Olvasóink megszokhatták, hogy rendszeresen írunk a hetven MHz-es amateur sáv aktuális kérdéseiről. Jelen cikk rövidke lesz, de a band-on dolgozó Om-ok remélhetően haszonnal olvassák majd. A korábbi, azt egyes államok és a használható frekvenciák között “rendet vágó” írásunk itt érhető el.
A Német Rádióamatőr Szövetség (DARC) honlapján szereplő hírek szerint az ottani amateurtársak május 2-től augusztus 31-ig másodlagos jelleggel megkapták a 70,150-70,180 MHz-ig terjedő szegmenst. A csúcsteljesítmény huszonöt Watt, és kizárólag vízszintes polarizációban, legfeljebb 12,5 kHz sávszélességgel lehet üzemelni. Nem sok, de több a semminél – s ahogy az ON4KST csetszobája tanúsítja, a germán amateurtársak erősen élnek is a kapott jogokkal. Ha eddig nem volt német QSO-d, most lehet… 🙂
Új, huszonöt Wattos jeladó kezdett dolgozni a közelmúltban a négy (70,057) és a hat (50,457) méteres sávban. A TF1VHF hívójelű beacont Reykjavik-tól nyolcvan kilométerre helyezték el. Az antennák északnyugat-délkelt tájolásúak. Ha van lehetőséged odafordulni, figyelj be, mert a négy méteren bármi megtörténhet.
A Moldovai Köztársaságban élő ER1SS Vladislav a közelmúltban engedélyt kapott a négy méteres szegmens használatára. A hír szerint a sávban debütáló amateurtársunk 70,000-70,250 MHz-ig üzemelhet július 20-tól. Mindez egyben azt is jelenti, hogy az egykori szovjet tagköztársaság rádiósai lassan feltűnhetnek a band-ban – magyarán arrafelé is érdemes tekeregni.
És akkor zárásként lássunk egy Írországból érkezett fontos információt. Mint a helyi frekvenciagazdálkodási hatóság honlapján szemlélhető, a szigeten élő amateurtársaink az eddigi 70,125-70,450 MHz helyett a jövőben 69,900-70,500 MHz között nyomkodhatják a PTT-t és a billentyűt, vagy esetleg a PC-jük klaviatúráját.
Reméljük, mindenki megtalálja a maga irányát és QSO-ját a sávban! Persze önként érkezik a jámbor óhaj, de jó lenne több magyar amateurtársat hallani azon az ötszáz KHz-en, ami a rendelkezésünkre áll… 🙂
Baráti 73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály