
9127 | 16. önálló technikus tiszthelyettesképző ezred | 1955.11.17.-1956.10.09. | |
4722 | 16. önálló vegyes repülő század | 1950.11.01.-1955.10.31, | Budapest-Mátyásföld |
4722 | 16. önálló vegyes repülő század | 1956.10.10.-1957.03.30. | |
4722 | 16. önálló vegyes repülőezred | 1955.11.01.-1956.10.09. | |
2290 | 16. önálló vontató és javítózászlóalj | 1973.09.01.-? | Devecser |
1324 | 16. segédmunkás zászlóalj | 1952.11.21.-1952.12.31. | Székesfehérvár |
5075 | 16. tüzérezred | 1950.11.01.-1952.11.30. | Pápa |
5075 | 16. tüzérezred | 1952.12.01.-1957.03.30. | Fertőd |
9892 | 16. vadászrepülő hadosztály-parancsnokság | 1951.02.15.-1951.03.11. | |
7560 | 160. általános műszaki dandárparancsnokság | 1964.06.29.-? | Budapest |
7860 | 161. általános műszaki zászlóalj | 1964.06.29-1966 | ? |
7860 | 161. általános műszaki zászlóalj | 1966-1977 | Miskolc |
7860 | 161. általános műszaki zászlóalj | ?-1990 | Budapest |
1630 | 162. általános műszaki zászlóalj | 1965.01.01.-1991 | Budapest |
8320 | 163. általános műszaki zászlóalj | 1964.06.29.-1985 (?) | Százhalombatta |
2986 | 164. általános műszaki zászlóalj | 1965.01.01.-1975.05.31. | Székesfehérvár |
2986 | 164. általános műszaki zászlóalj | 1975.06.01.-? | Paks |
3001 | 165. általános műszaki zászlóalj | 1965.01.01.-1972.03.01. | Nagytarcsa v. Pécs |
7085 | 166. általános műszaki zászlóalj | 1966.03.01.-1989.03.01. | Szeged |
7085 | 166. általános műszaki zászlóalj | ? | Miskolc |
7085 | 166. általános műszaki zászlóalj | ? | Visonta |
7085 | 166. általános műszaki zászlóalj | ? | Szeged |
8035 | 167. általános műszaki zászlóalj | 1966.03.01.-1991 | Dunaújváros, Pétfürdő?, Leninváros? |
7257 | 17. hídépítő zászlóalj | 1966.11.30.-1973.08.31. | Szentes |
3609 | 17. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
7183 | 17. légvédelmi tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Süttőr |
7183 | 17. légvédelmi tüzérosztály | 1951.11.01.-1957.02.05. | Szeged |
3727 | 17. lövészezred | 1950.11.01.-1957.03.30. | Szeged |
7203 | 17. lövészhadosztály hadtáp intézete | 1950.03.15.-1950.11.01. | |
7203 | 17. lövészhadosztály parancsnokság | 1950.03.15.-1951.10.31. | Balatonföldvár, Tab |
7203 | 17. lövészhadosztály parancsnokság | 1951.11.01.-1953.11.14. | Marcali |
7203 | 17. lövészhadosztály parancsnokság | 1953.11.15.-1957.02.04. | Kaposvár |
4077 | 17. önálló bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954. | |
9791 | 17. önálló karhatalmi század | 1956.11.-1957.12.15. | |
9935 | 17. önálló nehéz harckocsi-rohamlöveg ezred | 1950.11.01.-1952.11.30. | Székesfehérvár |
9935 | 17. önálló nehéz harckocsi-rohamlöveg ezred | 1952.12.01.-1953.10.27. | Sárbogárd |
6814 | 17. önálló térképező zászlóalj | 1969.09.01.-1973.10.14. | Ercsi |
6814 | 17. önálló térképező zászlóalj | 1973.10.15.-? | Szolnok |
1919 | 17. önálló út- és állásépítő zászlóalj | 1967.09.01.-1973.09.01. | Vác |
9728 | 17. önálló út- és állásépítő zászlóalj | 1966.09.01.-1967.09.01. | |
9973 | 17. páncéltörő tüzérezred | 1950.11.01.-1956.02.26. | Kiskunhalas |
4316 | 17.bomba és lőszerraktár | 1957.02.05.-1963.08.014. | Feldebrő |
2905 | 174. javítózászlóalj | 1954.10.07.-1957.03.30. | ? |
8226 | 18. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1950.10.01.-1951.10.31. | Miskolc |
8226 | 18. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1951.11.01.-1954.10.01. | Nyíregyháza |
3601 | 18. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
2485 | 18. légvédelmi rakétaezred | 1987.07.01.-1992.07.31. | Nagykanizsa |
7231 | 18. légvédelmi rakétaezred | 1989-1992.07.31. | Nagykanizsa |
2485 | 18. légvédelmi tüzérezred | 1967.09.01.-1987.06.30. | Nagykanizsa |
2485 | 18. légvédelmi tüzérosztály | 1963.07.15.-1967.09.01. | Nagykanizsa |
7231 | 18. légvédelmi tüzérosztály | 1950.03.15.-1952.11.30. | Marcali |
7231 | 18. légvédelmi tüzérosztály | 1952.12.01.-1963.07.15. | Nagykanizsa |
5286 | 18. műszaki ezred | 1987-1996 | Győr |
5286 | 18. műszaki utászzászlóalj | 1966.01.01.-1973 | Vác |
5286 | 18. műszaki utászzászlóalj | 1973-1987 | Győr |
8515 | 18. műszaki utászzászlóalj | 1961.09.01.-1966.01.01. | Mosonmagyaróvár |
9792 | 18. önálló karhatalmi század | 1956.11.-1957.12.15. | |
1394 | 18. önálló páncéloshadosztály-parancsnokság | 1954.11.25.-1955.11.16. | Gyöngyös |
1394 | 18. páncéloshadosztály-parancsnokság | 1950.10.16.-1954.11.24. | Gyöngyös |
7130 | 18. tüzérezred | 1950.11.01.-1952.11.30. | Nagykőrős |
7130 | 18. tüzérezred | 1952.12.01.-1957.03.30. | Kecskemét |
4695 | 19. repülő fényképész század | 1950.04.15.-1953.09.15. | Budapest-Mátyásföld |
2345 | 19. tüzérosztály | 1951.04.10.-1951.10.31. | Polgárdi |
1440 | 19. aknavető ezred | 1951.11.01.-1953.09.30. | Miskolc |
1440 | 19. aknavető tüzérezred | 1953.09.30.-1955.11.16. | Miskolc |
1342 | 19. gépkocsizó lövészezred | 1954.10.07.-1957.03.30. | Kiskőrös |
7129 | 19. híradó zászlóalj | 1950.11.01-1957.03.30. | Kecskemét |
3932 | 19. honi légvédelmi tüzérezred | 1956.10.10.-1957.03.30. | |
3932 | 19. honi légvédelmi tüzérosztály | 1955.11.25.-1956.10.09. | |
3932 | 19. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1951.11.01.-1954.11.24. | Záhony |
3076 | 19. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
1342 | 19. lövészezred | 1949.10.01.-1950.04.14. | Győr |
1342 | 19. lövészezred | 1950.04.15.-09.30. | Tolna, majd Szekszárd |
1342 | 19. lövészezred | 1950.10.01.-1951.10.31. | Tab |
1342 | 19. lövészezred | 1951.11.01.-1954.10.07. | Kiskőrős |
1775 | 19. műszaki zászlóalj | 1951.11.01.-1957.02.05. | Szolnok |
9793 | 19. önálló karhatalmi század | 1956.11.-1957.12.15. | Nyíregyháza |
2345 | 19. önálló tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.04.09. | Polgárdi |
7477 | 19. tábori páncélos és gépjármű anyagraktár | 1968.01.18.- | Devecser |
4881 | 19. tábori páncélos- és gépjármű anyagraktár | 1962.12.30.-1963.07.15. | ? |
6033 | 19. tábori páncélos- és gépjármű-anyagraktár | 1963.07.15.-1968.01.18. | Devecser |
2345 | 19. tarackos tüzérezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Kecskemét |
2345 | 19. tarackos tüzérezred | 1952.12.01.-1957.03.30. | Nagykőrős |
1440 | 19. tüzérezred | 1955.11.17.-1957.03.30. | Miskolc |
5787 | 2. hadsereg lőszerraktár | 1954.11.25.-1956.11.14. | |
5501 | 2. aknakutató zászlóalj | 1963.08.15.-1964.08.15. | |
4011 | 2. bányamunkára vezényelt ezredparancsnokság | 1954. | |
7218 | 2. bányamunkás zászlóalj | 1954 nyara- | Pécs |
5464 | 2. egészségügyi anyag raktár | 1951.10.15.-1954.11.25. | |
3188 | 2. élelmezési raktár | 1949.10.01.-1951.01.14. | |
3759 | 2. élelmezési raktár | 1951.01.15.-1951.10.15. | |
3340 | 2. építő segédmunkás zászlóalj | 1952.01.01.-1953 | Szolnok |
3340 | 2. építő segédmunkás zászlóalj | 1953-1953.12.31. | Veszprém |
1324 | 2. építőzászlóalj | 1952.01.01.-1952.11.21. | Székesfehérvár |
5211 | 2. erdőmérnöki hivatal | 1949.10.01.-1950.09.20. | |
7328 | 2. fegyelmező zászlóalj | 1952.04.16.-1952.11.20. | |
1739 | 2. felderítő század | 1950.11.01.-1954.10.06. | Kecskemét |
3847 | 2. felderítő századparancsnokság | 1980-as évektől | ? |
1739 | 2. felderítő zászlóalj | 1954.10.07.-1955.11.17. | Kecskemét |
1739 | 2. felderítő zászlóalj | 1956.10.10.-1957.05.05. | Kecskemét |
4125 | 2. felderítő-zászlóalj | 1952.12.01.-1953.09.16. | Táborfalva |
4697 | 2. földi repülőirányító szolgálat | 1949.10.01.-1952.11.01. | |
1739 | 2. gépesített felderítő zászlóalj | 1955.11.17.-1956.10.10. | Kecskemét |
7203 | 2. gépesített hadtest-parancsnokság | 1987.04.15.-1991.09.30. | Kaposvár |
4323 | 2. gépkocsivezető-képző iskola | 1953.10.15.-1957.03.30. | ? |
5927 | 2. gyógyház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
4891/C | 2. hadműveleti akadálycsomópont raktár | 1963.08.12.-1973.09.01. | |
6978/2 | 2. hadműveleti rádiótechnikai század | 1957.02.05.-1961.09.14. | |
8191 | 2. hadtápzászlóalj | 1951.08.13.-1951.12.31. | Abasár |
5588 | 2. híradó anyag raktár | 1953.11.05.-1957.06.30. | |
9121 | elmi figyelő- és jelzőszázad | 1951.06.14.-1955.09.16. | |
2220 | 2. honi légvédelmi hadosztály harcálláspont | 1962.10.01.-1984.05.15. | Lillafüred |
2096 | 2. honi légvédelmi hadosztályparancsnokság | 1962.10.01.-1966.11.01. | Miskolc |
5229 | 2. honi légvédelmi hadosztály-parancsnokság | 1966.11.01.-1984.05.15. | Miskolc |
7729 | 2. honi rádiótechnikai zászlóalj parancsnokság | 1978.03.31.-1997.12.31. | Taszár |
3180 | 2. honvéd kórház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
5212 | 2. honvéd lő- és gyakokrlótér gazdaság | 1949.10.01.-1950.09.20. | |
3157 | 2. kerületi parancsnokság | 1949.10.01.-1951.04.01. | |
3130 | 2. kerületi ügyészség | 1950.04.04.-1950.11.01. | |
3718 | 2. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
7328 | 2. különleges munkás zászlóalj | 1952.01.01.-1952.04.15. | Kiskőrös, Sármellék, Kalocsa |
9121 | 2. légvédelmi központ | 1949.10.01.-1951.06.13. | Zalaegerszeg |
1715 | 2. légvédelmi tüzérosztály | 1951.11.01.-1957.02.04. | Szentes |
5787 | 2. lőszerraktár | 1951.10.15.-1960.11.20. | |
5787 | 2. lőszerraktár | 1957.02.05.-1960.11.20. | |
6214 | 2. lőszerraktár | 1950.10.21.-1951.10.06. | Pingyomtető,Devecser |
3702 | 2. műszaki építési parancsnokság | 1952.01.20.-1953.12.25. | Lenti |
3721 | 2. műszaki építő zászlóalj | 1951.11.01.-1954.10.07. | Mórahalom |
2244 | 2. önálló aknakutató század | 1957.11.01.-1958.08.31. | Szombathely |
2244 | 2. önálló aknakutató zászlóalj | 1954.10.07.-1956 | Marcali |
2244 | 2. önálló aknakutató zászlóalj | 1956-1957.03.30. | Szentendre |
2244 | 2. önálló aknakutató zászlóalj | 1958.09.01.-1963.08.15. | Ercsi |
1202 | 2. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Pécs |
1300 | 2. önálló építő zászlóalj | 1975.12.01.-1977.01.31. | |
4680 | 2. önálló földi repülőirányító szolgálat | 1952.11.01.-1953.10.15. | |
9776 | 2. önálló karhatalmi zászlóalj | 1956.11.-1957.12.15. | Kecskemét |
9892 | 2. önálló lőtér szakasz | 1951.10.15.-1952.10.31. | |
4707 | 2. önálló lőtérszakasz | 1952.11.01.-1955.11.17. | |
4256 | 2. önálló oxigénfejlesztő állomás | 1952.11.01.-1953.11.15. | |
3125 | 2. önálló őrszázad | 1949.10.01.-1950.04.14. | Esztergom |
6220 | 2. önálló őrszázad | 1971.12.20.-? | ? |
3125 | 2. önálló őrzászlóalj | 1950.04.15.-1953.11.20. | |
5341 | 2. önálló rádiófelderítő zászlóalj | 1966.11.01.-1968.01.18. | |
8609 | 2. önálló rádiófelderítő zászlóalj | 1962.11.05.-1966.11.01. | Szombathely |
9414 | 2. önálló rádiófelderítő zászlóalj | 1968.01.18.-1975 | Budapest |
9414 | 2. önálló rádiófelderítő zászlóalj | 1975-? | Szombathely |
1006 | 2. önálló rádiótechnikai század | 1952.03.03–1952.12.01. | Egerág |
1007 | 2. önálló rádiótechnikai század | 1955.09.17–1957.02.05. | |
3139 | 2. önálló törvényszék | 1949.10.01.-1950.04.03. | |
3130 | 2. önálló ügyészség | 1949.10.01.-1950.04.03. | |
9655 | 2. önálló vonalépítő zászlóalj | 1950.11.01.-1953.09.16. | Eger |
8103 | 2. polgárivédelem anyagraktár | 1964.04.01.-1973.08.31. | Pétervására |
9128 | 2. rádiótechnikai század | 1955.09.17.-1957.03.30. | |
4254 | 2. repülő műszaki zászlóalj kirendeltség | 1950.11.01.-1951.04.10. | |
5508 | 2. repülő üzemanyag raktár | 1951.10.15.-1957.03.30. | ? |
4254 | 2. repülőtér kiszolgáló zászlóalj kirendeltség | 1949.10.01.-1950.10.31. | |
6353 | 2. robbanóanyag raktár | 1958.09.01.-1973.09.01. | Nógrád |
1009 | 2. ruházati anyagraktár | 1957.02.05–1958.09.01 | |
3142 | 2. sz Katonai Főépítésvezetőség | 1980-as évektől | Budapest |
4760 | 2. tábori élelmezési anyagraktár és javítóműhely | 1963.07.15.-1966.11.30. | Dombóvár |
4050 | 2. tábori repülőgép javítóműhely | 1954.11.25.-1956.10.10. | |
1001/B | 2. területi mozgósítási törzs | 1967.09.01-től | |
1009 | 2. területi ruházati anyagraktár | 1952.04.15–1957.02.05. | ? |
5787 | 2. tüzér lőszerraktár | 1956.11.15.-1957.02.04. | |
7828 | 2. üzemanyag tároló | 1954.11.25.-1957.02.04. | |
5986 | 2. üzemanyagraktár | ?-1990 | Recsk |
8040 | 2. vakleszállást biztosító század | 1952.12.01.-1957.03.30. | |
8103 | 2. vegyesraktár és javító műhely | 1973.09.01.- | |
6633 | 2.oxigén fejlesztő állomás | 1955.09.17.-1956.10.10. | |
3759 | 2/1. élelmezési fiókraktár | 1949.10.01.-1951.01.14. | |
1739 | 2/1. felderítő század | 1950.04.15.-1950.11.01. | Kecskemét |
3187 | 2/1. honvéd kórház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
3183 | 2/2. élelmezési fiókraktár | 1949.10.01.-1951.01.14. | |
1751 | 2/2. felderítő század | 1950.04.15.-1950.11.01. | |
3180 | 2/2. honvéd kórház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
6993 | 20. aknavető tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.11.01. | Polgárdi |
6079 | 20. híradó zászlóalj | 1957.02.05.-1966.01.01. | Esztergom |
3506 | 20. híradó-zászlóalj | 7 | Gyöngyös |
3071 | 20. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
9794 | 20. önálló karhatalmi század | 1956.11.-1957.12.15. | |
4611 | 20. önálló Légvédelmi és Légierő Parancsnokság híradó ezred | 1955.01.24.-1965.10.09. | |
4611 | 20. önálló légvédelmi híradó ezred | 1954.11.25.-1955.01.23. | |
4611 | 20. önálló Országos Légvédelmi Parancsnokság híradó ezred | 1956.10.10.-1957.03.30. | |
4695 | ülő fényképész szakasz | 1950.09.16.-1957.03.30. | |
4611 | 20. önálló repülő híradó-zászlóalj | 1950.11.01.-1954.11.24. | Börgönd,majdSzékesfehérvár-Sóstó |
4611 | 20. repülő híradó kiképző zászlóalj | 1950.04.15.-1950.10.31. | |
2732 | 20. tábori híradóanyag-raktár és javítóműhely | 1962.10.30.-1968.01.18. | Székesfehérvár |
9078 | 20. tábori híradóanyag-raktár és javítóműhely | 1968.01.18.-1990 | Székesfehérvár |
5947 | 20. tüzérezred | 1957.02.05.-1963.08.05. | Marcali |
8284 | 20. tüzérezred | 1963.08.05.-1987.04.30. | Marcali |
6221 | 21. aknavető tüzérezred | 1953.09.30.-1954.10.07. | Esztergom |
6221 | 21. aknavetőezred | 1951.11.01.-1953.09.29. | |
3079 | 21. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
1941 | 21. komendánsezred | 1984.12.?- | Nagytarcsa |
1221 | 21. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Budapest |
3793 | 21. páncéltörő tüzérosztály | 1957.02.05.-1987.04.30. | Szeged |
5440 | 21. tábori vegyivédelmi anyagraktár és javítóműhely | 1962.10.30.-1987 | Szekszárd |
5440 | 21. tábori vegyivédelmi anyagraktár és javítóműhely | 1987-1990 | Kiskunfélegyháza |
5440 | 21. tábori vegyivédelmi anyagraktár és javítóműhely | 1990-1998.08.31. | Kiskőrös |
2150 | 21. tüzérezred | 1949.10.01.-1950.04.14. | Tolna |
2150 | 21. tüzérezred | 1950.04.15.-1951.10.31. | Dombóvár |
2150 | 21. tüzérezred | 1951.11.01.-1957.02.04. | Kiskőrős |
8677 | 22. gépesített lövészezred | 1973.09.01.-1987.04.30. | Pécs |
8677 | 22. gépkocsizó lövészezred | 1958.09.01.-1973.08.31. | Pécs |
3072 | 22. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
5151 | 22. lovasezred | 1952.12.01.-1953.11.15. | Miskolc |
1480 | 22. lövészezred | 1949.10.01.-1950.04.14. | Sopron |
1480 | 22. lövészezred | 1950.04.15.-09.30. | Veszprém-Jutas |
1480 | 22. lövészezred | 1950.10.01.-1951.10.31. | Tolna |
1480 | 22. lövészezred | 1951.11.01.-1957.03.30. | Pécs |
2760 | 22. lövészezred | 1957.02.05.-1957.03.06. | |
3207 | 22. lövészezred | 1957.03.06.-1957.05.04. | |
1222 | 22. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Budapest |
4256 | 22. önálló repülő-műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1957.03.30. | Taszár |
2598 | 22. önálló tüzérezred | 1961.09.01.-1966.10.31. | Cegléd |
4256 | 22. repülő kiszolgáló zászlóalj | 1950.04.10.-1950.10.31. | |
4256 | 22. repülő műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1952.11.30. | |
3542 | 22. tábori térképraktár | 1962.08.31.-1966.11.30. | ? |
2598 | 22. tarackos tüzérosztály | 1957.02.05.-1961.09.01. | Cegléd |
2598 | 22. tüzérezred | 1966.11.01.-1987.02.28. | Cegléd |
4736 | 23. csatarepülő ezred | 1951.10.01.-1956 | Tapolca |
5060 | 23. felderítő szakasz | 1952.12.01.-1953.11.15. | |
1031 | 23. híradó zászlóalj | 1950.11.01–1955.11.28. | Gyöngyös |
3912 | 23. honi légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1956.02.26. | Ózd |
3912 | 23. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1951.11.01.-1954.11.24. | Ózd |
3078 | 23. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
5581 | 23. műszaki utászzászlóalj | 1973.06.01.-1987.06.30. | Orosháza |
4736 | 23. önálló csatarepülő ezred | 1950.11.01.-1951.10.31 | Tapolca |
7608 | 233. önálló komendáns zászlóalj | 1964.08.15.-1967.09.01. | |
4787 | 233. önálló kommendánszászlóalj | 1975.06.01.-1990 | Budapest |
4787 | 233. PVOP önálló kommendánszászlóalj | 1969.09.01.-1973.09.01. | |
3694 | 236. vezetésbiztosító és kiszolgáló század | 1975.09.01.-? | ? |
6324 | 24. felderítő század | 1957.02.05.-1960.11.30. | |
6324 | 24. felderítő század | 1961.09.10.-1962.10.31. | |
6324 | 24. felderítő zászlóalj | 1960.12.01.-1961.09.09. | |
6324 | 24. felderítő zászlóalj | 1962.11.01.-1969.09.01. | |
3855 | 24. felderítő-zászlóalj | 1969.09.01.-1991 | Eger |
8371 | 24. harckocsi rohamlöveg zászlóalj | 1956.10.10.-1957.02.04. | Kalocsa |
1549 | 24. harckocsidandár | 1990.02.01.-? | Kalocsa |
1549 | 24. harckocsiezred | 1966.01.01.-1987.04.30. | Kalocsa |
8371 | 24. harckocsiezred | 1957.02.05.-1966.01.01. | Kalocsa |
8371 | 24. nehézharckocsi rohamlöveg ezred | 1954.11.25.-1956.10.09. | Kalocsa |
8371 | 24. önálló nehézharckocsi rohamlöveg ezred | 1950.11.01.-1954.11.24. | Kalocsa |
6600 | 24. tábori ruházati elhelyezési anyag raktár és javító műhely | 1963.07.15.-1966.11.30. | |
4715 | 24. vadászrepülő ezred | 1950.11.01.-? | Szentkirályszabadja |
4715 | 24. vadászrepülő ezred | ?-1952.10.31. | Sármellék |
4715 | 24. vadászrepülő ezred | 1952.11.01.-? | Taszár |
4715 | 24. vadászrepülő ezred | ?-1957.02.05. | Sármellék |
3786 | 240. önálló őr- és biztosítóezred | 1984.05.15.-1990.08.01. | Miskolc |
9935 | 25. harckocsidandár | 1987.06.15.-1996 | Tata |
9935 | 25. harckocsiezred | 1957.02.05.-1987.06.14. | Tata |
2920 | 25. honi légvédelmi tüzér osztály | 1954.11.25.-1956.02.16. | Székesfehérvár |
2920 | 25. honi légvédelmi vegyes tüzér osztály | 1950.11.01.-1954.11.24. | Székesfehérvár |
3717 | 25. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
2760 | 25. lövészezred | 1949.10.01.-1950.09.30. | Tapolca, majd Zalaegerszeg |
2760 | 25. lövészezred | 1950.10.01.-1957.02.04. | Baja |
7770 | 25. önálló híradó-zászlóalj | 1979.09.01.- | Budapest |
6045 | 25. sorozatvető tüzérosztály | 1951.11.01.-1953.09.16. | Táborfalva |
4780 | 25. vadászrepülőhadosztály-parancsnokság | 1950.11.01.-1951 | Szentkirályszabadja |
4780 | 25. vadászrepülőhadosztály-parancsnokság | 1951-1952.10.31. | Kecskemét |
4780 | 25. vadászrepülőhadosztály-parancsnokság | 1952.11.01.-1957.03.30. | Taszár |
1719 | 26. harckocsi rohamlöveg zászlóalj | 1956.09.30.-1957.03.30. | Hatvan |
4700 | 26. bombázórepülő ezred | 1952.11.01.-1954.11.25. | Kunmadaras |
6783 | 26. gépesített lövészdandár | 1987.03.01.-? | Lenti |
6783 | 26. gépesített lövészezred | 1973.09.01.-1987.02.28. | Lenti |
3402 | 26. gépkocsizó lövészezred | 1962.11.01.-1963.08.12. | Lenti |
6783 | 26. gépkocsizó lövészezred | 1963.08.12.-1973.08.31. | Lenti |
3402 | 26. harckocsiezred | 1962.03.01.-1962.10.31. | |
3301 | 26. híradó zászlóalj | 1950.11.01.-1957.02.04. | |
3713 | 26. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
1719 | 26. közepes harckocsiezred | 1950.11.01.-1956.09.29. | Hatvan |
5608 | 26. lövészezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Veszprém |
5608 | 26. lövészezred | 1951.11.01.-1953.11.14. | Zalaegerszeg |
5608 | 26. lövészezred | 1953.11.15.-1957.03.30. | Kaposvár |
1226 | 26. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Budapest |
2828 | 26. önálló rádiótechnikai felderítő zászlóalj | 1967.09.01.-1973.09.01. | Keszthely |
7289 | 26. rohamtüzér osztály | 1950.03.15.-1950.11.01. | Tamási |
5960 | 266. tábori csővezeték-építő zászlóalj | 1975.09.01.-? | Baja (?) |
5960 | 266. tábori csővezeték-építő zászlóalj | ?-1990 | Hetényegyháza |
6043 | 27. ágyútarackos tüzérosztály | 1966.11.01.-1975.08.31. | Marcali |
6043 | 27. ágyútarackos tüzérosztály | 1975.09.01.-1987.02.28 | Marcali |
5531 | 27. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1955.11.17.-1957.03.30. | Tapolca |
5531 | 27. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1950.11.01.-1951.10.31. | Polgárdi |
5531 | 27. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1951.11.01.-1955.11.16. | Tapolca |
4844 | 27. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1952.12.01.-1953.11.14. | Salgótarján |
8336 | 27. kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1951.04.10.-1957.03.30. | Szolnok |
8336 | 27. légvédelmi tüzérezred | 1950.11.01.-1951.04.09. | Vác |
2053 | 27. légvédelmi tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Győr |
2053 | 27. légvédelmi tüzérosztály | 1951.11.01.-1953.11.14. | Veszprém |
2053 | 27. légvédelmi tüzérosztály | 1953.11.15.-1954.11.24. | Lenti |
2053 | 27. légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1957.03.31. | Lepsény |
4316 | 27. lőszerraktár | 1963.08.15.-1994. | Feldebrő |
3519 | 27. lövészhadosztály-parancsnokság | 1950.11.01-1957.02.04. | Kiskunfélegyháza |
1227 | 27. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Budapest-Csepel |
3458 | 27. önálló felderítő század | 1973.09.01.-1977.10.31. | Szolnok |
6825 | 27. önálló repülő-műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1956.02.26. | Kunmadaras |
2598/2 | 27. önjáró tüzérosztály | 1987.03.11.-? | Kincsestábor |
7666 | 27. páncéltörő tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Szántód |
5808 | 27. pánvéltörő tüzérezred | 1987.03.01.-06.14. | Nagykanizsa |
5808 | 27. pánvéltörő tüzérezred | 1987.06.15.-1991 | Marcali |
5808 | 27. pánvéltörő tüzérosztály | 1963.07.23.-1987.02.28. | Nagykanizsa |
7666 | 27. pánvéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1952.11.30. | Balatonföldvár |
7666 | 27. pánvéltörő tüzérosztály | 1952.12.01.-1963.07.23. | Nagyatád |
2384 | 28. műszaki utászzászlóalj | 1957.02.05.-1963.07.15. | Csongrád |
9591 | 28. aknavető dandár parancsnokság | 1950.11.01.-1951.10.31. | |
9591 | 28. aknavető tüzérdandár-parancsnokság | 1951.11.01.-1954.11.25. | Polgárdi |
4707 | 28. csatarepülőhadosztály-parancsnokság | 1951.11.01.-1957.03.30. | Székesfehérvár-Tác |
5980 | 28. harckocsifelderítő zászlólaj | 1964.08.15.-1987 | Szentes |
5980 | 28. harckocsifelderítő zászlólaj | ?-1987 | Tapolca |
2590 | 28. lövészezred | 1951.11.01.-1954.10.07. | Szentes |
2384 | 28. műszaki ezred | 1987-1991 | Csongrád |
2826 | 28. műszaki ezred | 1987-1991 | Csongrád |
2826 | 28. műszaki utászzászlóalj | 1966.01.01.-1987. | Csongrád |
5142 | 28. műszaki zászlóalj | 1963.07.15.-1966.11.01. | Csongrád |
1228 | 28. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Pécs |
3902 | 28. önálló honi légvédelmi tüzérezred | 1957.11.13.-1961.09.15. | Miskolc |
3902 | 28. önálló légvédelmi tüzérezred | 1957.02.05.-1957.11.12. | Miskolc |
8071 | 28. tüzérezred | 1950.11.01.-1954.10.01. | Nyíregyháza |
7314 | 29. lövészezered | 1950.03.15.-1951.10.31. | Tab |
7314 | 29. lövészezred | 1951.11.01.-1957.02.04. | Nagykanizsa |
7148 | 29. műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1954 | Kalocsa |
7148 | 29. műszaki zászlóalj | 1954-1957.03.30. | Baja |
1229 | 29. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Kővágószőlős |
3899 | 29. tüzérezred | 1950.11.01.-1957.03.30. | Kiskunfélegyháza |
6660 | 3. állásépítő zászlóalj | 1955.11.17.-1956.10.20. | |
3926 | 3. anyagraktár | 1975.09.01.-1977.11.30. | |
4033 | 3. bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954. | |
3335 | 3. bányamunkás zászlóalj | 1954 | Dorog, Esztergom |
5473 | 3. egészségügyi anyag raktár | 1951.10.15.-1957.03.30. | |
3183 | 3. élelmezési raktár | 1951.01.15.-1951.10.15. | |
3675 | 3. élelmezési raktár | 1949.10.01.-1951.01.14. | |
7166 | 3. építő segédmunkás zászlóalj | 1952.01.01.-1952 | Sztálinváros, Nógrádverőce |
7166 | 3. építő segédmunkás zászlóalj | 1952-1953.12.31. | Esztergom |
7414 | 3. építőzászlóalj | 1952.01.01.-1952.11.20. | Pusztavacs, Budaörs, Budapest |
5218 | 3. erdőmérnöki hivatal | 1949.10.01.-1950.09.20. | |
3210 | 3. fegyelmező zászlóalj | 1952.04.16.-1952.11.20. | |
1751 | 3. felderítő géppisztolyos század | 1950.11.01.-1951.01.01. | |
4691 | 3. földi repülőirányító szolgálat | 1949.10.01.-1952.11.01. | |
6639 | 3. gépesített hadtestparancsnokság | 1987-? | Cegléd |
7980 | 3. gépkocsi szállító zászlóalj | 1961.10.05.-1962.11.04. | Budapest |
4525 | 3. gépkocsivezető-képző iskola | 1953.10.15.-1957.03.30. | ? |
1751 | 3. géppisztolyos század | 1951.01.01-1952.12.01. | |
5921 | 3. gyógyház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
4891/D | 3. hadműveleti akadálycsomópont raktár | 1963.08.12.-1973.09.01. | |
6978/3 | 3. hadműveleti rádiótechnikai század | 1957.02.05.-1961.09.14. | |
8183 | 3. hadműveleti repülőtér kiszolgáló csoport | 1962.10.01.-1964.08.15. | |
6216 | 3. hadsereg-lőszerraktár | 1954.11.25.-1956.11.14. | Nógrád |
5352 | 3. hadtápzászlóalj | 1951.08.13.-1951.12.31. | Nyíregyháza |
1086 | 3. hadtest komendáns szolgálat | 1966.11.01–1967.11.30. | Cegléd |
1086 | 3. hadtest rendészeti komendáns zászlóalj | 1967.12.01–1973.08.31. | Cegléd |
6639 | 3. hadtestparancsnokság | 1966.11.01.-1987 | Cegléd |
7115 | 3. hadtestparancsnokság | 1950.03.01.-1950.10.31. | Székesfehérvár |
5544 | 3. híradó anyag raktár | 1954.11.25.-1957.02.04. | |
9128 | 3. honi légvédelmi figyelő- és jelzőszázad | 1951.06.14.-1955.09.16. | Veszprém |
7051 | 3. honi légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1957.03.30. | |
7051 | 3. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1953.09.16.-1954.11.24. | |
1999 | 3. honi rádiótechnikai zászlóalj parancsnokság | 1978.10.01.-? | Budapest |
5219 | 3. honvéd lő- és gyakokrlótér gazdaság | 1949.10.01.-1950.09.20. | |
4002 | 3. Katonai Főépítésvezetőség | 1980-as évektől | ? |
3085 | 3. kerületi parancsnokság | 1950.08.01.-1951.04.01. | |
3656 | 3. kerületi parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
3139 | 3. kerületi törvényszék | 1950.04.04.-1950.10.31 | |
3711 | 3. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
3210 | 3. különleges munkás zászlóalj | 1952.01.01.-1952.04.15. | Kunmadaras, Kecskemét, Taszár, Miskolc |
9128 | 3. légvédelmi központ | 1949.10.01.-1951.06.13. | |
6216 | 3. lőszerraktár | 1951.10.15.-1954.11.24. | |
7115 | 3. lövészhadtest-parancsnokság | 1950.11.01.-1957.03.30. | Kecskemét |
3703 | 3. műszaki építési parancsnokság | 1952.01.20.-1953.12.25. | Baja |
3731 | 3. műszaki építő zászlóalj | 1952.01.20.-1954.11.25. | Tompa |
8926 | 3. OLP gépkocsiszállító zászlóalj | 1968.01.28.-1972.12.31. | Isaszeg |
9268 | 3. OLP gépkocsiszállító zászlóalj | 1966.09.01.-1968.01.18. | |
1203 | 3. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Salgótarján |
1400 | 3. önálló építő zászlóalj | 1975.12.01.-1977.01.31. | |
7980 | 3. önálló gépkocsi szállító zászlóalj | 1962.11.05.-1990 | Budapest |
7051 | 3. önálló honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1952.12.01.-1953.09.15. | Kecskemét |
9777 | 3. önálló karhatalmi zászlóalj | 1956.11.-1957.12.15. | |
4737 | 3. önálló lőtér szakasz | 1953.11.20.-1955.11.17. | |
3619 | 3. önálló őrszázad | 1949.10.01.-1950.11.15. | |
2983 | 3. önálló rádiófelderítő dandár | 1983.09.21.-1990.10.31. | Budapest |
2983 | 3. önálló rádiófelderítő ezred | 1958.02.28.-1983.09.20. | Budapest |
9497 | 3. önálló rádiófelderítő ezred | 1957.02.05.-1958.02.28. | |
4550 | 3. önálló rádiótechnikai szakasz | 1955.09.01.-1957.03.30. | |
1005 | 3. önálló rádiótechnikai század | 1955.09.17–1957.03.30. | |
1007 | 3. önálló rádiótechnikai század | 1952.03.03–1952.12.01. | Szeged |
1086 | 3. önálló rendészeti komendáns zászlóalj | 1973.09.01-től | Cegléd |
8525 | 3. önálló repülő műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1956.02.26. | Taszár |
8416 | 3. önálló sport szakasz | 1950.04.15.-1953.11.20. | |
3029 | 3. őrzászlóalj | 1950.11.15.-1953.11.20. | Debrecen |
3926 | 3. polgárivédelem anyagraktár | 1968.09.01.-1975.08.31. | |
9144 | 3. rádiótechnikai század | 1955.09.17.-1957.03.30. | Budapest |
4257 | 3. repülő műszaki zászlóalj kirendeltség | 1950.11.01.-1951.04.10. | |
4257 | 3. repülőtér kiszolgáló zászlóalj kirendeltség | 1949.10.01.-1950.10.31. | |
4913 | 3. robbanóanyag-raktár | 1951.10.15.-? | Recsk |
7999 | 3. tábori repülőgép javító műhely | 1954.11.25.-1956.10.10. | |
8183 | 3. tartalék repülőtér kiszolgáló csoport | 1961.09.15.-1962.09.30. | |
1932 | 3. térkép raktár | 1951.05.15.-1952.11.01. | |
1001/C | 3. területi mozgósítási törzs | 1967.09.01-től | |
6216 | 3. tüzér lőszerraktár | 1950.10.13.-1951.10.14. | |
6216 | 3. tüzér lőszerraktár | 1956.11.15.-1958.11.30. | |
5986 | 3. üzemanyag tároló | 1955.11.17.-1957.03.30. | |
4003 | 3. vakleszállást biztosító század | 1953.09.16.-1957.03.30. | Sármellék |
6625 | 3.repülő üzemanyag raktár | 1952.12.01.-1953.11.20. | |
2437 | 30. tüzérhadosztály-parancsnokság | 1950.11.01.-1951.10.31. | Ercsi |
2437 | 30. áttörő tüzérhadosztály-parancsnokság | 1951.11.01.-1957.02.04. | Cegléd |
4727 | 30. csatarepülő ezred | 1951.11.01.-1957.03.30. | Székesfehérvár-Tác |
5861 | 30. műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1957.03.30. | Mosonmagyaróvár |
1230 | 30. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Miskolc |
2437 | 30. önálló tüzérezred | 1961.09.10.-1963.08.12. | Szolnok |
5079 | 30. önálló tüzérezred | 1963.08.12.-1966.10.31. | Marcali |
6904 | 30. önálló tüzérezred | ? | Marcali |
2437 | 30. tüzérdandár-parancsnokság | 1957.02.05.-1961.09.09. | Cegléd |
5079 | 30. tüzérdandár-parancsnokság | 1966.11.01.-1968.01.19. | Marcali |
7625 | 300. tüzér javító műhely | 1956.11.17.-1963.08.05. | |
8911 | 300. tüzér javítóműhely | 1963.08.05.-1966.10.31. | Orosháza, Marcali |
8911 | 301. fegyver javítóműhely | 1966.11.01.-1985.03.01 | |
9662 | 301. fegyverzetjavító műhely | 1966.11.01.-1985.03.01. | Tata |
3101 | 301. légoltalmi műszaki zászlóalj | 1963.01.01.-1964.04.29. | |
3101 | 301. műszaki ezred | 1973.09.01.-1991 | Hatvan |
3101 | 301. műszaki mentőezred | 1991-1996 | Aszód |
3101 | 301. polgári védelmi műszaki ezred | 1964.08.15.-1973.08.31. | Hatvan |
3101 | 301. polgári védelmi műszaki zászlóalj | 1964.04.30.-1964.08.14. | Hatvan |
2646 | 301. tüzér javító műhely | 1961.09.01.-1966.11.01. | |
5260 | 302. fegyverzet javítóműhely | 1966.11.01.-1987 (?) | |
1282 | 302. önálló területvédelmi ezred | ? | Szolnok |
5260 | 302. tüzér javítóműhely | 1963.07.15.-1966.10.31. | Nyíregyháza |
5975 | 302. tüzér javítóműhely | 1955.11.17.-1957.03.30. | |
4435 | 303. fegyverzetjavító műhely | 1966.11.01.-1977.10.31. | Kaposvár |
4435 | 303. tüzér javítóműhely | 1955.11.17.-1966.10.31. | Kaposvár |
6023 | 304. fegyverjavító-műhely | 1966.11.01.-1985.03.01. | |
1326 | 304. területvédelmi ezred | 1974-? | Nagykanizsa |
2485 | 304. területvédelmi ezred | 1989-? | Nagykanizsa |
3076 | 304. tüzér javító műhely | 1955.11.17.-1957.03.30. | |
5109 | 304. tüzér javítóműhely | 1958.11.01.-1960.12.01. | Kiskunfélegyháza |
6023 | 304. tüzér javítóműhely | 1960.12.01.-1966.10.31. | Kiskunfélegyháza |
6476 | 305. fegyverjavító műhely | 1966.11.01.-1985.03.01. | |
2233 | 305. önálló mélyépítő műszaki század | 1964.04.01.-1965.v.1966.? | |
1463 | 305. területvédelmi ezred | ? | Miskolc |
6476 | 305. tüzér javítóműhely | 1955.11.17.-1966.10.31. | Gyöngyös |
9109 | 306. területvédelmi ezred | Szentes | |
4727 | 31. csatarepülő ezred | 1951.10.08.-1951.10.31. | |
9001 | 31. gépesített lövészdandár | 1990.02.01.-? | Rétság |
4256 | 31. harcászati repülőezred | ? | Taszár |
9001 | 31. harckocsidandár | 1987.03.01.-1990.01.31. | Rétság |
9001 | 31. harckocsiezred | 1961.09.10.-1987.02.28. | Rétság |
8478 | 31. harckocsi-felderítő zászlóalj | 1964.08.15.-1988 | Tata |
9935 | 31. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1956.10.10.-1957.02.04. | Tata |
4563 | 31. honi vadászrepülő ezred | 1961.09.15.-? | |
3343 | 31. lövészezred | 1950.11.01.-1957.03.30. | Kiskunmajsa |
9935 | 31. nehéz harckocsi-rohamlöveg ezred | 1953.10.28.-1956.10.09. | Tata |
6211 | 31. nehézharckocsi-rohamlöveg ezred | 1951.11.01.-1953.11.15. | Székesfehérvár |
1231 | 31. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Győr |
9001 | 31. önálló harckocsiezred | 1957.02.05.-1961.09.09. | Rétság |
7512 | 31. tüzérezred | 1950.04.15.-1951.10.31. | Tab, Siófok |
7512 | 31. tüzérezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Siófok, Hévíz |
7512 | 31. tüzérezred | 1952.12.01.-1957.03.30. | Marcali |
4563 | 31. vadászrepülő ezred | 1958.11.01.-1961.09.14. | Taszár |
5314 | 31. vadászrepülő ezred | 1951.05.01.-1951.05.21. | |
5614 | 31. vadászrepülő-ezred | 1951.05.21.-1953.07.30. | Kunmadaras |
5614 | 31. vadászrepülő-ezred | 1953.07.31.-1957.03.30. | Kalocsa |
8103 | 312. légoltalmi kiképzőközpont | 1962.11.01.-1964.05.01 | |
5947 | 32. ágyús tüzérosztály | 1966.11.30.-1973.09.01. | Várpalota |
7756 | 32. lövészezred | 1950.04.15.-1951.10.31. | Marcali |
7756 | 32. lövészezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Nagykanizsa |
7756 | 32. lövészezred | 1952.11.01.-1957.03.30. | Lenti |
1095 | 32. lövészhadosztály parancsnokság | 1950.11.01–1951.10.31. | Pápa |
1095 | 32. lövészhadosztály parancsnokság | 1953.09.30–1957.03.30. | |
1232 | 32. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Debrecen |
1785 | 32. önálló híradóezred | 1950.11.01.-1954.11.25. | Vác |
9447 | 32. önálló híradóezred | 1956.10.01.-1957.03.30. | |
1095 | 32. önálló lövészhadosztály parancsnokság | 1951.11.01–1953.08.31. | Pápa |
7015 | 32. önálló őrezred | 1957.02.05.-1967.11.30. | Budapest |
7015 | 32. önálló rendészeti őrezred | 1967.12.01.- | Budapest |
5947 | 32. tüzérezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Veszprém |
5947 | 32. tüzérezred | 1951.11.01.-1953.11.14. | Keszthely |
5947 | 32. tüzérezred | 1953.11.15.-1957.02.04. | Zalaegerszeg |
8931 | 33. gépesített lövészdandár | 1987-1989.12.31. | Zalaegerszeg |
8931 | 33. gépesített lövészezred | 1973-1987 | Zalaegerszeg |
5129 | 33. gépkocsizó lövészezred | 1957.02.05.-1963.08.02. | Zalaegerszeg |
8931 | 33. gépkocsizó lövészezred | 1963.08.02.-1973 | Zalaegerszeg |
6581 | 33. harckocsiezred | 1949.10.01.-1950.10.31. | Esztergom |
9179 | 33. híradó zászlóalj | 1950.11.01.-1957.03.30. | Budapest |
9420 | 33. honi légvédelmi tüzérezred | 1950.11.01.-1957.02.04. | Budapest |
6581 | 33. közepes harckocsiezred | 1950.11.01.-1957.03.30. | Esztergom |
5129 | 33. lövészezred | 1951.11.01.-1957.02.04. | Zalaegerszeg |
5129 | 33. lövészezred | 1950.10.01.-1951.10.31. | Veszprém |
9224 | 33. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1957.03.30. | Nagykanizsa |
9900 | 34. ágyús dandár parancsnokság | 1950.11.01.-1951.10.31. | Miskolc |
9900 | 34. ágyús tüzérdandár-parancsnokság | 1951.11.01.-1953.11.14. | Veszprém |
9900 | 34. ágyús tüzérdandár-parancsnokság | 1953.11.15.-1954.11.24. | Sárbogárd |
9900 | 34. ágyús tüzérdandár-parancsnokság | 1954.11.25.-1956.02.25. | Székesfehérvár |
3207 | 34. lövészezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Szentes |
3207 | 34. lövészezred | 1951.11.01.-1953.11.14. | Hódmezővásárhely |
3207 | 34. lövészezred | 1953.11.15.-1957.04.30. | Kalocsa |
9900 | 34. önálló ágyús tüzérezred | 1956.02.26.-1956.? | Székesfehérvár |
9900 | 34. önálló ágyús tüzérezred | 1956.?-1957.03.30. | Tolna |
1234 | 34. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Székesfehérvár |
3100 | 34. önálló felderítő zászlóalj | 1963.08.24.-? | Szolnok |
7000 | 34. önálló felderítőszázad | 1959.11.01.-1962.11.04. | Budapest |
7000 | 34. önálló felderítőszázad | 1962.11.05.-1963.08.24. | Budapest |
7878 | 34. önálló honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1952.12.01.-1953.11.14. | Lőrinci |
7878 | 34. önálló honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1953.11.14.-1956.02.26. | Lőrinci |
6913 | 34. tüzérezred | 1949.10.01.-1950.09.30. | Jászberény |
6913 | 34. tüzérezred | 1950.10.01.-1951.10.31. | Rétság |
6913 | 34. tüzérezred | 1951.11.01.-1957.03.30. | Esztergom |
7965 | 35. harckocsidandár | 1987.03.01.-1990 | Verpelét |
7965 | 35. harckocsidandár | 1990-1991 | Eger |
1420 | 35. harckocsiezred | 1957.02.05.-1963.07.15. | Verpelét |
7965 | 35. harckocsiezred | 1963.07.15.-1987.02.28. | Verpelét |
9613 | 35. kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1951.04.10.-1957.03.30 | |
9613 | 35. légvédelmi tüzérezred | 1950.11.01.-1951.04.09. | Dunaföldvár |
1548 | 35. lövészhadosztály-parancsnokság | 1951.05.15.-1952.11.30. | Tab |
1548 | 35. lövészhadosztály-parancsnokság | 1952.12.01.-1953.11.14. | Kaposvár |
1548 | 35. lövészhadosztály-parancsnokság | 1953.11.15.-1954.11.25. | Mezőtúr |
1420 | 35. nehézharckocsi-rohamlövegezred | 1951.11.01.-1953.11.14. | Miskolc |
1420 | 35. nehézharckocsi-rohamlövegezred | 1953.11.15.-1956.10.09. | Verpelét |
1235 | 35. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Mezőkövesd |
1420 | 35. önálló nehézharckocsi ezred | 1956.10.10.-1957.02.04. | Verpelét |
4760 | 35. önálló vegyes repülő ezred | 1950.11.01.-1951.11.01. | |
7109 | 35. rohamtüzérosztály | 1950.04.01.-1950.11.01. | Fertőd |
5755 | d | 1953.07.01.-1957.03.30. | Taszár |
3301 | 36. híradó-zászlóalj | 1957.02.04.-1960.12.01. | Kiskunfélegyháza |
5023 | 36. híradó-zászlóalj | 1960.12.01.-? | Kiskunfélegyháza |
8091 | 36. műszaki utász zászlóalj | 1957.02.05.-1963.08.12. | |
7187 | 36. műszaki utászzászlóalj | 1963.08.12.-1987 | Marcali |
1236 | 36. önálló építőzászlóalj | 1956.06.01.- | Mezőkövesd |
8920 | 36. önálló páncéltörő tüzérdandár | 1990.02.01.-? | Kiskunhalas |
8920 | 36. önálló páncéltörő tüzérezred | 1960.12.01.-1990.01.31. | Kiskunhalas |
9564 | 36. önálló páncéltörő tüzérezred | 1955.11.17.-1960.12.01. | Kiskunhalas |
9360 | 36. önálló tüzérosztály | 1950.10.01.-1951.10.31. | Miskolc |
9564 | 36. páncéltörő tüzérdandár-parancsnokság | 1950.11.01.-1951.10.31. | Sárbogárd |
9564 | 36. páncéltörő tüzérdandár-parancsnokság | 1951.11.01.-1955.11.16. | Kiskunhalas |
3715 | 37. Budapesti Forradalmi Dandár | 1987.03.01.-1990.01.31. | Szombathely |
2760 | 37. Budapesti Forradalmi Ezred | 1957.05.04.-? | Kalocsa |
5070 | 37. gépesített ezred | 1954.11.25.-1955.11.17. | Esztergom |
3715 | 37. gépesített lövészdandár | 1990.02.01.-? | Szombathely |
1872 | 37. lövészezred | 1954.11.25.-1956.02.25. | Kiskunmajsa |
1872 | 37. lövészezred | 6.-? | Kiskunhalas |
1872 | 37. lövészezred | ?-1957.03.30. | Kalocsa |
1872 | 37. lövészezred | 1949.10.01.-1950.10.31. | Komárom |
1872 | 37. lövészezred | 1950.11.01.-1954.11.24. | Kiskunhalas |
4747 | 37. önálló felderítő repülő század | 1955.11.17.-1957.03.30. | |
4747 | 37. önálló felderítő repülőezred | 1951.11.01.-1955.11.16. | Kiskunlacháza |
9563 | 37. önálló légvédelmi híradó zászlóalj | 1950.11.01.-1954.11.25. | Tököl |
6119 | 37. önálló pontonos hidászezred | 1961.09.10.-1995 | Ercsi |
6119 | 37. önálló pontonos hidászzászlóalj | 1957.02.05.-1961.09.09. | Ercsi |
6119 | 37. pontonos hidászdandár-parancsnokság | 1950.11.01.-1957.02.04. | Ercsi |
2483 | 37.gépesített ezred | 1952.12.01.-1953.09.15. | Tata |
2167 | 38. hadosztály-közvetlen harckocsi-felderítő század | 1963.07.15.-08.15. | Tapolca |
2167 | 38. harckocsi-felderítő zászlóalj | 1963.08.15.-1987.? | Tapolca |
7074 | 38. honi légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1956.02.26. | Keszthely |
7074 | 38. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1952.12.01.-1953 | Pápa |
7074 | 38. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1953-1954.11.24. | Marcali |
8619 | 38. kivonuló légvédelmi tüzérhadosztály parancsnokság | 1951.04.10.-1957.03.30. | Budapest |
8619 | 38. légvédelmi tüzérhadosztály parancsnokság | 1950.10.01.-1951.04.09. | |
5097 | 38. lövészezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Veszprém |
5097 | 38. lövészezred | 1951.11.01.-1957.02.04. | Tapolca |
9420 | 38. önálló honi légvédelmi tüzérezred | 1957.11.13.-1960.10.31. | Budapest |
9420 | 38. önálló légvédelmi tüzérezred | 1957.02.05.-1957.11.12. | Budapest |
1677 | 38. önálló vegyivédelmi ezred | 1967.09.01.-1973.06.01. | Kiskőrös |
2031 | 39. felderítő század | 1950.11.01.-1957.03.30. | Pápa |
3922 | 39. honi légvédelmi vegyes tüzérezred | 1952.12.01.-1953.10.14. | Debrecen |
3922 | 39. honi légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1955.11.16. | Debrecen |
3922 | 39. honi légvédelmi tüzérezred | 1955.11.17.-1957.03.30. | Miskolc |
3922 | 39. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1951.11.01.-1952.11.30. | Debrecen |
3922 | 39. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1953.10.15.-1954.11.24. | Debrecen |
2348 | 39. műszaki utászdandár-parancsnokság | 1962.10.01.-1973.09.01. | Szentes |
4975 | 39. önálló állásépítő zászlóalj | 1973.09.01.-? | Szentes |
1745 | 39. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1953.11.14. | Nyíregyháza |
1745 | 39. páncéltörő tüzérosztály | 1953.11.15.-1954.10.07. | Debrecen |
3032 | 4. élelmezési raktár | 1949.10.01.-1951.01.14. | |
3188 | 4. élelmezési raktár | 1951.01.15.-1952.12.01. | |
7216 | 4. építőzászlóalj | 1952.01.01.-1952.11.20. | Kiskunlacháza, Kalocsa |
4694 | 4. földi repülőirányító szolgálat | 1950.04.15.-1952.11.01. | |
1394 | 4. gépesített hadosztály parancsnokság | 1955.11.17.-1957.02.04. | Gyöngyös |
5297 | 4. gépesített hadtestparancsnokság | 1980-as évektől | ? |
1394 | 4. gépesített lövészhadosztály-parancsnokság | 1979.09.01.-1987.08.31. | Gyöngyös |
4999 | 4. gépkocsivezető-képző iskola | 1954.11.25.-1956.02.25. | |
1394/B | 4. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1962.11.01.-1966.11.01. | |
2996 | 4. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1966.11.01.-1973.09.01. | ? |
1394 | 4. gépkocsizó lövészhadosztály-parancsnokság | 1957.02.05.-1979.08.31. | Gyöngyös |
5926 | 4. gyógyház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
6978/4 | 4. hadműveleti rádiótechnikai század | 1957.02.05.-1960.11.30. | |
1394/B | 4. hadosztály raktárak | 1961.09.10.-1962.10.31. | |
5475 | 4. hadsereg-parancsnokság | 1956.10.01.-1957.03.30. | Budapest |
3210 | 4. hadtápzászlóalj | 1951.08.13.-1951.12.31. | Záhony |
3734 | 4. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1952.12.01.-1953.09.29. | Kiskunfélegyháza |
3734 | 4. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1955.11.17.-1957.03.30. | Kiskunfélegyháza |
3734 | 4. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1950.11.01.-1952.11.30. | Kiskunfélegyháza |
3734 | 4. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1953.09.30.-1955.11.16. | Kiskunfélegyháza |
9122 | 4. honi légvédelmi figyelő- és jelzőszázad | 1951.06.14.-1955.09.16. | Kaposvár |
8687 | 4. honi rádiótechnikai zászlóalj parancsnokság | 1985.08.31.-1997.12.31. | |
3031 | 4. honvéd kórház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
5210 | 4. honvéd lő- és gyakokrlótér gazdaság | 1949.10.01.-1950.09.20. | |
3085 | 4. kerületi parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
3009 | 4. kerületi ügyészség | 1950.04.04.-1950.11.01. | |
3148 | 4. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
9122 | 4. légvédelmi központ | 1949.10.01.-1951.06.13. | |
6060 | 4. lőszerbázis | 1954.11.25.-1956.10.09. | |
6060 | 4. lőszerbázis | 1958.11.30.-1961.10.04. | |
6060 | 4. lőszerraktár | 1952.12.01.-1954.11.24. | Nyírtelek |
6060 | 4. lőszerraktár | 1961.10.05.-1966.10.29. | |
8317 | 4. lövészhadosztály-parancsnokság | 1951.11.01.-1954.10.07. | Nyíregyháza |
3712 | 4. műszaki építő zászlóalj | 1952.01.20.-1954.11.25. | Rédics |
1204 | 4. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Tata |
1500 | 4. önálló építő zászlóalj | 1975.12.01.-1977.01.31. | |
7168 | 4. önálló hadtáp híradó század | 1963.07.15.-1968.01.18. | Székesfehérvár |
8546 | 4. önálló hadtáp híradó század | 1968.01.18.-1977.08.31. | Székesfehérvár |
8546 | 4. önálló hadtáp híradó zászlóalj | 1977.09.01.- | Székesfehérvár |
9778 | 4. önálló karhatalmi zászlóalj | 1956.11.-1957.12.15. | Esztergom |
8317 | 4. önálló lövészhadosztály-parancsnokság | 1950.11.01.-1951.10.31. | Nyíregyháza |
3029 | 4. önálló őrszázad | 1949.10.01.-1950.11.14. | |
1015 | 4. önálló rádiótechnikai szakasz | 1952.03.03–1952.12.01. | Marcaltő |
8415 | 4. önálló sport szakasz | 1950.04.15.-1953.11.20. | |
3001 | 4. önálló törvényszék | 1949.10.01.-1950.10.31. | Debrecen |
3009 | 4. önálló ügyészség | 1949.10.01.-1950.04.03. | |
4554 | ító század | 1953.09.16.-1957.03.30. | Kalocsa |
9447 | 4. önálló vonalépítő zászlóalj | 1950.11.01.-1956.09.30. | Vác |
1015 | 4. rádiótechnikai század | 1955.09.17–1957.02.04. | |
4019 | 4. rádiótechnikai század | 1975.09.01.- | Verpelét |
4810 | 4. rádiótechnikai század | 1955.09.17.-1957.02.05. | |
4251 | 4. repülő műszaki zászlóalj kirendeltség | 1950.11.01.-1951.10.01. | |
5400 | 4. repülő üzemanyag-raktár | 1952.12.01.-1957.03.30. | ? |
8191 | 4. segédmunkás zászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Verpelét |
8000 | 4. tábori repülőgép javító műhely | 1954.11.25.-1955.11.17. | |
6464 | 4. tüzér célrepülő század | 1953.07.01.-1953.09.16. | |
6060 | 4. tüzér lőszerbázis | 1956.10.10.-1958.11.29. | |
2154 | 4. tüzér törzsüteg | 1961.09.10.-1973.09.01. | ? |
3037 | 4/1. élelmezési fókraktár | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
3035 | 4/1. honvéd kórház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
2530 | 40. felderítőszázad | 1951.11.01.-1954.10.07. | Mezőtúr |
6145 | 40. HM önálló kommendáns szolgálat | 1964.10.16.-1967.11.30. | Budapest |
6145 | 40. HM önálló kommendánszászlóalj | 1963.08.15.-1964.10.15. | Budapest |
6145 | 40. HM önálló rendészeti komendánsezred | 1967.12.01.-1973.08.31. | Budapest |
5318 | 40. mérőüteg | 1950.11.01.-1951.10.31. | Miskolc |
6145 | 40. önálló komendánsezred | 1979.09.01.-? | |
9750 | 40. önálló híradószázad | 1950.04.15.-1951.10.31. | Vác |
3148 | 40. önálló őrszázad | 1962.01.10.-1962.08.15. | |
9750 | 40. önálló rádiószázad | 1951.11.01.-1954.11.25. | |
6145 | 40. önálló rendészeti komendánsezred | 1973.09.01.-1979.08.31. | Aszód |
5318 | 40. tüzér műszeres felderítő osztály | 1951.11.01.-1953.11.14. | Veszprém |
5318 | 40. tüzér műszeres felderítő osztály | 1953.11.15.-1954.11.24. | Sárbogárd |
5318 | 40. tüzér műszeres felderítő osztály | 1954.11.25.-1955.11.16. | Székesfehérvár |
5318 | 40. tüzér műszeres felderítő üteg | 1955.11.17.-1956.02.26. | Székesfehérvár |
1491 | 41. műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1953 | Szolnok |
1491 | 41. műszaki zászlóalj | 1953-1955.12.10. | Vác |
2525 | 41. önálló propaganda század | ?-1991 | Kalocsa |
7992 | 41. önálló repülőtér javító és karbantaró század | 1961.09.15.-1963.07.30. | |
7992 | 41. önálló repülőtér javító és karbantaró zászlóalj | 1963.07.31.-1966.08.31. | |
4056 | 41. páncéltörő tüzérosztály | 1950.10.01.-1951.10.31. | Győr |
4056 | 41. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1952.11.30. | Pápa |
4056 | 41. páncéltörő tüzérosztály | 1952.12.01.-1953.11.14. | Fertőd |
4056 | 41. páncéltörő tüzérosztály | 1953.11.15.-1957.03.30. | Veszprém |
4763 | 41. vegyes repülőezred | 1949.10.01.-1950.11.01. | Kecskemét |
8424 | 42. építődandár parancsnokság | 1969.02.01.-1977.08.31. | Budapest |
9058 | 42. felderítő század | 1957.02.05.-1962.10.29. | |
9027 | 42. felderítő-zászlóalj | 1963.08.05.-1976.09.14. | Újdörögd |
9027 | 42. felderítő-zászlóalj | 1976.09.15.-1992 | Szombathely |
9058 | 42. felderítő-zászlóalj | 1962.10.30.-1963.08.05. | |
7290 | 42. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1952.12.01.-1953.09.29. | Marcali |
7290 | 42. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1955.11.17-1957.03.30. | Marcali |
7290 | 42. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1950.11.01.-1951.10.31. | Tamási |
7290 | 42. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1951.11.01.-1952.11.30. | Marcali |
7290 | 42. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1953.09.30-1955.11.16. | Marcali |
7293 | 42. híradó-zászlóalj | 1950.03.15.-? | Marcali |
7293 | 42. híradó-zászlóalj | ?-1957.02.04. | Kaposvár |
3973 | 42. műszaki dandárparancsnokság | 1950.11.01.-1953.09.16. | Vác |
8424 | 42. önálló építőezred | 1966.11.15.-1969.01.31. | Budapest |
7025 | 43. ágyútarackos tüzérosztály | 1975.09.01.-1987.03.10. | Marcali |
1930 | 43. építőipari zászlóalj | 1969.02.01.-1975.11.30. | Budapest |
1132 | 43. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1952.12.01.-1953.09.30. | Baja |
1132 | 43. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1955.11.17.-1957.03.30. | Baja |
1132 | 43. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1950.10.01.-1951.10.31. | Örkénytábor/Táborfalva |
1132 | 43. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1951.11.01.-1952.11.30. | Baja |
1132 | 43. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1953.09.30.-1955.11.16. | Baja |
9729 | dóezred | 1949.10.01.-1956.11.30. | Budapest |
9729 | dóezred | 1956.12.01.-1961.08.31. | Vác |
9729 | dóezred | 1961.09.01.-2001.11.01. | Székesfehérvár |
7025 | 43. tarackos tüzérosztály | 1966.11.01.-1975.08.31. | |
1930 | 43. technikai zászlóalj | 1975.12.01.-1977.08.31. | Budapest |
7291 | 44. építő zászlóalj | 1969.02.01.-1975.11.30. | Budapest |
2520 | 44. harckocsiezred | 1963.07.15.-1987.04.30. | Abasár |
8029 | 44. harckocsiezred | 1961.09.01.-1963.07.15. | |
4780 | 44. híradó század | 1950.11.01.-1951.11.01. | |
2900 | 44. honi légvédelmi tüzérezred | 1954.11.25.-1957.02.04. | Veszprém |
2900 | 44. honi légvédelmi vegyes tüzérezred | 1951.11.01.-1954.11.24. | Veszprém |
1927 | 44. közepes harckocsiezred | 1950.11.01.-1952.11.30. | Jászberény |
1927 | 44. közepes harckocsiezred | 1952.12.01.-1957.03.30. | Abasár |
7291 | 44. mélyépítő zászlóalj | 1975.12.01.-1977.08.31. | Budapest |
3548 | 44. önálló híradó-zászlóalj | 1973.09.01.-1984.05.15. | Budapest |
9391 | 44. tarackos tüzérezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Balatonfüred |
9391 | 44. tarackos tüzérezred | 1951.11.01.-1957.02.04. | Szabadszállás |
9391 | 44. tarackos tüzérosztály | 1950.04.15.-1950.10.30. | Gyöngyös |
9391 | 44. tarackos tüzérosztály | 1957.02.05.-1959.11.11. | Szabadszállás |
2437 | 44. tüzérdandár | 1987-1995 | Marcali |
5079 | 44. tüzérdandár | 1987.03.01.-1992 | Marcali |
5079 | 44. tüzérdandár-parancsnokság | 1968.01.20.-1987.02.28. | Marcali |
9447 | 45. állandó vezeték építő zászlóalj | 1950.04.15.-1950.10.31. | |
3142 | 45. építő zászlóalj | 1969.02.01.-1975.11.30. | Budapest |
6536 | 45. gépkocsizó lövészezred | 1961.09.01.-1963.07.15. | Nyíregyháza |
5291 | 45. híradó zászlóalj | 1950.11.01.-1957.03.30. | Keszthely |
2690 | 45. híradó-zászlóalj | 1963.07.15.-? | Balatonföldvár |
7293 | 45. híradó-zászlóalj | 1957.02.05.-1996.03.31. | Kaposvár |
6978 | 45. honi rádiótechnikai ezred parancsnokság | 1977.09.01.-1984.05.14. | Kaposvár |
3142 | 45. magasépítő zászlóalj | 1975.12.01.-1977.08.31. | |
6978 | 45. önálló rádiótechnikai jelző ezred parancsnokság | 1957.11.01.-1960.11.30. | Budaörs |
6978 | 45. önálló rádiótechnikai jelző zászlóalj parancsnokság | 1957.02.05.-1957.10.31. | Budaörs |
5939 | 45. önálló repülőtér karbantartó műszaki század | 1952.12.01.-1953.09.16. | |
6978/10 | 45. rádiótechnikai ezred kisegítő harcálláspont | 1961.09.15.-1963.07.30. | |
6978 | 45. rádiótechnikai ezred parancsnokság | 1960.12.01.-1977.08.31. | Homokszentgyörgy (?) |
2598 | 45. tarackos tüzérezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Pápa |
2598 | 45. tarackos tüzérezred | 1951.11.01.-1957.02.04. | Cegléd |
8057 | 45/1 hadműveleti rádiótehnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | |
8057 | 45/1 honi rádiótehnikai század | 1977.09.01.-1984.04.30. | |
6978/1 | 45/1. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
4137 | 45/1. honi rádiótechnikai ezred kisegítő ezredőrs | 1977.09.01.-1981.06.30. | |
6978/10 | 45/1. honi rádiótechnikai ezred kisegítő ezredőrs | 1963.07.31.-1966.09.01. | |
4137 | 45/1. rádiótechnikai ezred kisegítő ezredőrs | 1966.09.01.-1977.08.31. | |
6978/2 | 45/2. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
8687 | 45/2. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | |
6978/11 | 45/2. honi rádiótechnikai ezred kisegítő ezredőrs | 1964.08.15.-1966.09.01. | |
4427 | 45/2. honi rádiótechnikai ezred kisegítő őrs | 1977.09.01.-1984.04.30. | Szolnok |
3517 | 45/2. honi rádiótechnikai század | 1978.03.31.-? | Egerág |
8687 | 45/2. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1978.03.30. | |
4427 | 45/2. rádiótechnikai ezred kisegítő őrs | 1966.09.01.-1977.08.31. | Szolnok |
6978/3 | 45/3. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | Egerág |
9247 | 45/3. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | |
9247 | 45/3. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1984.04.30. | |
1912 | 45/4. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.09.01. | |
6978/4 | 45/4. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
1912 | 45/4. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1984.05.01. | |
1972 | 45/5. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1977.08.31. | |
6978/5 | 45/5. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
1972 | 45/5. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1984.05.01. | |
3072 | 45/6. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | Szolnok |
6978/6 | 45/6. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
3072 | 45/6. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1980-as évek | Szolnok |
3092 | 45/7. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | Debrecen |
6978/7 | 45/7. hadműveleti rádiótechnikai század | 1960.11.01.-1966.09.01. | |
3092 | 45/7. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1980-as évek | |
3282 | 45/8. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | Baja |
6978/8 | 45/8. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
3282 | 45/8. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-? | |
2134 | 45/9. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | |
6978/9 | 45/9. hadműveleti rádiótechnikai század | 1963.07.31.-1966.09.01. | |
2134 | 45/9. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1981.06.30. | |
4002 | 46. építőzászlóalj | 1969.02.-1975.11.30. | |
9876 | 46. honi légvédelmi tüzérhadosztály-parancsnokság | 1950.11.01.-1957.03.30. | Budapest |
2570 | 46. légvédelmi tüzérosztály | 1951.11.01.-1954.10.07. | Mezőtúr |
1628 | 46. lövészezred | 1951.11.01.- | Mezőtúr |
1628 | 46. lövészezred | 195?.-1954.10.07. | Tab |
4002 | 46. mélyépítő zászlóalj | 1975.12.01.-1977.08.31. | Székesfehérvár |
9680 | 46. önálló hadihajós dandár | 1957.02.05.-1991 | Újpest |
5500 | 47. fegyverzetjavító műhely | 1976.07.01.-1977.08.31. | |
5081 | 47. honi vadászrepülő-ezred | 1961.0915.-? | Sármellék |
5500 | 47. önálló fegyverzetjavító zászlóalj | 1977.09.01.-? | Székesfehérvár |
4060 | 47. önálló fényszórós század | 1953.10.15.-1954.11.25. | |
4060 | 47. önálló fényszórós zászlóalj | 1952.11.01.-1953.10.14. | |
9238 | 47. tüzérezred | 1951.11.01.-1957.03.30. | Dombóvár |
9238 | 47. tüzérezred | 1949.10.01.-1951.10.31. | Mór |
5081 | 47. vadászrepülő ezred | 1958.11.01.-1961.09.14. | Pápa |
5230 | 47. vadászrepülő-ezred | 1953.07.01.-1957.05.05. | Kunmadaras |
7035 | 47. vasúti komendánszászlóalj | 1963.09.01.-1967.09.01. | Szolnok |
8536 | 48. gépkocsizó lövészezred | 1963.07.15.-1987 | Debrecen |
8736 | 48. gépkocsizó lövészezred | 1957.02.05.-1963.07.15. | Debrecen |
7658 | 48. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1951.11.01.-1954.10.01. | Kaposvár, Hódmezővásárhely |
2965 | csiezred | 1952.12.01.-1953.09.16. | Verpelét |
4220 | csiezred | 1954.10.15.-1955.10.26. | Miskolc |
8736 | 48. lövészezred | 1950.11.01.-1957.02.04. | Debrecen |
8536 | 48. önálló gépesített lövészdandár | 1987-1990.01.31. | Debrecen |
2563 | 49. gépesített ezred | 1954.10.07.-1956.02.26. | Szabadszállás |
2563 | 49. lövészezred | 1949.10.01.-1951.10.31. | Nagykanizsa |
2563 | 49. lövészezred | 1951.11.01.-1954.10.06. | Szabadszállás |
4738 | 49. önálló szállító repülő ezred | 1953.02.01.-1953.10.15. | |
3675 | 5. élelmezési raktár | 1951.01.15.-1951.10.15. | |
7218 | 5. építőzászlóalj | 1952.01.01.-1952.11.20. | Kaposvár |
4216 | 5. földi repülőirányító szolgálat | 1950.11.01.-1952.11.01. | |
2918 | 5. gépesített hadosztály-parancsnokság | 1954.11.25.-1957.03.30. | Kecskemét |
7042 | 5. gépesített lövészdandár | 1987-1991.08.12. | Mezőtúr |
7042 | 5. gépesített lövészdandár | 1991.08.13.-? | Debrecen |
7042 | 5. gépesített lövészezred | 1973.09.01.-1987 | Mezőtúr |
2520 | 5. gépkocsizó lövészezred | 1957.02.05.-1963.07.15. | Mezőtúr |
7042 | 5. gépkocsizó lövészezred | 1963.07.15.-1973.08.31. | Mezőtúr |
5924 | 5. gyógyház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
6978/5 | 5. hadműveleti rádiótechnikai század | 1957.02.05.-1961.09.14. | |
2918 | 5. hadosztály hadtáp | 1949.10.01.-1950.04.14. | Székesfehérvár |
6862 | 5. hadsereg komendáns szolgálat | 1961.08.03.-1963.10.15. | Székesfehérvár |
7341 | 5. hadsereg komendáns szolgálat | 1963.10.15.-1967.11.30. | Székesfehérvár |
3964 | 5. hadsereg parancsnokság | 1961.08.03.-1963.10.15. | Budapest |
7341 | 5. hadsereg rendészeti komendáns zászlóalj | 1967.12.01.-1969.08.31. | Székesfehérvár |
7341 | 5. hadsereg rendészeti komendánsezred | 1969.09.01.-1973.08.31. | Székesfehérvár |
5232 | 5. hadsereg-parancsnokság | 1963.10.15.-1984 | Székesfehérvár |
3340 | 5. hadtápzászlóalj | 1951.08.13.-1951.12.31. | Szolnok |
3902 | 5. honi légvédelmi tüzérezred | 1953.09.16.-1957.02.04. | Miskolc |
3902 | 5. honi légvédelmi vegyes tüzérezred | 1951.11.01.-1953.09.15. | Miskolc |
9125 | 5. honi légvédelmi figyelő- és jelzőszázad | 1951.06.14.-1955.09.16. | |
4137 | 5. honi rádiótechnikai zászlóalj-parancsnokság | 1981.07.01.-? | Békéscsaba |
3145 | 5. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
9125 | 5. légvédelmi központ | 1949.10.01.-1951.06.13. | Kiskunfélegyháza |
6066 | 5. lőszerbázis | 1954.11.25.-1956.10.09. | |
6066 | 5. lőszerbázis | 1958.09.01.-1961.10.04. | |
6066 | 5. lőszerraktár | 1952.12.01.-1954.11.24. | Debrecen,Hajdúsámson |
6066 | 5. lőszerraktár | 1961.10.05.-? | |
8905 | 5. lövészezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Miskolc |
8905 | 5. lövészezred | 1951.11.01.-1953.11.14. | Karcag |
8905 | 5. lövészezred | 1953.11.15.-1954.10.07. | Nyíregyháza |
2918 | 5. lövészhadosztály hadtáp intézetek | 1950.04.15.-1950.11.01. | Pécs |
2918 | 5. lövészhadosztály-parancsnokság | 1949.10.01.-1951.10.31. | Kaposvár |
2918 | 5. lövészhadosztály-parancsnokság | 1951.11.01.-1954.11.24. | Kecskemét |
3722 | 5. műszaki építő zászlóalj | 1952.01.20.-1954.11.25. | Lovászi |
1205 | 5. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Tata |
1205 | 5. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Zirc |
6540 | 5. önálló deszant rohamzászlóalj | ?-1990 | Szolnok |
1600 | 5. önálló építő zászlóalj | 1975.12.01.-1977.01.31. | |
1200 | 5. önálló építőezred | 1977.01.01.?(02.01.?)- | Budapest |
1480 | 5. önálló harckocsiezred | 1963.01.01.-1987.08.31. | Tapolca |
9779 | 5. önálló karhatalmi zászlóalj | 1956.11.-1957.12.15. | Kiskunfélegyháza |
7587 | 5. önálló könnyű légvédelmi tüzérezred | 1965.09.01.-1990.01.31. | Szolnok |
7587 | 5. önálló közepes légvédelmi tüzérezred | 1962.03.01.-1965.08.31. | |
7587 | 5. önálló közepes kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1961.09.01.-1962.02.28. | |
7587 | 5. önálló légvédelmi tüzérdandár | 1990.02.01.-1995.11.30. | Szolnok |
7150 | 5. önálló légvédelmi vezetési század | 1973.09.01.-1991 | Székesfehérvár |
1773 | 5. önálló műszeres felderítő üteg | 1961.09.10.-1963.08.12. | Cegléd |
5947 | 5. önálló műszeres felderítőüteg | 1963.08.05.-1963.? | Cegléd |
5947 | 5. önálló műszeres felderítőüteg | 1963.?.-1966.11.29. | Várpalota |
7748 | 5. önálló rádiótechnikai zászlóalj | 1966.11.01.-1968.01.18. | Székesfehérvár |
5341 | 5. önálló rádiótechnikai jelzőszázad | 1961.09.01.-1962.10.14. | Budapest |
5341 | 5. önálló rádiótechnikai lokátor zászlóalj | 1962.10.15.-1963.07.05. | |
7748 | 5. önálló rádiótechnikai lokátor zászlóalj | 1963.07.05.-1966.10.31. | Székesfehérvár |
1016 | 5. önálló rádiótechnikai szakasz | 1952.03.03–1952.12.01. | Székesfehérvár |
1006 | 5. önálló rádiótechnikai század | 1955.09.17–1957.02.05. | |
9238 | 5. önálló rádiótechnikai zászlóalj | 1968.01.18.-1969 | Székesfehérvár |
9238 | 5. önálló rádiótechnikai zászlóalj | 1969-? | Szolnok |
6499 | 5. önálló rádiózavaró század | 1961.09.01.-1962.07.14. | Vác |
1480 | 5. önálló rakétadandár | 1987.09.01.-1990.01.31. | Tapolca |
7341 | 5. önálló rendészeti komendánsezred | 1973.09.01.- | Székesfehérvár |
3170 | 5. önálló tüzér híradó század | 1961.09.10.-1963.08.12. | Cegléd |
3013 | 5. önálló tüzér híradószázad | 1963.09.01.-1963 | Cegléd |
3013 | 5. önálló tüzér híradószázad | 1963-1966.11.29. | Várpalota |
9198 | 5. önálló tüzérfelderítő és híradó zászlóalj | 1968.01.18.-1975.10.31. | Várpalota |
3013 | 5. önálló tüzérfelderítő és híradó-zászlóalj | 1966.11.30.-1968.01.18. | Várpalota |
1480 | 5. önálló vegyes rakétadandár | 1990.02.01.-1991.04.30. | Tapolca |
2718 | 5. önálló vegyi- sugárfelderítő század | 1961.10.01.-1968.01.18. | ? |
7049 | 5. önálló vegyi- sugárfelderítő század | 1961.10.01.-1963.07.15. | |
9224 | 5. önálló vegyi-sugárfelderítő század | 1968.01.18.-1973.10.31. | Szekszárd |
5232(?) | 5. összfegyvernemi hadsereg-parancsnokság | 1984-? | Székesfehérvár |
9125 | 5. rádiótechnikai század | 1955.09.17.-1957.03.30. | |
4259 | 5. repülő műszaki zászlóalj kirendeltség | 1950.11.01.-1951.04.10. | |
5525 | 5. repülő üzemanyag raktár | 1952.12.01.-1957.03.30. | ? |
5124 | 5. repülőtéri karbantartó műszaki század | 1950.11.01.-1957.03.30. | Budapest-Mátyásföld |
7218 | 5. segédmunkás zászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Pécs, Hévíz |
6066 | 5. tüzér lőszerbázis | 1956.10.10.-1958.08.31. | |
9900 | 5. tüzérezred | 1949.10.01.-1950.10.31. | Miskolc |
6262 | 5. vakleszállást biztosító század | 1953.09.16.-1957.03.30. | Kunmadaras |
1278 | 50. tüzérezred | 1951.11.01-1966.06.30. | Jászberény |
9058 | 50. felderítő század | 1951.11.01.-1957.02.04. | |
9105 | 50. műszaki zászlóalj | 1951.11.01.-1955.11.16. | Kalocsa |
7943 | 50. önálló tüzérdandár | 1990.02.01.-1991 | Jászberény |
1278 | 50. tarackos tüzérezred | 1950.11.01-1951.10.31. | Jászberény |
7943 | 50. tüzérdandár | 1987.03.01.-1990.01.31. | Jászberény |
7943 | 50. tüzérezred | 1966.01.01.-1987.02.28. | Jászberény |
9105 | 50. út- és hídépítő zászlóalj | 1955.11.17.-1957.05.05. | |
4731 | 50. vadászrepülő ezred | 1950.11.01.-10. | Tököl |
4731 | 50. vadászrepülő ezred | 1950.11.11.-1957.02.05. | Taszár |
3136 | 51. egészségügyi zászlóalj | 1980-as évektől | Tata |
2384 | 51. közúti komendáns zászlóalj-parancsnokság | 1963.09.01.-1967.09.01. | Cegléd |
6723 | 51. légvédelmi tüzérezred | 1950.04.15.-1950.09.30. | Budapest |
6723 | 51. légvédelmi tüzérezred | 1950.10.01.-1951.10.31. | Komárom |
6723 | 51. légvédelmi tüzérezred | 1951.11.01.-1955.11.16. | Esztergom |
6723 | 51. légvédelmi tüzérosztály | 1949.10.01.-1950.04.14. | Budapest |
6723 | 51. légvédelmi tüzérosztály | 1955.11.17.-1957.03.31. | Esztergom |
5115 | 51. lovasezred | 1952.12.01.-1953.11.15. | Nyíregyháza |
2683 | 51. önálló rádiótechnikai zavaró zászlóalj | 1985.08.31.-1989 | Békéscsaba |
5675 | 51. önálló repülő-műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1956.02.26. | Kiskunlacháza |
6526 | 52. aknavető ezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Polgárdi |
6526 | 52. aknavető ezred | 1953.11.15.-1954.10.06. | Lepsény |
6526 | 52. aknavető tüzérezred | 1957.10.07.-1955.11.16. | |
6526 | 52. aknavető tüzérezred | 1955.11.17.-1957.03.30. | |
6526 | 52. aknavető tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Polgárdi |
8529 | 52. gépesített ezred | 1955.11.17.-1957.03.30. | Nyíregyháza |
2540 | 52. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1956.10.10.-1957.03.30. | Mezőtúr |
2540 | 52. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1951.11.01.-1956.10.10. | Mezőtúr |
8116 | 52. kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1951.04.10.-1957.02.04. | Vác |
8116 | 52. légvédelmi tüzérezred | 1950.11.01.-1951.04.09. | Abony |
8529 | 52. lövészezred | 1950.11.01.-1954.10.06. | Nyíregyháza |
8529 | 52. önálló gépesített ezred | 1954.10.07.-1955.11.16. | Nyíregyháza |
6758 | 52. rohamtüzérosztály | 1950.04.15.-1951.03.31. | Aszód |
6758 | 52. rohamtüzérosztály | 1951.04.01.-1951.11.01. | Rétság |
7035 | 53. gépkocsizó lövészezred | 1961.09.01.-1963.07.15. | Aszód |
6671 | 53. gépkocsizó, majd gépesített lövészezred | 1963.07.15.-1987.08.31. | Szabadszállás |
9498 | 53. híradó zászlóalj | 1951.11.01.-1954.10.07. | Mezőtúr |
2384 | 53. műszaki zászlóalj | 1949.10.01.-1957.02.04. | Baja |
1735 | 53. tüzérezred | 1951.11.01.-1954.10.07. | Debrecen |
7842 | 54. felderítőszázad | 1957.02.05.-1960.11.30. | Kaposvár |
7842 | 54. felderítőszázad | 1961.09.01.-1962.10.14. | Kaposvár |
7842 | 54. felderítő-zászlóalj | 1960.12.01.-1961.08.31. | Kaposvár |
7842 | 54. felderítő-zászlóalj | 1962.10.15.-1976.09.14. | |
7842 | 54. felderítő-zászlóalj | 1976.09.15.-1987.03.01. | Lenti |
8354 | 54. honi rádiótechnikai dandár parancsnokság | 1984.11.05.-1997.08.31. | Veszprém |
8354 | 54. honi rádiótechnikai ezred parancsnokság | 1977.09.01.-1984.11.04. | Veszprém |
8354 | 54. önálló rádiótechnikai ezred parancsnokság | 1960.11.01.-1961.09.14. | Taszár |
9236 | 54. önálló rádiótechnikai jelzőezred | 1954.10.07.-1955.11.16. | Taszár, majd Kecskemét |
9236 | 54. önálló rádiótechnikai jelzőezred parancsnokság | 1955.11.17.-1957.02.05. | |
4252 | 54. önálló repülő műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1957.03.30. | Székesfehérvár-Tác |
2180 | 54. páncéltörő tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Dombóvár |
2180 | 54. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1956.02.26. | Kiskőrős |
8354/10 | 54. rádiótechnikai ezred kisegítő harcálláspont | 1961.09.15.-1962.09.30. | |
8354/11 | 54. rádiótechnikai ezred kisegítő harcálláspont | 1961.09.15.-1962.09.30. | |
8354 | 54. rádiótechnikai ezred parancsnokság | 1961.09.15.-1961.10.31 | Taszár |
8354 | 54. rádiótechnikai ezred parancsnokság | 1961.11.01.-1977.08.31. | Veszprém |
4252 | 54. repülő kiszolgáló zászlóalj | 1950.11.01.-1950.10.31. | |
4252 | 54. repülő műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1952.11.30. | |
5622 | 54/1. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | Juta, Taszár |
8354/1 | 54/1. hadműveleti rádiótechnikai század | 1960.12.01.-1966.09.01. | |
8354/10 | 54/1. honi rádiótechnikai ezred kisegítő ezredőrs | 1963.07.31.-1966.11.01. | |
5622 | 54/1. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-? | Juta, Taszár |
6389 | 54/1. honi rádiótechnikai zászlóalj parancsnokság | 1978.03.31.-? | Pápa |
8354/10 | 54/1. rádiótechnikai ezred kisegítő harcálláspont | 1962.10.01.-1963.07.30. | |
6389 | 54/1. rádiótechnikai ezred kisegítő-ezredőrs | 1966.11.01.-1978.03.30. | |
1258 | 54/10. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.- | Bezenye |
2620 | 54/11. honi rádiótechnikai század | 1978.10.01.-? | |
2134 | 54/12. honi rádiótechnikai század | 1981.07.01.-? | Boldog |
8057 | 54/13 honi rádiótehnikai század | 1984.05.01.- | |
3282 | 54/14. Honi Rádiótechnikai Század | 1980-as évektől | Baja |
9247 | 54/15. honi rádiótechnikai század | 1984.05.01.- | Újszentiván |
1912 | 54/16. honi rádiótechnikai század | 1984.05.01.- | Békéscsaba-Fürjes |
1972 | 54/17. honi rádiótechnikai század | 1984.05.01.-? | Mezőcsát |
3072 | 54/18. honi rádiótechnikai század | 1980-as évektől | Szolnok |
3092 | 54/19. honi rádiótechnikai század | 1980-as évektől | Debrecen |
6942 | 54/2. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | |
8354/2 | 54/2. hadműveleti rádiótechnikai század | 1960.12.01.-1966.09.01. | |
8354/11 | 54/2. honi rádiótechnikai ezred kisegítő ezredőrs | 1963.07.31.-1966.09.01. | |
6942 | 54/2. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1997.12.31. | Homokszentgyörgy |
7729 | 54/2. rádiótechnikai ezred kisegítő ezredörs | 1966.09.01.-1978.03.30. | Taszár |
8354/11 | 54/2. rádiótechnikai ezred kisegítő harcálláspont | 1962.10.01.-1963.07.30. | |
3543 | 54/20. honi rádiótechnikai század | 1985.08.01.-: | Kiskőrös |
6450 | 54/21. honi rádiótechnikai század | 1986.08.01.-? | Medina |
3517 | 54/3. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | Egerág |
8354/3 | 54/3. hadműveleti rádiótechnikai század | 1960.12.01.-1966.09.01. | |
3517 | 54/3. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1978.03.30. | Egerág |
3945 | 54/3. honi rádiótechnikai század | 1985.08.01.-1997.12.31. | Pusztaszemes |
8687 | 54/3. honi rádiótechnikai zászlóalj | 1978.03.31.-1985.08.30. | Sárbogárd |
3329 | 54/4. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | |
8354/4 | 54/4. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
3329 | 54/4. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-? | Sormás |
6617 | 54/5. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | |
8354/5 | 54/5. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
6617 | 54/5. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1997.12.31. | Molnaszecsőd |
6762 | 54/6. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | |
8354/6 | 54/6. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
6762 | 54/6. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1994.09.01. | Fertőszentmiklós |
8354/7 | 54/7. hadműveleti rádiótechnikai szakasz | 1960.12.01.-1961.09.14. | |
2519 | 54/7. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.08.31. | |
8354/7 | 54/7. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
2519 | 54/7. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1991 | Pápa |
1178 | 54/8. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01-1977.09.01. | |
8354/8 | 54/8. hadműveleti rádiótechnikai század | 1961.09.15.-1966.09.01. | |
1178 | 54/8. honi rádiótechnikai század | 1977.09.01.-1997.12.31. | Velence (Kisvelence) |
4752 | 54/9. hadműveleti rádiótechnikai század | 1966.09.01.-1977.10.31. | Veszprém |
8354/9 | 54/9. hadműveleti rádiótechnikai század | 1962.10.01.-1966.09.01. | |
1434 | 55. ágyús tüzérosztály | 1957.02.05.-1961.09.10. | Cegléd |
5084 | 55. egészségügyi zászlóalj | 1980-as évektől-1990 | Nyíregyháza |
3344 | 55. honi légvédelmi tüzérhadosztály-parancsnokság | 1953.09.16.-1955.10.31. | Sztálinváros |
3344 | 55. honi légvédelmi tüzérhadosztály-parancsnokság | 1955.11.01.-1957.03.30. | Budapest |
9669 | 55. műszaki zászlóalj | 1949.10.01.-1954.10.07. | Szentendre |
6316 | 55. rádiórelé-század | 1951.11.01.-1953.09.16. | Vác |
9527 | 56. aknavető tüzérezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Komárom |
9527 | 56. aknavető tüzérezred | 1951.11.01.-1957.02.04. | Szolnok |
1047 | 56. egészségügyi zászlóalj | 1961.09.01–1963.08.15. | Vác |
8116 | 56. egészségügyi zászlóalj | 1966.11.01.–1977 | Vác |
8459 | 56. egészségügyi zászlóalj | 1963.08.15.-1966.11.01. | |
9527 | 56. tüzérosztály | 1950.04.15.-1950.10.31. | Komárom |
2004 | 57. egészségügyi zászlóalj | 1961.09.01.-1963.07.15. | Debrecen |
3262 | 57. egészségügyi zászlóalj | 1963.07.15.-? | Pécs |
1825 | 57. felderítő-szakanyag javító- és ellátószázad | 1982.08.31.- | Szombathely |
7842 | 57. felderítőszázad | 1950.11.01.-1952.11.30. | Szántód |
7842 | 57. felderítőszázad | 1952.12.01.-1953.11.14. | Marcali |
7842 | 57. felderítőszázad | 1953.11.15.-1957.02.04. | Kaposvár |
9260 | 57. híradó zászlóalj | 1961.09.01.-1991 | Tata |
4012 | 58. egészségügyi zászlóalj | 1961.09.01.-1992 | Kiskunfélegyháza |
3910 | 58. honi légvédelmi tüzérhadosztály-parancsnokság | 1951.05.15.-1957.03.31. | Miskolc |
6035 | 58. páncéltörő tüzérezred | 1952.12.01.-1953.11.14. | Siófok |
6035 | 58. páncéltörő tüzérezred | 1953.11.15.-1956.02.26. | Tab |
5883 | 58. páncéltörő tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Veszprém |
5883 | 58. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1953.11.14. | Zalaegerszeg |
5883 | 58. páncéltörő tüzérosztály | 1953.11.15.-1956.? | Lenti |
5883 | 58. páncéltörő tüzérosztály | 1956.?-1957.03.30. | Tapolca |
4717 | 59. csatarepülő-ezred | 1951.11.01.-1957.03.30. | Börgönd |
2442 | 59. egészségügyi zászlóalj | 1963.08.12.-1987 | Nagykanizsa |
2442 | 59. egészségügyi zászlóalj | 1987-1991 | Kaposvár |
3013 | 59. egészségügyi zászlóalj | 1961.09.01.-1963.08.12. | ? |
2501 | 59. híradó-zászlóalj | 1951.11.01.-1953 | Békéscsaba |
2501 | 59. híradó-zászlóalj | 1953-1957.03.30. | Mezőtúr |
6336 | 59. honi vadász repülőezred | 1961.09.01.-? | Kecskemét |
1672 | 59. műszaki zászlóalj | 1949.10.01.-1957.03.30. | Baja |
6336 | 59. vadász repülőezred | 1958.11.01.-1961.08.31. | Kecskemét |
2000 | 6. vakleszállást biztosító század | 1953.09.16.-1957.03.30. | Kiskunlacháza |
3032 | 6. élelmezési raktár | 1951.01.15.-1951.10.15. | |
3239 | 6. építőzászlóalj | 1952.01.01.-1953.12.31. | Kecskemét, Pusztavacs, Budapest |
5833 | 6. felderítő század | 1950.11.01.-1957.03.30. | |
4214 | 6. földi repülőirányító szolgálat | 1950.11.01.-1952.11.01. | |
1581 | 6. gépesített ezred | 1955.09.17.-1957.02.04. | Eger |
4419 | 6. gépesített lövészdandár | 1987.03.01.-1990.01.31. | Eger |
4419 | 6. gépesített lövészezred | 1979.07.01.-1987.02.28. | Eger |
1581 | 6. gépkocsizó lövészezred | 1950.11.01.-1955.09.16. | Eger |
1581 | 6. gépkocsizó lövészezred | 1957.02.05.-1966.11.01. | Eger |
4419 | 6. gépkocsizó lövészezred | 1966.11.01.-1978.06.30. | Eger |
5922 | 6. gyógyház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
6978/6 | 6. hadműveleti rádiótechnikai század | 1957.02.05.-1961.09.14. | |
7375 | 6. hadsereg lőszer raktár | 1954.11.25.-1956.10.09. | |
1324 | 6. hadtápzászlóalj | 1951.08.13.-1952.01.01. | Tolna |
9115 | 6. honi légvédelmi figyelő- és jelzőszázad | 1951.11.01.-1953.09.16. | Debrecen |
6978 | 6. honi rádiótechnikai zászlóalj parancsnokság | 1984.05.15.- | Miskolc-Lillafüred |
3149 | 6. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
1932 | 6. légvédelmi tüzérezred | 1969.09.01.-1990 | Karcag |
1932 | 6. légvédelmi tüzérosztály | 1963.07.15.-1969.08.31. | Karcag |
3126 | 6. légvédelmi tüzérosztály | 1950.10.01.-1957.03.30. | Szeged |
4465 | 6. légvédelmi tüzérosztály | 1962.03.01.-1963.07.15. | Karcag |
7375 | 6. lőszerraktár | 1952.12.01.-1954.11.24. | Kapoly |
7375 | 6. lőszerraktár | 1957.11.13.-1962.10.29. | |
4815 | 6. lövészhadtest-parancsnokság | 1950.10.01.-1957.03.30. | Székesfehérvár |
3239 | 6. műszaki építő zászlóalj-parancsnokság | 1980-as évektől | ? |
3713 | 6. műszaki építőzászlóalj | 1952.01.20.-1953.12.25. | Bácsalmás |
1206 | 6. önálló bányászzászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Esztergom |
1206 | 6. önálló bányászzászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Dorog |
9780 | 6. önálló karhatalmi zászlóalj | 1956.11.-1957.12.15. | |
1017 | 6. önálló rádiótechnikai szakasz | 1952.03.03–1952.12.01. | Hatvan |
4255 | 6. önálló repülő műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1957.03.30. | Tapolca |
9122 | 6. rádiótechnikai század | 1955.09.17.-1957.02.05. | |
9535 | 6. rádiótechnikai század | 1955.09.17.-1957.03.30. | |
4255 | 6. repülő kiszolgáló zászlóalj | 1950.04.10.-1950.10.31. | |
4255 | 6. repülő műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1952.11.30. | |
7375 | 6. tüzér lőszer raktár | 1956.10.10.-1957.11.12. | |
6443 | 60. aknavető tüzérezred | 1951.11.01.-1953.09.16. | Szekszárd |
6443 | 60. aknavető tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Polgárdi |
5090 | 60. lovasezred | 1952.12.01.-1953.11.15. | Debrecen |
9145 | 60. műszaki utászdandár parancsnokság | 1968.01.20.-1987 | Szeged |
9145 | 60. önálló műszaki dandár | 1987-1996 | Szeged |
9642 | 61. aknakutató zászlóalj | 1949.10.01.-1950.04.01. | |
6862 | 61. ellátózászlóalj | 1973.09.01.- | Nyíregyháza |
6862 | 61. gépkocsiszállító század | 1963.07.15.-1964. 08.14. | Nyíregyháza |
6862 | 61. gépkocsiszállító zászlóalj | 1964.08.15.-1973.08.31. | Nyíregyháza |
5134 | 61. műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1957.05.05. | Tolna |
4380 | 61. önálló vegyivédelmi század | 1956.11.01.-1957.03.30. | |
4228 | 62. gépesített lövészdandár | 1987.03.01.-? | Hódmezővásárhely |
4228 | 62. gépesített lövészezred | 1973.09.01.-1987.02.28. | Hódmezővásárhely |
4228 | 62. gépkocsizó lövészezred | 1957.02.05.-1973.08.31. | Hódmezővásárhely |
4228 | 62. lövészezred | 1951.01.15.-1953.11.14. | Tamási |
4228 | 62. lövészezred | 1951.01.11.-1957.02.04. | Hódmezővásárhely |
2521 | 62. önálló ejtőernyős zászlóalj | 1951.11.15.-1954.10.07. | Székesfehérvár-Tác, Kaposvár? |
9216 | 62. páncéltörő tüzérezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Sárbogárd |
9216 | 62. páncéltörő tüzérezred | 1951.11.01.-1956.02.26. | Kiskunmajsa |
2010 | 62. rohamtüzér osztály | 1949.10.01.-1950.11.01. | Szekszárd |
2010 | 62. rohamtüzér osztály | 1950.04.15.-09.30. | Nagykanizsa |
5050 | 62. tábori üzemanyag-raktár | 1963.07.15.-1966.11.30. | ? |
7912 | 62. vadászrepülő-ezred | 1951.02.15.-1952.11.05. | Kunmadaras |
7912 | 62. vadászrepülő-ezred | 1952.11.06.-1957.02.05. | Kecskemét |
4556 | 63. ellátózászlóalj | 1973.09.01.- | Gyöngyös |
3335 | 63. gépesített lövészdandár | 1987-1990.01.31. | Nagyatád |
3335 | 63. gépesített lövészezred | 1973.09.01.-1987 | Nagyatád |
4556 | 63. gépkocsi szállító zászlóalj | 1961.09.10.-1973.08.31. | |
3335 | 63. gépkocsizó lövészezred | 1961.09.01.-1973.08.31. | Nagyatád |
9336 | 63. légvédelmi tüzérosztály | 1949.10.01.-1950.09.30. | Süttőr |
9336 | 63. légvédelmi tüzérosztály | 1950.10.01.-1952.11.30. | Fertőd |
9336 | 63. légvédelmi tüzérosztály | 1952.12.01.-1953.11.14. | Mór |
9336 | 63. légvédelmi tüzérosztály | 1953.11.15.-1954.11.24. | Székesfehérvár |
9336 | 63. légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1957.03.30. | Polgárdi |
3581 | 63. műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1953.09.16. | Vác |
2312 | 64. ellátó zászlóalj | 1973.09.01.-1991 | Kiskunfélegyháza |
9680 | 64. folyami aknakereső, aknafigyelő dandár | 1954.10.07.-1955.11.16. | |
9680 | 64. folyami aknakereső, aknafigyelő ezred | 1955.11.17.-1956.02.25. | Budapest |
9680 | 64. folyami flottilla dandárparancsnokság | 1951.10.15.-1954.10.06. | Budapest |
9680 | 64. folyamőr osztály | 1949.10.01.-1950.10.31. | |
2312 | 64. gépkocsi szállító zászlóalj | 1961.09.01.-1973.08.31. | |
9680 | 64. hadihajós dandár | 1956.02.26.-1957.02.04. | |
9680 | 64. hadihajós ezred | 1950.11.01.-1951.10.14. | |
6050 | 64. páncéltörő tüzérezred | 1952.12.01.-1956.02.26. | Nagykanizsa |
5125 | 65. gépesített lövészdandár | 1987.03.01.-1996.07.31. | Nyíregyháza |
2454 | 65. gépkocsizó lövészezred | 1958.09.01.-1963.07.15. | Nyíregyháza |
5125 | 65. gépkocsizó lövészezred | 1963.07.15.-1987.02.28. | Nyíregyháza |
5025 | 65. tüzérezred | 1952.12.01.-1953.11.15. | Debrecen |
6015 | 66. aknavető tüzérezred | 1954.10.07.-1955.11.16. | Táborfalva |
2463 | 66. híradó-zászlóalj | 1949.10.01.-1957.03.30. | Kecskemét |
2463 | 66. híradó-zászlóalj | 1949-? | Székesfehérvár |
2298 | 66. műszaki zászlóalj | 1951.11.01.-1954.10.07. | Tolna |
1319 | 66. önálló híradó zászlóalj | 1966.11.01.-1991 | Cegléd |
6015 | 66. sorozatvető ezred | 1953.09.16.-1954.10.06. | Táborfalva |
6015 | 66. sorozatvető tüzérdandár-parancsnokság | 1951.11.01.-1953.09.16. | Táborfalva |
6015 | 66. tarackos tüzérosztály | 1957.02.05.-1961.09.10. | Szolnok |
6015 | 66. tüzérezred | 1955.11.17.-1957.02.05. | Táborfalva |
9892 | 66. vadászrepülő hadosztály-parancsnokság | 1951.03.12.-1952.10.31. | Kunmadaras |
9892 | 66. vadászrepülő hadosztály-parancsnokság | 1952.11.01-1957.03.30. | Kecskemét |
5328 | 67. felderítő-zászlóalj | 1964.08.15.-1987 | Nyíregyháza |
6133 | 67. műszaki zászlóalj | 1949.10.01.-1957.03.30. | Esztergom |
4957 | 67. önálló tüzérfelderítő osztály | 1985.01.01.-1987.03.? | Marcali |
4957 | 67. önálló tüzérfelderítő osztály | 1987.03.?-? | Várpalota |
6193 | 68. ellátózászlóalj | 1973.09.01.-1987.04.14. | Kaposvár |
6193 | 68. gépkocsi szállító zászlóalj | 1961.09.01.-1973.08.31. | |
8091 | 68. műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1953 | Győr |
8091 | 68. műszaki zászlóalj | 1953-1957.02.04. | Marcali |
7818 | 69. harckocsiezred | 1963.08.05.-1987.08.31. | Nagyatád |
9237 | 69. harckocsiezred | 1961.09.01.-1963.08.05. | Tata |
9068 | 69. önálló rádiótechnikai és rádiózavaró zászlóalj | 1976-1990 | Békéscsaba |
6499 | 69. önálló rádiózavaró század | 1962.07.15.-1962.10.19 | Vác |
6499 | 69. önálló rádiózavaró zászlóalj | 1963.10.20-1969.09.01. | Székesfehérvár |
9068 | 69. önálló rádiózavaró zászlóalj | 1969.09.01.-1976 | Székesfehérvár |
4253 | 69. önálló repülő műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1957.03.30. | Sármellék |
4253 | 69. repülő kiszolgáló zászlóalj | 1949.10.01.-1950.10.31. | |
4253 | 69. repülő műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1952.11.30. | |
3319 | 7. építőzászlóalj | 1952.01.01.-1952.11.20. | Mezőtúr, Debrecen |
4302 | 7. földi repülőirányító szolgálat | 1950.11.01.-1952.11.01. | |
6417 | 7. gépesített hadosztály hadtáp | 1949.10.01.-1950.04.14. | |
6417 | 7. gépesített hadosztály hadtáp intézetek | 1950.01.14.-1950.10.01 | |
6417 | 7. gépesített hadosztály-parancsnokság | 1949.10.01.-1957.03.30. | Esztergom |
4127 | 7. gépesített lövészhadosztály-parancsnokság | 1973.09.01.-1987. | Kiskunfélegyháza |
4127/B | 7. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1962.11.01.-1966.11.01. | |
4133 | 7. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1966.11.01.-1973.09.01. | |
4127 | 7. gépkocsizó lövészhadosztály-parancsnokság | 1960.12.01.-1973.08.31. | Kiskunfélegyháza |
3519 | 7. gépkocsizólövész-hadosztály parancsnokság | 1957.02.05.-1960.12.01. | Kiskunfélegyháza |
5920 | 7. gyógyház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
6978/7 | 7. hadműveleti rádiótechnikai szakasz | 1958.09.01.-1960.10.31. | |
6978/4 | 7. hadműveleti rádiótechnikai század | 1960.12.01.-1961.09.14 | |
6978/7 | 7. hadműveleti rádiótechnikai század | 1957.02.05.-1958.08.31. | |
4127/B | 7. hadosztály raktárak | 1961.09.01.-1962.10.31. | Kiskunfélegyháza |
6379 | 7. hadsereg lőszerraktár | 1954.11.25.-1956.10.09. | |
7414 | 7. hadtápzászlóalj | 1951.08.13.-1951.12.31. | Pusztavacs |
9535 | 7. honi légvédelmi figyelő és jelzőszázad | 1951.11.01.-1955.09.16. | Miskolc-Lillafüred |
3141 | 7. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
6379 | 7. lőszerraktár | 1952.11.25.-1954.11.24. | |
6379 | 7. lőszerraktár | 1958.09.01.-? | Izsák |
3723 | 7. műszaki építő zászlóalj | 1952.01.20.-1953.12.25. | Bácsborsod |
1207 | 7. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Annavölgy |
9781 | 7. önálló karhatalmi zászlóalj | 1956.11.-1957.12.15. | |
9351 | 7. önálló kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1958.09.01.-1959.08.31. | Börgönd |
9351 | 7. önálló kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1959.09.01.-1961.08.31 | Veszprém |
9351 | 7. önálló könnyű kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1961.09.01.-1966.10.31. | Keszthely |
9351 | 7. önálló könnyű légvédelmi tüzérezred | 1966.11.01.-1981.04.30. | Keszthely |
9351 | 7. önálló légvédelmi rakétaezred | 1987.07.01.-1991.09.30. | Keszthely |
9351 | 7. önálló légvédelmi tüzérezred | 1957.02.05.-1958.08.31. | Börgönd |
9351 | 7. önálló légvédelmi tüzérezred | 1981.05.01.-1987.06.30. | Keszthely |
6480 | 7. önálló rádiótechnikai jelző század | 1956.10.10.-1957.03.30. | |
6175 | 7. önálló rádiótechnikai szakasz | 1952.12.01.-1959.09.16. | |
4133 | 7. rádiótechnikai század | 1973.09.01.-1992 | Kiskunfélegyháza |
1016 | 7. rádiótechnikai század | 1955.09.11–1957.02.04. | |
3319 | 7. segédmunkás zászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Nyíregyháza, Kalocsa |
6379 | 7. tüzér lőszerraktár | 1956.10.10.-1958.08.31. | |
4713 | 7. tüzér törzsüteg | 1961.09.01.-1973.09.01. | Kiskunfélegyháza |
1935 | 7. tüzérezred | 1949.10.01.- | Komárom |
1935 | 7. tüzérezred | 1950.10.01.-1951.10.31. | Kiskőrös |
1935 | 7. tüzérezred | 1951.11.01.-1957.03.30. | Kiskunhalas |
1010 | 7. vakleszállást biztosító század | 1954.10.07–1955.11.17. | Tapolca |
5671 | 70. ágyús osztály | 1950.10.01.-1951.10.31. | Miskolc |
5671 | 70. ágyús osztály | 1951.11.01.-1953.09.29. | Veszprém |
5671 | 70. ágyús tüzérosztály | 1953.09.30.-1953.11.14. | Veszprém |
5671 | 70. ágyús tüzérosztály | 1953.11.15.-1954.11.24. | Ercsi |
5671 | 70. ágyús tüzérosztály | 1954.11.25.-1956.02.26. | Székesfehérvár |
5050 | 70. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1952.12.01.-1953.11.15. | Miskolc |
9382 | 71. könnyű tüzérosztály | 1949.10.01.-1950.04.14. | Süttőr |
9382 | 71. tüzérezred | 1950.04.15.-1950.09.30. | Eger |
9382 | 71. tüzérezred | 1950.10.01.-1957.03.30. | Pétervására |
9624 | 72. műszaki zászlóalj | 1949.10.01.-1950. | Baja |
9624 | 72. műszaki zászlóalj | 1950-1953.09.30. | Vác |
3793 | 72. páncéltörő tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Kiskunfélegyháza |
3793 | 72. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1957.02.04. | Szeged |
1986 | 72. vegyivédelmi század | 1980-as évek-1987 | Gyöngyös |
3855 | 72. vegyivédelmi század | 1961.09.10.-1963.09.01. | |
3855 | 72. vegyivédelmi század | 1966.07.20.-1969.09.01. | |
1986 | 72. vegyivédelmi zászlóalj | 1987-1991 | Mezőtúr |
9860 | 73. honi légvédelmi tüzérezred | 1950.11.01.-1957.03.30. | Budapest |
1006 | 73. vegyivédelmi század | 1961.09.20–1963.08.05. | Szombathely |
6504 | 73. vegyivédelmi század | 1961.10.01.-? | Békéscsaba |
6504 | 73. vegyivédelmi század | 1963.08.05.-? | Tapolca-Újdörögd |
6504 | 73. vegyivédelmi század | ?-1987.04.15. | Szombathely |
9550 | 74. felderítőszázad | 1961.09.01.-1962.10.29. | Tata |
9550 | 74. felderítő-zászlóalj | 1962.10.30.-1976.09.14. | Tata |
9550 | 74. felderítő-zászlóalj | 1976.09.15.-? | Győr |
7064 | 74. műszaki utászzászlóalj | 1958.09.01-1960.11.14. | Szentes |
7064 | 74. önálló út- és állásépítő zászlóalj | 1960.11.15-1963.07.31. | Szentes |
1131 | 74. rohamtüzérosztály | 1949.10.01.-1950.11.01. | Pápa |
7064 | 74. út- és állásépítő zászlóalj | 1963.08.01.-1964.08.14. | Szentes |
9471 | 75. híradó zászlóalj | 1949.10.01.-1957.03.30. | Budapest, Székesfehérvár |
7093 | 75. lövészezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Tapolca |
7093 | 75. lövészezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Veszprém |
7093 | 75. lövészezred | 1952.12.01.-1953.11.14. | Komárom |
7093 | 75. lövészezred | 1953.11.15.-1957.03.30. | Mór |
7124 | 75. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1955.11.16. | Baja |
7124 | 75. páncéltörő tüzérosztály | 1955.11.17.-1957.03.30. | Jánoshalma |
5174 | 75. vegyivédelmi század | 1961.09.01.-? | Kiskunfélegyháza |
5174 | 75. vegyivédelmi zászlóalj | ?-1987 | Kiskunfélegyháza |
8781 | 76. légvédelmi tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.03.31. | Tokaj |
8781 | 76. légvédelmi tüzérosztály | 1951.04.01.-1953.11.14. | Debrecen |
8781 | 76. légvédelmi tüzérosztály | 1953.11.15.-1954.10.01. | Nyíregyháza |
3235 | 76. műszaki ezred | 1987-1996 | Baja |
3235 | 76. műszaki utászzászlóalj | 1963.07.22.-1987 | Baja |
5990 | 76. műszaki utászzászlóalj | 1961.09.01-1963.07.22. | Szentes |
6372 | 76. pontonos hidászzászlóalj | 1950.11.01.-1957.05.05. | Ercsi |
8655 | 77. híradó zászlóalj | 1950.11.01.-1954.10.01 | Nyíregyháza |
9318 | 77. honi légvédelmi tüzérezred | 1950.11.01.-1957.03.31 | |
9318 | 77. légvédelmi tüzérezred | 1950.04.15.-1950.10.31. | Budapest |
9318 | 77. légvédelmi tüzérosztály | 1949.10.01.-1950.04.14. | Budapest |
3710 | 78. elektronikai harcszázad | 1992.07.01.-? | Győr |
1795 | 78. híradó zászlóalj | 1951.11.01.-1954.11.25. | Debrecen |
3710 | 78. önálló rádiózavaró század | ?-1992.06.30. | Győr |
3710 | 78. rádiózavaró század | 1985.08.31.-? | Győr |
5993 | 79. ágyús osztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Miskolc |
5993 | 79. ágyús osztály | 1951.11.01.-1953.09.29. | Veszprém |
5993 | 79. ágyús tüzérosztály | 1953.09.30.-1953.11.14. | Veszprém |
5993 | 79. ágyús tüzérosztály | 1953.11.15.-1954.11.14. | Ercsi |
5993 | 79. ágyús tüzérosztály | 1954.11.25.-1956.02.25. | Sárbogárd |
6258 | 79. harckocsi zászlóalj | 1949.10.01.-1950.11.01. | |
9607 | 79. vegyivédelmi század | 1961.09.01.-1976 | Kaposvár |
9607 | 79. vegyivédelmi század | 1976-? | Lenti |
2020 | 8. vakleszállást biztosító század | 1954.10.07.-1957.03.30. | |
3229 | 8. fegyelmező zászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Budapest |
3847 | 8. felderítő század | 1950.11.01.-1957.03.30. | Kiskunfélegyháza |
5390 | 8. földi repülőirányító szolgálat | 1951.05.15.-1952.11.01. | |
6201 | 8. gépesített lövészezred | 1951.11.01.-1953.09.29. | |
4891 | 8. gépesített lövészhadosztály-parancsnokság | 1973.09.01.-1987.04.30. | Zalaegerszeg |
6201 | 8. gépesítettezred | 1953.09.30.-1957.03.30. | |
5079 | 8. gépkocsizó lövészezred | 1957.02.05.-1962.10.14. | Tapolca |
6201 | 8. gépkocsizó lövészezred | 1949.10.01.-1951.10.31. | Piliscsaba |
3010/B | 8. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1962.11.01.-1963.07.29. | |
3131 | 8. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1966.11.30.-1973.09.01. | |
4891/B | 8. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1963.07.29.-1966.11.30. | |
3010 | 8. gépkocsizó lövészhadosztály-parancsnokság | 1958.12.01.-1963.07.29. | Békéscsaba |
4891 | 8. gépkocsizó lövészhadosztály-parancsnokság | 1963.07.29.-1973.08.31. | Zalaegerszeg |
6978/8 | 8. hadműveleti rádiótechnikai szakasz | 1958.09.01.-1960.11.31. | |
6978/8 | 8. hadműveleti rádiótechnikai század | 1957.02.05.-1958.08.31. | |
3010 | 8. hadosztály raktárak | 1961.09.20.-1962.10.31. | |
4884 | 8. hadsereg lőszerraktár | 1954.11.25.-1956.10.09. | |
6904 | 8. harckocsidandár | 1987-? | Tapolca |
6904 | 8. harckocsiezred | 1963.08.05.-1987 | Tapolca |
5079 | 8. harckocsizó ezred | 1962.10.15.-1963.08.05. | |
9015 | 8. honi légvédelmi tüzérezred | 1951.11.01.-1957.03.30. | Budapest |
3144 | 8. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
5332 | 8. légi figyelő és jelzőszázad | ? | Kaposvár |
5724 | 8. légvédelmi tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Veszprém |
5724 | 8. légvédelmi tüzérosztály | 1951.11.01.-1953.11.14. | Zalaegerszeg |
5724 | 8. légvédelmi tüzérosztály | 1953.11.15.-1954.11.24. | Lenti |
5724 | 8. légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1955.11.16. | Keszthely |
5724 | 8. légvédelmi tüzérosztály | 1955.11.17.-1957.03.30. | Lenti |
8116 | 8. légvédelmi tüzérosztály | 1957.02.05.-1966.11.30. | Vác |
4884 | 8. lőszerraktár | 1953.12.01.-1954.11.24. | Kál |
4884 | 8. lőszerraktár | 1958.09.01.-? | |
2535 | 8. lövészhadosztály-parancsnokság | 1951.05.15.-1953.11.14. | Mezőtúr |
2535 | 8. lövészhadosztály-parancsnokság | 1953.11.15.-1957.03.30. | Békéscsaba |
3733 | 8. műszaki építő zászlóalj | 1952.01.20.-1953.12.25. | Mezőkeresztúr |
1208 | 8. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Miskolc |
7166 | 8. önálló hadtápszázad | 1951.08.13.-1951.12.31. | Dunapentele |
9782 | 8. önálló karhatalmi zászlóalj | 1956.11.-1957.12.15. | |
4810 | 8. önálló rádiótechnikai szakasz | 1952.12.01.-1955.09.16. | Kunhegyes |
8418 | 8. önálló sport szakasz | 1950.04.15.-1953.11.20. | |
3131 | 8. rádiótechnikai század | 1973.09.01.-1987 | Zalaegerszeg |
4884 | 8. tüzér lőszerraktár | 1956.10.10.-1958.08.31. | |
2108 | 8. tüzér törzs üteg | 1961.09.20.-1963.07.29. | |
1942 | 8. tüzértörzs üteg | 1963.07.29.-1973.09.01. | |
1394 | 80. gépesített lövészdandár | 1987.09.01.-1996.03.29. | Abasár |
4425 | 80. honi légvédelmi tüzérosztály | 1954.11.25.-1956.02.26. | Veszprém |
4425 | 80. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1952.12.01.-1953 | Balatonfüred |
4425 | 80. honi légvédelmi vegyes tüzérosztály | 1953-1954.11.24. | Lepsény |
8443 | 80. műszaki zászlóalj | 1950.11.01.-1954.10.01. | Tokaj |
1285 | 81. híradó-zászlóalj | 1949.10.01.-1957.03.30. | Kecskemét |
1285 | 81. híradó-zászlóalj | 1949.10.01.-1957.03.30. | Táborfalva |
8990 | 81. önálló honi légvédelmi zavaró század | 1962.10.01.-1966.08.31. | |
2537 | 81. önálló honi légvédelmi zavaró zászlóalj | 1968.01.18.-1991 | Békéscsaba |
8990 | 81. önálló honi légvédelmi zavaró zászlóalj | 1966.09.01.-1968.01.18. | |
4737 | 82. bombázórepülőhadosztály-parancsnokság | 1951.11.01.-1954.11.24. | Kunmadaras |
6022 | 82. javítózászlóalj | 1977.09.01.-1996.03.31. | Kaposvár |
2580 | 82. lövészezred | 1951.11.01.-1954.10.07. | Békéscsaba |
9631 | 82. műszaki zászlóalj | 1949.10.01.-1951 | Mosonmagyaróvár |
9631 | 82. műszaki zászlóalj | 1951-1953 | Keszthely |
9631 | 82. műszaki zászlóalj | 1953-1957.03.30. | Szekszárd |
4737 | 82. önálló bombázórepülő ezred | 1950.11.01-1951.10.31. | Kunmadaras |
6022 | 82. páncélos- és gépjárműjavító műhely | 1961.09.01.-1977.08.31. | Kaposvár |
6005 | 82. sorozatvető osztály | 1951.11.01.-1953.09.16. | Táborfalva |
4737 | 82. vegyes repülőhadosztály-parancsnokság | 1954.11.25.-1956.02.26. | Kunmadaras |
6324 | 83. felderítő zászlóalj | 1949.10.01.-1955.10.16. | Esztergomtábor |
6324 | 83. felderítő zászlóalj | 1956.10.10.-1957.02.04 | Gyöngyös ? |
6324 | 83. gépesített felderítő zászlóalj | 1955.10.17.-1956.10.09. | Miskolc ? |
5129 | 83. páncélos és gépjármű javítóműhely | 1963.07.015.-1985.03.01. | Nyíregyháza |
1963 | 83. páncéltörő tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Baja |
1963 | 83. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1957.03.30. | Pécs |
5638 | 84. javító zászlóalj | 1985.03.01.-? | |
5000 | 84. légvédelmi tüzérosztály | 1952.12.01.-1953.11.15. | Tokaj, Miskolc |
1377 | 84. páncélos- és gépjármű-javító műhely | 1961.09.20.-1963.08.05. | Zalaegerszeg |
5638 | 84. páncélos- és gépjármű-javító műhely | 1963.08.05.-1985.03.01. | Zalaegerszeg |
9818 | 84. rohamtüzér osztály | 1950.04.15.-09.30. | Gyöngyös |
9818 | 84. rohamtüzér osztály | 1950.10.01.-1952.12.01. | Miskolc |
6878 | 85. javító zászlóalj | 1985.03.01.-1987 | Gyöngyös |
6878 | 85. páncélos és gépjárműjavító műhely | 1961.09.10.-1985.02.28. | Gyöngyös |
5826 | 85. tarackágyús osztály | 1951.11.01.-1953.09.29. | Veszprém |
5826 | 85. tarackágyús tüzérosztály | 1953.09.30.-1953.11.14 | Veszprém |
5826 | 85. tarackágyús tüzérosztály | 1953.11.15.-1956.02.26. | Sárbogárd |
5826 | 85. taracos tüzérosztály | 1950.11.01.-1951.10.31. | Miskolc |
9351 | 86. kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1951.04.10.-1951.10.19 | |
9351 | 86. kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1951.10.20.-1956.08.30. | Székesfehérvár |
9351 | 86. kivonuló légvédelmi tüzérezred | 1956.08.31.-1957.02.04. | Börgönd |
9351 | 86. légvédelmi tüzérezred | 1950.04.15.-1950.09.30. | Miskolc |
9351 | 86. légvédelmi tüzérezred | 1950.10.01.-1951.04.09. | Tatabánya (Bánhida) |
6904 | 86. önálló helikopter ezred | 1968-? | Szentkirályszabadja |
6690 | 86. önálló helikopterezred | 1968.10.01.-1970.05.31. | Kecskemét |
6690 | 86. önálló helikopterezred | 1970.06.01-1971.08.30. | Szentkirályszabadja |
6690 | 86. önálló vegyes repülőosztály | 1961.09.01.-1968.08.30. | Kecskemét |
6690 | 86. önálló vegyes repülőszázad | 1958.12.01.-1961.09.30. | Kecskemét |
6904 | 86. önálló vegyes repülőszázad | ? | Tapolca |
9683 | 87. aknakereső, aknafigyelő osztály | 1951.10.15.-1955.11.17. | Szolnok, Budapest |
6690 | 87. harci helikopterdandár | 1987.03.01.-1990.08.07. | Szentkirályszabadja |
6690 | 87. harci helikopterezred | 1984.04.01.-1987.02.28. | Szentkirályszabadja |
1976 | 87. légvédelmi tüzérezred | 1968-1987 | Karcag |
1976 | 87. légvédelmi tüzérezred | 1987-1992 | Kiskunfélegyháza |
1976 | 87. légvédelmi tüzérosztály | 1962-1968 | Karcag |
6690 | 87. önálló harcihelikopter ezred | 1990.08.08.-1991.10.31. | Szentkirályszabadja |
6007 | 87. önálló páncéltörő tüzérezred | 1956.02.26.-1957.03.30. | Tab |
6007 | 87. páncéltörő tüzérdandár-parancsnokság | 1952.12.01.-1953.11.14. | Siófok |
6007 | 87. páncéltörő tüzérdandár-parancsnokság | 1953.11.15.-1956.02.25. | Tab |
6690 | 87. szállítóhelikopter ezred | 1971.09.01.-1984.03.31. | Szentkirályszabadja |
4518 | 87. tüzérezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Kaposvár |
4518 | 87. tüzérezred | 1952.12.01.-1953.11.14. | Tab |
4518 | 87. tüzérezred | 1953.11.15.-1954.10.07. | Szolnok |
9527 | 88. aknavető tüzérosztály | 1957.02.05.-1958.08.31. | Szolnok |
1957 | 88. könnyű helikopterosztály | 1971.12.01.-1974.04.30. | Szentkirályszabadja |
1957 | 88. könnyű helikopterosztály | 1974.05.01.-1982.08.31. | Börgönd |
2222 | 88. légvédelmi tüzérezred | 1954.10.07.-1954.11.24. | Kecskemét |
2222 | 88. légvédelmi tüzérezred | 1954.11.25.-1955.10.31. | Orgovány |
2222 | 88. légvédelmi tüzérosztály | 1949.10.01.-1950.04.14. | Szekszárd |
2222 | 88. légvédelmi tüzérosztály | 1950.04.15.-1951.03.31. | Nagykanizsa |
2222 | 88. légvédelmi tüzérosztály | 1951.04.01.-10.31. | Kaposvár |
2222 | 88. légvédelmi tüzérosztály | 1951.11.01.-1952.11.30. | Nagykanizsa |
2222 | 88. légvédelmi tüzérosztály | 1952.12.01.-1954.10.06. | Kecskemét |
2222 | 88. légvédelmi tüzérosztály | 1955.11.01.-1957.03.30. | Orgovány |
9527 | 88. tarackos tüzérosztály | 1958.09.01.-1961.09.10. | Szolnok |
5117 | 89. repülő-műszaki zászlóalj | 1951.05.15.-1952.11.30. | Börgönd |
6491 | 89. ágyús tüzérosztály | 1966.11.30.-1975.08.31. | Várpalota-Kincsestábor |
6491 | 89. ágyutarackos tüzérosztály | 1975.09.01.-1987 | |
3351 | 89. javító zászlóalj | 1985.03.01.-1987 | Kalocsa |
5020 | 89. műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1953.11.15. | |
5117 | 89. önálló repülő-műszaki zászlóalj | 1952.12.01.-1956.02.26. | |
1936 | 89. önálló szállítórepülő-század | 1971.09.01.-1973.08.31. | Tököl |
3351 | 89. páncélos- és gépjárműjavító műhely | 1961.09.01.-1985.03.01. | Kalocsa |
1936 | 89. szállítórepülő-század | 1973.09.01.-1973.12.31. | Tököl |
1936 | 89. szállítórepülő-század | 1974.01.01.-1984.04.30. | Szentkirályszabadja |
6491 | 89. tüzérosztály | 1961.09.01.-1966.11.29. | Marcali |
1936 | 89. vegyes szállítórepülő-ezred | 1984.04.01.-1991 | Szolnok |
9951 | 9. vegyivédelmi század | 1950.11.01.-1952.11.30. | Budafok-Hárossziget |
4022 | 9. bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954. | |
2600 | 9. felderítőszázad | 1950.11.01.-1957.03.30. | Kalocsa |
5722 | 9. földi repülőirányító szolgálat | 1951.05.15.-1952.11.01. | |
7203 | 9. gépesített lövészhadosztály parancsnokság | 1973.09.01.-1987.04.14. | Kaposvár |
7203 | 9. gépkocsizó lövészhadosztály parancsnokság | 1957.02.05.-1973.08.31. | Kaposvár |
5332 | 9. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1966.11.30.-1973.09.01. | |
7203/B | 9. gépkocsizó lövészhadosztály raktárak | 1962.11.01.-1966.11.30. | Kaposvár ? |
7203/B | 9. hadosztály raktárak | 1961.09.01.-1962.10.31 | Kaposvár ? |
3939 | 9. hadsereg lőszerraktár | 1954.11.25.-1956.10.09. | Kisbér, majd Császár |
7216 | 9. hadtápzászlóalj | 1951.08.13.-1951.12.31. | Kiskunlacháza |
7087 | 9. harckocsi-rohamlöveg ezred | 1955.11.17.-1957.03.30. | Pápa |
7087 | 9. harckocsi-rohamlöveg zászlóalj | 1950.11.01.-1955.11.16. | Tapolca, Pápa |
3146 | 9. kiegészítő parancsnokság | 1949.10.01.-1950.08.01. | |
3939 | 9. lőszerraktár | 1953.12.01.-1954.11.24. | Kisbér, majd Császár |
3939 | 9. lőszerraktár | 1958.09.01.-1961.10.05. | Kisbér, majd Császár |
5471 | 9. lövészhadosztály-parancsnokság | 1950.11.01.-1951.10.31. | Veszprém |
5471 | 9. lövészhadosztály-parancsnokság | 1951.11.01.-1957.03.30. | Keszthely |
1717 | 9. lövészhadtest-parancsnokság | 1951.05.15.-1954.11.24. | Debrecen |
1717 | 9. lövészhadtest-parancsnokság | 1954.11.25.-1957.03.30. | Budapest |
1209 | 9. önálló bányász zászlóalj | 1954.11.25-1957.03.30. | Miskolc |
9783 | 9. önálló karhatalmi zászlóalj | 1956.11.-1957.12.15. | Kalocsa |
2244 | 9. önálló műszaki építőzászlóalj | 1952.05.12.-1953.12.25. | Kelebia |
4550 | 9. önálló rádiótechnikai szakasz | 1952.12.01.-1955.08.31. | |
9951 | 9. önálló vegyivédelmi zászlóalj | 1960.09.01.-1987.05.12. | Szekszárd |
9951 | 9. önálló vegyivédelmi zászlóalj | 1987.05.15.-1991.10.01. | Kiskunfélegyháza |
9951 | 9. önálló vegyivédelmi zászlóalj | 1952.11.01.-1960.08.31. | Nagytarcsa |
5332 | 9. rádiótechnikai század | 1973.09.01.-1992 | Kaposvár |
4000 | 9. szakipari zászlóalj | 1952.11.21.-1953.12.31. | Budapest |
7375 | 9. tábori lőszerraktár | 1962.10.30.-1968.01.18. | |
8866 | 9. tábori lőszerraktár | 1968.01.18.- | Kapoly |
3939 | 9. tüzér lőszerraktár | 1956.10.10.-1958.08.31. | Kisbér, majd Császár |
1070 | 9. tüzér törzsüteg | 1961.09.01–1973.09.01. | ? |
3366 | 9. vakleszállást biztosító század | 1954.11.25.-1957.03.30. | |
2600 | 9/1. felderítőszázad | 1949.10.01.-1950.10.31. | Székesfehérvár |
2699 | 9/2. felderítő század | 1949.10.01.-1950.10.31. | Székesfehérvár |
9127 | 9/3. légvédelmi rádióbemérő kereső üteg | 1949.10.01.-1950.10.31. | |
7071 | 90. lövészezred | 1950.11.01.-1957.03.30. | Győr |
1971 | 90. sorozatvető tüzérosztály | 1971.09.01.-1987 | Marcali |
3082 | 90. tábori sütöde | 1963.09.01.-1973.09.01. | Tata |
9548 | 90. vezetésbiztosító és futárhelikopter ezred | 1982.08.31.-1991.11.01. | Börgönd |
9548 | 90. vezetésbiztosító és kiszolgáló zászlóalj | 1973.05.01.-1982.08.30. | Börgönd |
3039 | 91. híradó-zászlóalj | 1950.11.01.-1957.03.30. | Pápa |
9398 | 91. páncéltörő tüzérezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Kecskemét |
9398 | 91. páncéltörő tüzérezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Kaposvár |
9398 | 91. páncéltörő tüzérezred | 1952.12.01.-1956.02.26. | Jánoshalma |
7244 | 91. repülőtér gondnokság | 1962.08.15.-1968.01.13. | |
7244 | 91. repülőtér gondnokság | ?-1991.05.01. | Mezőkövesd |
9973 | 91. repülőtér gondnokság | 1968.01.13.- | Mezőkövesd |
5149 | 91. tábori sütöde | 1961.09.10.-1963.09.01. | Gyöngyös,Hatvan |
1216 | 92. harckocsifelderítő-zászlóalj | 1967.07.15.-1990.05.31. | Jászberény |
7274 | 92. műszaki zászlóalj | 1950.04.15.-1951 | Baja |
7274 | 92. műszaki zászlóalj | 1951-1953 | Szántód |
7274 | 92. műszaki zászlóalj | 1953-1957.03.30. | Marcali |
6070 | 92. páncéltörő tüzérezred | 1952.12.01.-1953.11.14. | Balatonszabadi |
6070 | 92. páncéltörő tüzérezred | 1951.11.01.-1952.11.30. | Siófok |
6070 | 92. páncéltörő tüzérezred | 1953.11.15.-1956.02.26. | Tab |
8138 | 92. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1953.11.14. | Tamási |
8138 | 92. páncéltörő tüzérosztály | 1953.11.15.-1957.02.04. | Karcag |
6980 | 92. tábori sütöde | 1961.09.01.-1963.07.22. | Debrecen, Pécs |
5114 | 92. tábori sütöde parancsnokság | 1963.07.22.-1973.09.01. | ? |
6817 | 93. ágyús naszádosztály | 1951.10.15-1954.10.06. | Budapest |
6079 | 93. híradó zászlóalj | 1949.10.01.-1957.02.04. | Esztergom |
9025 | 93. honi légvédelmi tüzérezred | 1951.11.01.-1957.03.30. | Budapest |
2520 | 93. lövészezred | 1951.11.01.-1957.02.04. | Mezőtúr |
1677 | 93. önálló vegyivédelmi ezred | 1973.06.01.-1990. | Kiskőrös |
6817 | 93. páncélos naszádosztály | 1954.10.07.-1955.11.17. | Budapest |
2131 | 93. páncéltörő tüzérezred | 1987-? | Szombathely |
2131 | 93. páncéltörő tüzérosztály | 1963.07.29.-1973.06.26. | Marcali |
2131 | 93. páncéltörő tüzérosztály | 1973.06.27.-1987 | Szombathely |
5630 | 93. páncéltörő tüzérosztály | 1958.09.01.-1963.07.29. | Abasár |
9500 | 93. vegyes repülőszázad | 1971.09.01.-1991.04.30. | Tököl |
4827 | 94. harckocsifelderítő zászlóalj | 1967.07.15.-1987.04.30. | Nyíregyháza |
1057 | 94. lövészezred | 1950.11.01.-1951.10.31. | Keszthely |
1057 | 94. lövészezred | 1951.11.01.-1957.03.30. | Pápa |
9618 | 94. pontonos hidászzászlóalj | 1949.10.01.-1950 | Budafok-Hárossziget |
9618 | 94. pontonos hidászzászlóalj | 1950-1957.03.30. | Ercsi |
7748 | 94. tábori sütöde | 1961.09.01.-1963.08.12. | |
7783 | 94. tábori sütöde | 1963.08.12.-1973 | Nagykanizsa |
7783 | 94. tábori sütöde | 1973-1973.09.01. | Zalaegerszeg |
8486 | 95. ellátóezred | 1987-199? | Zalaegerszeg |
8486 | 95. ellátózászlóalj | 1973.09.01.-1987 | Zalaegerszeg |
8486 | 95. ellátózászlóalj | 199?-? | Zalaegerszeg |
3220 | 95. gépkocsi szállító zászlóalj | 1961.09.20.-1963.07.29. | Zalaegerszeg |
8486 | 95. gépkocsi szállító zászlóalj | 1963.07.29.-1973.08.31. | |
6772 | 95. rohamtüzérosztály | 1950.04.15.-09.30. | Jászberény |
6772 | 95. rohamtüzérosztály | 1950.10.01.-1951.11.01. | Pétervására |
3110 | 95. tarackágyús osztály | 1951.11.01.-1953.09.29. | Veszprém |
3110 | 95. tarackágyús tüzérosztály | 1953.09.30.-1954.11.14. | Veszprém |
3110 | 95. tarackágyús tüzérosztály | 1953.11.15.-1956.02.26. | Sárbogárd |
5055 | 96. híradó század | 1962.12.01.-1953.11.15. | |
5316 | 96. önálló repülő-műszaki zászlóalj | 1952.11.01.-1957.03.30. | Kiskunlacháza |
5316 | 96. repülő-műszaki zászlóalj | 1951.05.15.-1952.10.31. | Kiskunlacháza |
1617 | 96. tábori sütöde | 1961.09.01.-1973.09.01. | |
1554 | 97. légvédelmi tüzérosztály | 1949.10.01.-1950.04.14. | Süttőr (Fertőd) |
1554 | 97. légvédelmi tüzérosztály | 1950.04.15.-09.30. | Bánhida |
1554 | 97. légvédelmi tüzérosztály | 1950.10.01.-1954.10.07. | Baja |
5960 | 97. légvédelmi tüzérosztály | 1954.10.07.-1957.03.30. | Baja |
9165 | 97. műszaki utászzászlóalj | 1955-1957.05.05. | Kalocsa |
9165 | 97. műszaki zászlóalj | 1951.11.01.-1955 | Tolna |
3727 | 97. önálló deszant átkelő zászlóalj | 1968.01.18.-1987 | Ercsi |
5760 | 97. önálló deszant átkelő zászlóalj | 1964.08.15.-1966.11.01. | |
6761 | 97. önálló deszant átkelő zászlóalj | 1966.11.01.-1968.01.18. | Budapest |
2560 | 98. páncéltörő tüzérosztály | 1951.11.01.-1957.03.30. | Békéscsaba v.Orosháza |
2075 | 98. rendészeti komendáns zászlóalj | 1973.09.01.-? | Zalaegerszeg |
7070 | 99. figyelő- és jelzőzászlóalj | 1952.12.01-1953.09.16. | Miskolc-Lillafüred |
6370 | 99. honi légvédelmi gépjármű javítóműhely | 1977.09.01.-1991.08.01. | Isaszeg |
1148 | 99. lövészezred | 1951.11.01.-1954.10.07. | Kaposvár,Karcag,Keszthely |
9863 | 99. önálló harckocsizászlóalj | 1949.10.01.-1950.11.01. | Aszód |
9945 | 99. pontonos hidászzászlóalj | 1951.11.01.-1957.05.05. | Ercsi |
2992 | 99. rendészeti komendánszászlóalj | 1973.09.01.-1991 | Kaposvár |
5451 | Állategészségügyi Intézet | 1949.10.01.-1952.12.01. | |
2130 | Asztrogeodéziai Állomás | 1971.09.01.-1991 | Szentendre |
9975 | Bányamunkára vezényelt katonai egységparancsnokság | 1954.10.15-ig | Budapest |
9981 | Bányamunkára vezényelt önálló század | 1954.10.15-ig | Várpalota |
9982 | Bányamunkára vezényelt önálló század | 1954.10.15-ig | Ózd |
9983 | Bányamunkára vezényelt önálló század | 1954.10.15-ig | Mór |
9984 | Bányamunkára vezényelt önálló század | 1954.10.15-ig | Barinka |
9985 | Bányamunkára vezényelt önálló század | 1954.10.15-ig | Zirc |
9986 | Bányamunkára vezényelt önálló század | 1954.10.15-ig | Petőfibánya |
9976 | Bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954.10.15-ig | Pécs |
9977 | Bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954.10.15-ig | Tata |
9978 | Bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954.10.15-ig | Dorog |
9979 | Bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954.10.15-ig | Miskolc |
9980 | Bányamunkára vezényelt zászlóalj | 1954.10.15-ig | Nógrád |
7328 | Bányamunkás csoport parancsnokság | 1954 | Budapest |
8027 | Bem Légvédelmi Tüzértiszti Iskola | 1949.10.01.-1952.12.01. | Budapest |
5785 | Berendezési anyagraktár | 1949.10.01.-1953.11.19. | |
3101 | BM LOT 0101 | 1962.11.01.-1963.01.01. | |
7958 | Budapesti Katonai törvényszék | 1949.10.01.-1951.10.15. | Budapest |
3725 | Budapesti komendáns század | 1953.10.15.-1955.05.20. | |
7901 | Budapesti Központi Katonai Ügyészség | 1949.10.01.-1951.10.15. | Budapest |
8413 | Budapesti önálló sport század | 1952.12.01.-1953.11.20. | Budapest |
3725 | Budapesti Őrzászlóalj | 1949.10.01.-1953.10.14. | Budapest |
3439 | Budapesti Városparancsnokság | 1949.10.01.-1951.11.15. | |
7486 | Csapatlégvédelmi Kiképzőközpont | 1974.11.01.-1991.05.01. | Nagyoroszi |
8300 | Csapatrepülő Parancsnokság | 1973.01.01.-1973.07.31. | Budapest |
8300 | Csapatrepülő Parancsnokság | 1973.08.01.-1991 | Börgönd |
5278 | Csikónevelő telep | 1949.10.01.-1952.12.01. | Bőszénfa |
3001 | Debreceni Katonai Törvényszék, Ügyészség és Büntető Intézet | 1950.11.01.-1951.10.15. | Debrecen |
8739 | Dózsa György Tiszti Iskola | 1949.10.01.-1952.12.01. | |
5458 | Egészségügyi Anyagellátó Központ | ?-1992 | Budapest |
5458 | Egészségügyi anyagszertár | 1949.10.01.-1951.10.14. | |
5555 | Egészségügyi tiszthelyettes iskola | 1952.12.01.-1953.11.20. | |
5983 | Egészségügyi Tudományos Kutató Intézet | 1951.02.01.-1951.10.15. | |
5785 | Elhelyezési anyagraktár | 1953.11.20.-1956.10.10. | |
5785 | Elhelyezési Anyagraktár, majd Központi Hadtápanyag-javító Üzem | 1980-as évektől | Budapest |
9379 | Építőipari Tröszt | 1953.11.20.-1953.12.31. | |
7392 | Fegyelmező zászlóalj | 1954.11.25.-1956 (?) | Tamási |
7392 | Fegyelmező zászlóalj | ?-1961.10.05. | Nagyatád |
7392 | Fegyelmező zászlóalj | -1991 | Budapest |
5436 | Folyami flotilla szertár | 1953.11.20.-1956.02.25. | Budapest |
5436 | Folyami szertár | 1949.10.01.-1950.10.31. | Budapest |
9775 | Forradalmi honvéd tiszti ezred | 1956.11.-1957.12.15. | |
4698 | földi repülőirányító központ | 1950.04.15.-1951.02.26. | |
4698 | földi repülőirányító század | 1951.02.27-1952.10.31. | |
1003 | Főörs Harcálláspont | 1957.11.01–1961.07.31. | |
6756 | Gépesített Lövész és Harckocsizó Kiképző Központ előkészítő törzs | 1982.04.01.-1990.02.19. | Kalocsa |
5799 | gépkocsi szállító zászlóalj | 1957.11.01.-1958.09.01. | |
5454 | Gépkocsi szertár | 1949.10.01.-1953.11.19. | |
4999 | Gépkocsi tiszthelyettes és gépkocsivezető-képző isk. | 1956.02.26.-1957.02.24. | |
8235 | Gépkocsi Tiszti Iskola | 1951.10.12.-1952.12.01. | |
5459 | Gépkocsiszín | 1949.10.01.-1958.09.01. | Budapest |
9000 | Gyalogsági kiképző tábor | 1949.10.01.-1956.06.01. | Várpalota |
5985 | Gyógyfürdő Kórház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
5436 | Hadihajós szertár | 1950.11.01.-1953.11.19. | Budapest |
5436 | Hadihajós szertár | 1956.02.26.-1966.11.29. | Budapest |
5373 | Haditechnikai Intézet | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
4961 | Hadsereg Anyagi Alapfőnökség | 1963.10.15.-1966.11.30. | Székesfehérvár |
7788 | Hadsereg tüzér törzsüteg | 1953.12.01.-1954.10.06. | Várpalota |
4011 | Hadtáp Kiképző Központ | 1978.08.01.-1991.05.01. | Budapest |
1011 | Hadtáp Központi mozgósítási törzs | 1969.09.01–1989.09.30. | Budapest |
4010 | Hadtáp REVA-osztály | ? | Budapest |
8146 | HadtápTiszti Iskola | 1949.10.01.-1952.12.01. | |
5317 | Hadtörténelmi Múzeum | 1950.09.01.-1951.10.15. | Budapest |
5544 | Híradó anyag raktár | 1957.02.05.-1958.09.01. | |
2164 | Híradó Kiképző Központ | 1966.07.15.-1991 | Vác |
9002 | Híradó kiképző tábor | 1949.10.01.-1956.09.08. | Vác |
5450 | Híradó szertár | 1949.10.01.-1953.11.14. | |
5450 | Híradó Technikai Üzem | 1980-as évektől | Budapest |
7015 | HM Őrzászlóalj | 1949.10.01.-1957.02.04. | Budapest |
2067/1 | honi könnyű légvédelmi tüzérüteg | 1960.11.01.-1965.10.30. | |
2124/1 | honi könnyű légvédelmi tüzérüteg | 1960.11.01.-1965.10.30. | |
9800 | Honi légvédelmi tüzér tiszthelyettes kiképző ezred | 1956.09.27.-1957.03.30. | Börgönd |
8801 | Honvéd Kollégium | 1949.10.01.-1952.10.01. | |
5317 | Honvéd Levéltár és Múzeum | 1949.10.01.-1950.08.31. | Budapest |
5274 | Honvéd Versenyistálló | 1949.10.01.-1951.08.16. | |
5501 | Honvédség Háza | 1949.10.01.-1951.01.15. | |
7260 | Hunyadi Mátyás Kiképző Központ | ?-1991.05.01. | Szabadszállás |
5507 | Katonai átvételi intézet | 1949.10.01.-1950.09.01. | |
7000 | Katonai Főtörvénszék | 1949.10.01.-1951.10.15. | Budapest |
7008 | Katonai Főügyészség | 1949.10.01.-1951.10.15. | Budapest |
8395 | Kilián György Repülő Hajózó Tiszti Iskola | 1949.10.01.-1952.12.01. | |
8071 | Kossuth Tüzértiszti Iskola | 1949.10.01.-1952.12.01. | Budapest |
5983 | Közegészségügyi Intézet | 1949.10.01.-1951.01.31. | |
1346 | Közlekedési Anyagraktár | 1983.07.15.-1991 | Táborfalva |
8686 | Közlekedési Szertár | 1952.12.01.-1957.03.30. | |
1200 | Központi Bányász Csoport Parancsnokság | 1954.11.25-1957.03.30. | Budapest |
5458 | ár | 1951.10.15.-1958.09.01. | Budapest |
4698 | Központi földi repülőirányító szolgálat | 1949.10.01.-1950.04.14. | |
8235 | Központi Gépkocsi Iskola | 1949.10.01.-1951.10.11. | |
5454 | Központi gépkocsi raktár | 1953.11.20.-1957.03.30. | |
4999 | Központi gépkocsivezető-képző iskola és szállító zászlóalj | 1957.02.25.-1957.11.01 | |
5452 | Központi hadtáp anyag javító üzem | 1957.02.05.-1959.11.25. | |
1214 | Központi Harcálláspont | 1968.08.15.-1977.12.01. | ? |
3926 | Központi Harcálláspont | 1977.12.01.-? | Budapest |
9850 | Központi Harcálláspont | 1985.04.05-1991.04.01. | Nagytarcsa |
5450 | Központi híradó javító üzem és anyagraktár | 1957.02.05.-1958.09.01. | |
5450 | Központi híradó szertár | 1953.11.15.-1957.02.04. | Budapest |
5989 | Központi honvéd kórház | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
8061 | Központi kiképzési segédletgyártó szertár | 1957.02.05.-1958.09.01. | |
6214 | Központi lőszer raktár | 1951.10.15.-1954.11.24. | |
5784 | Központi lőszerraktár | 1949.10.01.-1951.10.14. | Törökbálint |
5519 | Központi műszaki anyag javító üzem | 1955.11.19.-1957.03.30. | |
5432 | Központi műszaki anyagraktár | 1950.11.01.-1957.02.04. | |
5432 | Központi műszaki anyagraktár | 1975.01.01.-1987.06.30 | |
5432 | Központi műszaki anyagraktár és javító üzem | 1957.02.05.-1974.12.31. | Budapest, Budafok-Háros |
5436 | Központi műszaki vízianyagraktár és javítóüzem | 1966.11.30.-1973.09.01. | Budapest |
5438 | Központi páncélos anyagjavító üzem | 1952.02.26.-1957.02.04. | |
9595 | Központi páncélos és gépjármű-anyag raktár | 1957.02.05.- | Budapest |
5438 | Központi páncélos- és gépjárműjavító üzem | 1952.02.05.-1971.09.01. | Budapest,Tata |
5438 | Központi páncélos szertár | 1950.11.01-1952.11.30. | |
9595 | Központi páncélosanyag raktár | 1954.11.25.-1957.02.04. | Budapest |
1678 | Központi repülő anyag raktár | 1973.01.01.- | |
5435 | Központi repülő műszaki raktár, | 1951.02.29.-1961.09.14. | |
5435 | Központi repülőanyag raktár | 1973.01.01.-? | |
8005 | Központi repülőgép javító üzem | 1966.09.01.-1968.01.18. | |
6547 | Központi Repülőgép-javító Üzem | 1968.01.18.-? | Kecskemét |
5457 | Központi ruházati anyagaktár | 1950.11.01.-1958.09.01. | Budapest |
5312 | Központi térkép raktár | 1951.01.15.-? | Budapest |
5312/C | Központi térkép raktár kirendeltség | 1962.11.05.-? | |
5425 | Központi térkép szertár | 1951.10.15.-1955.05.20. | |
5585 | Központi Tiszthelyettes Iskola | 1963.08.01.-1965.06.01. | Békéscsaba |
5431 | Központi tüzérszertár | 1950.11.01.-1951.10.14. | |
5782 | Központi üzem- és kenőanyagtároló | 1949.10.01.-1950.04.14. | |
5782 | Központi üzemanyag raktár | 1957.02.05.-1958.09.01. | |
5782 | Központi üzemanyagtároló | 1954.04.15.-1952.11.30. | |
9963 | Központi Vegyivédelmi Anyagraktár és Javító Üzem | 1967.09.01.- | Budapest |
5738 | Különleges őrszázad | 1951.04.09.-1953.11.20. | |
7030 | Különleges tanfolyam | 1951.04.15.-1951.06.18. | |
1001 | Légierő központi gépkocsijavító műhely. | 1952.03.01–1957.03.30. | |
9236 | Légvédelmi figyelő- és jelzőezred | 1950.11.01.-1952.11.31. | Budapest |
9123 | Légvédelmi jelző iskola | 1950.11.01.-1952.12.01. | |
2900 | Légvédelmi Kiképző Központ | 1959.10.25.-1968.01.01. | Börgönd |
9127 | Légvédelmi Kiképző Központ | 1973.01.01.-1991.05.01. | Debrecen |
9548 | Légvédelmi Kiképző Központ | 1968.01.01.-1973.01.01. | Börgönd |
7090 | Légvédelmi tüzér javítóműhely | 1952.11.01.-1956.09.27. | Budapest |
9005 | Légvédelmi tüzér kiképző tábor | 1950.04.15.-1953.12.26. | Budapest |
7090 | Légvédelmi tüzér szertár | 1956.09.27.-1957.03.30. | |
9800 | Légvédelmi tüzér tiszthelyettes-kiképző ezred | 1955.11.17.-1956.09.26. | Szolnok |
9005 | Légvédelmi tüzérlőtér | 1953.12.27.-1969.09.01. | Diósjenő,Nagyoroszi |
7486 | Légvédelmitüzér lőtér | 1968.09.01.-1974.10.31. | |
5271 | Lóidomító telep | 1949.10.01.-1952.12.01. | |
6060 | Lokátor javító üzem | 1966.10.30.-1974.12.31. | |
5275 | Lónevelő telep | 1949.10.01.-1950.11.01. | Dióspuszta |
9008 | Lövész és tüzér kiképző tábor | 1956.06.01.-1957.02.04. | |
6756 | Mészáros Lázár Kiképző Központ | 1990.02.20-1991.05.01. | Kalocsa |
9544 | MNVK Felderítőcsoportfőnökség közvetlen szervei | 1969.09.01.- | |
1001 | MNVK Központi mozgósítási törzs | 1967.09.01-től | Budapest-Mátyásföld |
1313 | Mozgó javító osztály | 1962.0215.-1963.08.15. | |
8414 | Mozgósítási tiszti továbbképző iskola | 1952.10.01.-1954.03.31. | |
5581 | Műszaki gépi technikai kiképző központ | 1967.09.01.-1973.05.31. | |
3826 | Műszaki gépkezelő kiképző zászlóalj | 1963.08.01-1964.07.30. | Orosháza |
3826 | Műszaki gépkezelő kiképző zászlóalj | 1987-1991 | Szentes |
5581 | Műszaki gépkezelő kiképző zászlóalj | 1964.07.30.-1967.08.31. | Orosháza |
9009 | Műszaki kiképző tábor | 1949.10.01.-1953.10.15 | Baja |
5432 | Műszaki szertár | 1949.10.01-1950.10.31. | |
5432 | Műszaki Technikai Ellátó Központ | 1987.07.01.-2001.02.01. | Budapest, Budafok-Háros |
1003 | OLLEP Harcálláspont | 1955.05.20–1956.10.10. | |
1003 | OLP Harcálláspont | 1954.11.25–1955.05.20. | |
1003 | OLP Harcálláspont | 1956.10.10–1958.12.01. | |
7750 | OLP komendáns zászlóalj | 1966.11.30.-1967.11.30. | |
1003 | OLP Központi Harcálláspont | 1958.12.01-től | Budapest-Sziklaközpont |
7750 | OLP rendészeti komendáns zászlóalj | 1967.12.01.-1972.12.31. | |
1678 | OLP szertár | 1967.10.19.-1973.01.01. | Isaszeg |
5435 | OLP Szertár | 1961.09.15.-1972.12.31. | Budapest-Mátyásföld |
8005 | OLP TÁRM-4 (tábori repülőgépjavító műhely) | 1963.07.31.-1966.08.31. | |
9129 | Országos Légvédelmi Központ | 1949.10.01.-1951.06.13. | |
6321 | Önálló közúti út- és hídépítő század | 1955.11.17.-1956.02.26. | Budapest |
3229 | Önálló bányamunkás század | 1954 nyara | Ózd |
7060 | Önálló építő ezred | 1960.02.20.-1963.08.15. | |
9379 | Önálló építőezred | 1954.01.01.-1954.05.05. | Budapest |
7788 | önálló hadsereg tüzér híradószázad | 1954.10.07.-1955.11.17. | Várpalota |
6321 | Önálló hadtápkarbantartó közúti zászlóalj | 1954.02.15.-1955.11.16. | |
5500 | önálló közúti út- és hídépítő század | 1956.02.26.-1957.03.30. | Budapest |
3826 | Önálló műszaki gépkezelő kiképző zászlóalj | 1962.10.15.-1963.07.31. | Szentes |
7260 | Páncélos- és Gépjármű-technikai Kiképző Központ | 1962.10.01.-? | Szabadszállás |
8061 | Páncélos kiképzési tansegédlet-gyártó műhely | 1951.10.15.-1957.02.04. | |
9001 | Páncélos kiképző tábor | 1950.04.15.-1950.10.31. | |
5438 | Páncélos szertár | 1949.10.01.-1950.10.31. | Budapest |
5438 | Páncélos szertár | 1952.12.01.-1956.02.25. | |
9001 | Páncélos Tiszthelyettes Iskola | 1950.11.01.-1951.10.14. | |
9001 | Páncélos tiszthelyettes kiképző ezred | 1951.10.15.-1957.02.04. | |
3139 | Pécsi Katonai Törvényszék, Ügyészség és Büntető Intézet | 1950.11.01.-1951.10.15. | |
3670 | Pénzügyi Tiszti Tanfolyam | 1951.04.09.-1951.10.09. | |
8927 | Petőfi Politikai Tisztképző Intézet | 1949.10.01.-1950.12.31. | |
3694 | Polgári Védelmi Parancsnokság | ? | Budapest |
4780 | Rádió műszerész szakasz | 1950.11.01.-1951.11.01. | |
9410 | Rádióelektronikai Ellátó Központ | 1975.09.01.- | Gödöllő,Budapest |
6978/8 | Rádiólokátor repülőbomba célzokészülék zavaró szakasz | 1960.12.01.-1961.09.14. | |
8354/5 | Rádiólokátor repülőbomba célzókészülék zavaró szakasz | 1960.12.01.-1961.09.14. | |
5566 | Rádiótechnikai és légvédelmi tiszteskiképző ezred | 1958.11.01.-1960.10.30. | Budapest |
9127 | Rádiótechnikai Kiképző Központ | 1967.12.01.-1973.05.01. | Debrecen |
8532 | Rákosi Páncélos Tiszti Iskola | 1949.10.01.-1952.12.01. | Tata |
5509 | Repülő időjelző központ | 1949.10.01.-1957.02.05. | Budapest |
4532 | Repülő Kiképző Központ | 1960.12.01.-1961.07.23. | Kecskemét |
4532 | Repülő Kiképző Központ Parancsnokság | 1958.09.01.-1960.11.30. | Kecskemét |
5505 | Repülő műszaki intézet | 1950.04.15.-1951.02.27. | Budapest |
6500 | Repülő Technikus Tiszthelyettes Kiképző ezred | 1956.06.22.-1957.03.30. | Budaörs |
5506 | repülő üzemanyag raktár | 1950.04.15.-1951.10.14. | Felcsút |
8047, 8047/1 | Repülő üzemanyag raktár | 1961.09.15.-1963.08.14. | Felcsút |
5507 | Repülőbázis | 1950.04.15.-1954.11.25. | ? |
5437 | Repülőgép- és motorjavító műhely | 1951.10.15.-1952.12.01. | |
5505 | Repülőgép- és motorjavító műhely | 1952.12.01.-1957.03.30. | Budapest |
5437 | Repülőgépjavító műhely | 1949.10.01.-1951.10.14. | |
5435 | Repülőszertár | 1949.10.01.-1951.02.28. | |
5457 | Ruházati anyagszertár | 1949.10.01.-1950.10.31. | |
8419 | Sport tiszti iskola | 1950.11.01.-1952.12.01. | |
8419 | Sportoktatói tanfolyam | 1949.10.01.-1950.10.31. | |
3093 | Sugárértékelő Főközpont | 1969.09.01.-? | Budapest |
7777 | Szállítmánykísérő szakasz | 1955.05.20.-1957.03.30. | |
7777 | Szállítmánykísérő század | 1953.11.20.-1955.05.19. | Záhony |
8927 | Sztálin PolitikaiTiszti Iskola | 1951.01.01.-1952.12.01. | |
4010 | Tábori Hadtáp Főnökség | 1973.06.01.-? | |
3125 | tábori nehézvezetékes tartalék zászlóalj parancsnokság | 1980-as évektől | ? |
4780 | Tábori repülőgépjavító műhely | 1950.11.01.-1951.11.01. | |
8645 | Táncsics Műszaki Tiszti iskola | 1949.10.01.-1952.12.01. | |
5322 | Térképészeti Intézet | 1949.10.01-1951.10.15. | |
7030 | Tiszti továbbképző és tolmács tanfolyam | 1952.11.01.-1953.11.19. | |
7030 | Tiszti továbbképző tanfolyam | 1951.06.19.-1952.10.31. | |
3520 | Troposzféra Főhírközpont | 1985.08.01.-1991.02.01. | Aszód |
5982 | Tüdőszanatórium | 1949.10.01.-1951.10.15. | |
5431 | Tüzér és fegyver szertár | 1949.10.01.-1950.10.31. | |
2350 | Tüzér kiképzési anyagraktár | 1955.11.17-1957.03.30. | |
7300 | Tüzér Kiképző Központ | 1975.08.01.-1991.05.01. | Várpalota |
3467 | Tüzér Kiképző Tábor | 1968.01.18.-1973.06.01. | Várpalota |
9008 | Tüzér kiképző tábor | 1949.10.01.-1956.05.31. | Várpalota |
9008 | Tüzér kiképző tábor | 1957.02.05.-1963.07.15. | |
4390 | Tüzér Kiképzőtábor | 1963.07.15.-1968.01.18. | Várpalota |
5431 | Tüzérszertár | 1951.10.15.-1954.11.24. | |
5782 | Üzemanyagtároló | 1952.12.01.-1954.11.24. | |
8389 | Vasvári Repülő Műszaki Tiszti Iskola | 1949.10.01.-1952.12.01. | |
9963 | Vegyiharc szertár | 1950.11.01.-1951.04.08. | |
9963 | Vegyivédelmi szertár | 1951.04.09.-1967.08.31. | |
5452 | Vonatszertár | 1949.10.01.-1957.02.04. | Budapest |
8615 | Zalka Máté Híradó Tiszti iskola | 1949.10.01.-1952.12.01. | |
7030 | Zrínyi Miklós központi tiszti tanfolyam | 1954.03.31.-1955.11.17. | |
7030 | Zrínyi Miklós tiszti továbbképző tanfolyam | 1953.11.20.-1954.03.30. |