Mint tegnap is jeleztük, az R/7 esetében csöppet ráz a pálya. Itt van például az R/7a, ami kissé más – ám hogy konkrétan mennyire, azt a minapi cikk nyomán döntse el ki-ki maga… 🙂 Amúgy jó móka és nem utolsó látvány lenne egyszer a megmaradt R/7-es lomhalmokat legalább egy fénykép erejéig összegyűjteni – ha másért nem azért, mert ott jobban kijönnének a különbségek, mint itt írásban.
A HTI könyv alapján a fotón egy R/7a állomás látható
Az R/7a-t épp úgy alkalmazták, mint a sima R/7-et, s a szervezeti beosztása sem volt más.
1., A gépkocsizó alakulatok esetében az R/7a típusú autóban az adó, a vevő, az átalakító, a lábhajtású generátor, a 39 M kilenc méteres antennakészlet, két hat Volt százöt Amperórás és négy darab hat Volt negyvenöt Amperórás akkumulátor kapott helyet.
2., A hegyi alakulatok estében az adó, a vevő, az átalakító, a lábhajtású generátor, a 40 M kilenc méteres antennakészlet, a 41 M hegyi antenna, négy darab hat Volt százöt Amperórás akkumulátor és a 30 M állomássátort rendszeresítették.
3., A parancsnoki személygépkocsiban az adó, a vevő, az átalakító, a három méteres ostorantenna és a gépkocsis beépítőkeret kapott helyet. Mind az 1-es, mind a 3-as esetben menet közben is lehetett rádió összeköttetést fönntartani.
A rádió a magyar szokásoknak megfelelően skálaszám beosztással készült, s két fix frekvenciát előre lehetett rajta rögzíteni. A hullám ellenőrzésére az adónál a már többször említett koppanó kvarc, a vevőnél az adóra való hangolás szolgált. Az adónál az antennaáramot, az oszcillátor-erősítőt, a modulátort, az anódáramot, a fűtő- és anódfeszültséget egy átkapcsolóval lehetett egy műszeren kontrollálni. A rádió távbeszélő (AM) és távíró (CW) jelekkel dolgozott. Az adó ellátását lábhajtású generátor vagy a tizenkét Voltos telepekről kiszolgált forgó átalakítóról (unformer) lehetett megoldani. a vevő tisztán a tizenkét Voltos akkutelepről dolgozott.
A Heising-rendszerű vezérelt adó rádiófrekvenciás kisugárzott energiája tíz vagy húsz Watt lehetett. Az alacsonyabb teljesítmény esetében az oszcillátor és egy erősítő működött, amelyet távbeszélő üzemben a fékezőrácson moduláltak. A húsz Wattos módban az oszcillátor és két erősítőcső dolgozott.
Íme az R/7a 41 M hegyi antennája
A négy csöves (12/500) adó tíz Wattos üzem esetén a fűtésnél tizenkét Voltról másfél Ampert, az anódra ötszáz Volton száztíz milliampert vett fel. Húsz Wattnál a fűtésre 2,1 Amper, az anódra kétszázöt milliamper kellett. Az áramellátás a csekélyebb teljesítménynél lábhajtású generátorral vagy akkutelepről és az arról meghajtott forgóátalakítóról történt – míg húsz Wattnál csak csak az akkutelep és a forgóátalakító dolgozott. A tizenkét Voltos akkutelepről az átalakító tíz Wattnál 13,5 míg húsznál 20,5 Ampert nyelt el.
Figyelembe véve a kor színvonalát, ezek elfogadható adatoknak számítottak.
A hét csöves (EBF-2, EBH-3) szuper rendszerű vevőn az ellenállomás pontos beállítását egy külön tengelyen lévő kondi szolgált. A távíró vételt az erre szolgáló fokozat bekapcsolása aktiválta, míg a hangerőt a csövek erősítésének változtatásával változtatták. A vevő áramfelvétele tizenkét Voltról 0,6 Amper, míg a kétszázötven Voltos anódnál huszonöt milliamper volt. Az üzemi feszültségeket a fűtő és az anódfeszültségek mérésével lehetett kordában tartani.
Egy lap a HTI könyvéből
A 39 M kilenc méteres antenna a harminc méter hosszú T-sugárzót tartotta. Az R/7a gépkocsis tetőantenna effektív magassága 1,8 méter volt, míg ellensúlyát a gépkocsi alváza jelentette. A 40 M kilenc méteres olyan magas, mint a 39 M, csak az árboc egy méteres tagokból lett összeállítva. A 41 M hegyi antenna egy tíz méter magas botantenna volt, hat szál – egyenként ugyancsak tíz méteres – szigetelt dróttal, amelyet sugár irányban a földre fektettek ellensúly gyanánt. A három méteres és a parancsnoki gépkocsira rugalmasan rögzített botantenna ellensúlya a terepjáró volt.
Az R/7a hatótávolsági adatainak táblázata
Az R6=a hullámterjedelme 840-2.270 Kc/sec-ig terjedt – amely százhúsztól kétszázhatvanháromig tartó folyószámot jelentett. Telepítése kilenc méteres T-sugárzóval egy tízszer-ötven méteres helyen húsz percet vett igénybe, míg a hegyi antennát egy hússzor-húsz méteres placcon tíz perc alatt tették ki a honvédek. Sűrű erdőben dolgozva kényszerből négyszer-négy méter is elegendő volt. Kiszolgálása hat embert igényelt, míg a parancsnoki autóban e célra elegendő volt egy is. Az adó teljesen feltöltött telepek esetén öt órát dolgozhatott, míg a vevő 12,5 óráig. A méretek és a súlyok az alábbi lapon szemlélhetőek.
Ára az 1943-as HTI könyv szerint tizenkétezer-kétszázötven pengő. A Standard Villamossági Rt. a az adót, a vevőt, a lábhajtású generátort, a az átalakítót, a hegyi- és az ostorantennát, a parancsnoki gépkocsi beépítő keretét, készítette. A gyártást a rendelés után egy évvel tudták (elméletben) vállalni havi húsz készlet leszállításával. A fennmaradó kiegészítők közül a Híradószertár a 39 Mé s a 40 M kilenc méter magas T-antennát gyártotta havi nyolc-tíz készletes kapacitással. (Mivel erre más rádiókhoz is szükség volt, itt állandó volt az üzem.) A 30 M híradósátrat a Budakalászi Textil Rt. adta a honvédségnek havi százötvenes bontásban. (Ugyancsak folyamatos volt a szállítás, de ennél kisebb kapacitással.) Az R/7a-ból összesen kétszázhetvenegy darabot gyártottak 1942 végéig.
Mára ennyi fért bele, de ha minden jól megy, hétfőn érkezik a folytatás.
Baráti 73!
HA5CBM
Miklós
Military Szkosztály