Azok a finom részletek – R-20 II. fejezet

Ahogy ígértük, folytatjuk az R-20 készülékek bemutatását. Jelen fejezet szintén Balás B. Dénes, HA5IT Tamás, kisleányom, Husibabócza és csekélyebb részt a magam munkája nyomán született. Fontos közbevetni, az előző adag közzététele után számos megkeresést kaptunk – ki teljes készüléket, ki alkatrészeket szeretett volna általunk vásárolni, míg mások az eredeti leírást hiányolták. Mivel egyikünk sem kereskedő vagy raktárkészlet felhalmozó, segítségadási lehetőségeink erősen korlátozottak. (Ennek ellenére persze senkit nem küldünk el.) Újfent felhívjuk olvasóink figyelmét a lomhalom kifejezésre, amely a kedveskedő angol boatanchore magyar megfelelője. S akkor most következzenek a részletek a végén egy galériával…

R-20 és R-10 by HA7PC Karesz (Szentendre, Altiszti Akadémia)

A 2008-as Rádiótechnika Évkönyvben megjelent „A Telefongyár története” című cikkben, szerzők (Kóger László és Simoncsics László) megszólaltatták az R-20 készülékgyártás egyik irányítóját, Gálusz Antalt. Elbeszélése rávilágít a gyártás körülményeire és az akkori szakmai színvonalra.

A készülék konstruktőre Konrád Guidó mérnök volt, aki a negyvenes évek magyar rádiógyártási hagyományainak kívánt megfelelni. A Telefongyárban azonban hiányoztak bizonyos tapasztalatok. Már az első szériát vissza kellett rendelni és újra huzalozni, bizonyos csőfoglalat bekötési hibák miatt, majd később egyéb hibák is kiderültek. Az R-20 első kiadásának állandó problémája volt a telepcsatlakozók rossz érintkezése. Elsőnek az anódtelep csatlakozót hagyták el a készülékből és helyére, állandóra beforrasztott kábelt alkalmaztak. Ez az átalakítás vélhetően a Hírműhelyekben történt, túl kicsi munka volt ahhoz, hogy egy gyárat igénybe vegyen.

Az első R-20 változat csatlakozója. Mint Dénes írja, nem volt a legjobb… (HA5IT)

Bekötve már jobban mutat… (HA5IT)

Néhány egyéb probléma is jelentkezett, így a második, módosított változat gyártásánál a telepcsatlakozókat teljesen elhagyták, a távrábeszélés komplikált átkapcsolója helyett fix bekötést alkalmaztak, a skála optikai nagyítóját nagyobbra cserélték és módosították a skálát fedő kör alakú lemezt is. A vevő oszcillátor (egyik) hangoló forgókondenzátorát elhagyták. (Teljesen felesleges volt a nagy, frekvenciabeállító forgó és a „kereső” forgó után, még egy harmadik, un. „Vevő-hangoló” forgó kondenzátor.) Egyesítették a hangfrekvenciás transzformátorokat: a kimenő transzformátort és a DLL 101 modulátorcső bemeneti transzformátorát összevonták. Így három helyett csak kettő van a módosított készülékekben. Az adás-vételt kapcsoló reléből egy mechanikusan erősebb típus került beépítésre, a kvarc-oszcillátor 1T4T elektroncsövét a sasszé alól, felülre helyezték, stb. Az addig négyszögletes nagyítóüveget, melyet eredetileg még a háború alatt, a Telefongyár által gyártott R/1-a készülékhez készítettek, kör alakúra és nagyobbra cserélték, a skála számai jobban láthatók lettek. Az előlap kiemelő fogantyúkat esztergályozott rudakra cserélték – s így tovább, az unalomig… 🙂

Az első szériás R-20 egy másik csatlakozója az átalakítás előtt… (HA5IT)

…és utána, immár fixen bekötve. (HA5IT)

Érdekes az alkatrészek származása. Mivel a magyar ipar azokban az években még a ereskedelemben kapható műsorvevő rádiókhoz sem tudott megbízható alkatrészeket szállítani, az R-20-ban alkalmazott valamennyi ellenállás Siemens gyártmányú és a kondenzátorok is Sicatrop (Siemens) és Rosalt (Rosenthal) gyártású külföldiek. Még nehezebbnek tűnik a konstruktőr feladata, ha megnézzük a szovjet RBM-1 rádiókészüléket. Teljesen nyilvánvaló, hogy az RBM mintájára, annak harcászat-technikai adatainak és tulajdonságainak megfelelő, de színvonalasabb és takarékosabb készüléket kellett terveznie.

Az RBM-1 – de ezt már láttuk a múltkor is… 🙂

A sok „szárazságot” megszakítva igyunk egy felest – azaz lássunk egy személyes emléket e lomhalomról. A minap HA5IT és e sorok írója (esetünkben Miklós) az S22-es csatornán (szőrözők kedvéért V44, azaz 145,550 Mc/sec) szokásos QSO-ja közben kapott egy QRX-et. Mint hamarosan kiderült, HA7SC Laci csatlakozott hozzánk, aki hallva az aktuális témát (ugyan, mi más lehetett az, mint valamelyik katonai lomhalom) elmondta, 1968-ban a HA7KRD szentendrei klubban kezdett dolgozni. Ő maga Szigetmonstoron lakott, s az MHSZ-től vásárolt egy kidobozolt (pucér) R-20-at egy saját, még szelénnel üzemelő tápegységgel. Volt hozzá minden, mint a búcsúban: gumis és pántos fejhallgató két kilo Ohmra méretezve, távíró billentyű meg ki tudja még mi minden. Laci kidobott egy negyvenegy méter hosszú long wire antennát a telken, majd lelkesen nekiállt CW-n CQ-zni. S mit tesz a sors? Visszajött egy lengyel amateurtárs!

Szigorúan önkényuralmi mentes csillagos antenna…

Aztán ment az AM-is az Érden található rádióállomással. Mivel anno nem tolongtak az állomások az éterben, nem okozott különös problémát az alacsony adóteljesítmény. A vételi érzékenységet egyébként némi hekkelés árán lehetett növelni olyformán, hogy az 1T4T csövet 1L4N-nel váltották föl. A cájghoz három-négy darab anód- és fűtőtelep is dukált – Tomi itt lelkesen rákérdezett, a padláson nem maradt-e valahol eldugva egy példány – de sajnos nem. Laci azt mondta, ha betekerjük a csillagot, akkor a tapasztalatai szerint laposabban sugárzott az antenna. Utóbbi különösen oly időkben jött jól, ha kitelepültek az Urak-Asztalára. (Igen, ODA – ha értik, mire utalunk.. 🙂 )

No, de térjünk vissza a gyárba – s folytassuk Dénes stílusában.

Fűtőtelep: akinek van ilyenje, hívjon minket bátran! (HA5IT)

Apró meglepetés az egyik fedél mögött: tartalékizzók. Mind eredeti, soha nem használták egyiket sem… (HA5IT)

Sok hasonlóságot, lemásolt alkatrészeket, azonos teljesítményt és frekvencia terjedelmet találunk (mármint az RBM-1 és az R-20 között), de sok különbséget is. Azonos a hangoló lámpa és kapcsoló gombja, azonos az antennaszigetelő és az ellensúly csatlakozó szerelvény.

Valahogy így kell kinéznie egy távíró üzemre kész R-20-nak (HA5IT)

Azonos a kezelő szervek száma, mindkét készülékben tíz darab forgatógombot, átkapcsolót, nyomógombot stb. találunk. Az izzólámpára hangolás tulajdonképpen nagyon olcsó és szellemes megoldás, de óvatosan kell végezni, ugyanis az izzószál lassan izzik fel, a gyors változásokat nem tudja követni. Az RBM konstrukciójának követésével eltűnt a készülékből a forgótekercses műszer, amely egy átkapcsoló segítségével lehetővé tette volna a tápfeszültségek ellenőrzését. Az R-3-ban létezett ez a műszer és a Torn.Fu g. készülékben a németek is beépítették. Mivel az R-20-ból kimaradt, egy külön műszert kellett alkalmazni a telep feszültségek ellenőrzésére. Ez volt az ALUNIV rajműszer.

Viszont ezt most még nem mutatjuk meg azért, hogy legközelebb is visszagyertek hozzánk… 🙂

Ha kérdésed van, bátran keress bennünket!
HA8BDE

Balás B. Dénes

HA5IT

Tamás

Husibabócza

és HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

S akkor a galéria a fotókkal: