Rádiótáviratok az ostromlott Budapestről

Ritkaság, épp ezért felemelő az ember életében az olyan pillanat, amikor a magyar történelem sorsfordító eseményeihez kapcsolható hivatalos dokumentumok kerülnek a látókörébe, esetleg a saját kezébe. Jász József barátunk így járt, amikor nála kötöttek ki az alábbi, egy budai padlásról fölbukkant iratok. Az anyag eredetije Józsefnél pihen, de másolatban bekerült a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményébe is. Mi külön engedéllyel és hálás szívvel köszönve a lehetőséget az eredeti iratokból szemezgetünk. Figyelem, e cikk inkább érzéseket közvetít, mint lexikális tudást ad – de kivételesen úgy gondoltuk, így jobban visszajön a lényeg, mint ha telepakolnánk nevekkel és életutakkal az anyagot.

Ha valakiben lapul némi érzék a történelem és a misztikum iránt, akkor átérezheti minden sor súlyát. Talán elég csak arra utalni, hogy február 4-én már csak hét nap volt hátra sokak életéből. Külön felhívnánk a figyelmet a dokumentumokban szereplő nevekre – bár róluk a neten szinte mindent meg lehet találni

Ezeket a táviratokat Budapesten, az akkori rendőrség adta föl. A célállomás Nyugat-Magyarországon volt, Mosonmagyaróvár, Szombathely illetve annak környéke. Az, hogy a táviratok eljutottak a címzetthez azt mutatja, hogy kifelé a legnagyobb bombazáporban is biztos volt a kapcsolat. S a válaszokból az is kiderül, hogy az ostromlott rendőrök is folyamatosan vették a nekik küldött információkat. Utóbbi pedig azt jelenti, hogy valahol kellett (vagy kell) lennie egy másik dokumentum-kötegnek, amely azokat a táviratokat tartalmazza.

Ma (már, vagy még) nem tudunk választ adni arra, hogy Nyugatról ki és mikor hozta vissza a fővárosba ezeket a páratlan értékű papírokat. Az azonban bizonyos, hogy a köteg a Várban, egy házfelújítás során egy padlásról bukkant elő, s így került Jász József barátunkhoz.

Február 11-e az ostrom végét jelzi. A délután négykor leadott üzenet lehetett az utolsók egyike, amely Budapestről az éterbe szállt…

A rejtjelezett táviratok száma közel hétezer. A sorok pedig igazán megrázó részleteket közölnek az emberi sorsból…

Érdemes elolvasni a január 3-i, 17:05-ös jegyzetet. Ha jobban végiggondoljuk, akkor ez vélhetően nyílt szöveg volt. Vajon télen, ebben az időpontban milyen frekvencián juthattak el az ostromlott rendőrök szavai a Dunántúl városaiba? Milyen rádiót, mekkora teljesítményt, miféle táplálást használtak, hová húzták az antennákat? Milyen gyakran tépték szét a repeszek, szaggatta le a légnyomás a drótokat?

Jól vagyunk, a helyzet enyhült. Várunk. (Sédey – 1945. I. 9. 12:15)

A fővárosban körbezárt rendőrök sorsa nem volt irigylésre méltó. Nem csak a szovjet hadsereg ritkította a sorait, de a nyilasok sem kímélték őket. A döntően a társadalom söpredékéből álló felfegyverzett hordák rengeteg olyan bűnözőt fogadtak magukba, akik az igazságszolgáltatás összeomlását kihasználva személyesen álltak bosszút egykori letartóztatójukon, előállítójukon, vizsgálótisztjükön. Külön tragikus, hogy a védők a katonai képzést nem kapott rendőröket is belehajszolták a harcokba azért, hogy ideig-óráig feltartsák a szovjet csapatokat.

1945. I. 9. 13:45 A hungarista köszöntést, katonai rangmegjelölést és karhatalmi pótdíjat bevezettem. Felszabadítást nagyon várjuk. (Rejtjeles híranyagot megfejtették: Gál Miklós r. kap. Örfalvy r. főfelügyelő, dr. Farkas r. kap.)

Felhívnánk a figyelmet a fenti lapon szereplő dátumra: 1945. I. 12. és az ahhoz tartozó bejegyzés utolsó sorára: Felszabadítókról jó híreink vannak. Ők ott és akkor nem tudták, hogy a németek Budapestre tartó, Dél felől közelítő támadása a Váli-víz mentén, annak jeges partján örökre elakad. Ezt követően már nem volt reális lehetőség Budapest fölmentésére.

A kitüntetésre felterjesztett rendőrök névsora

S zárásként egy papírlap két oldala, amely mindennél jobban érzékelteti az egykori viszonyokat.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály