Hat csodálatos, egyben kétségtelenül nehéz nap állt mögöttünk, amikor 24-én vasárnap az utolsó csomagokat is betettük a gépkocsikba. Apátistvánfalvai, a Hagyományőrző Határőrökkel és a Magyar Honvédség Veszprémi Radarezredének katonáival közösen végrehajtott öt napos rendezvényünket szinte lehetetlen szabatosan összefoglalni. Az alábbi cikk sem törekszik a teljességre, de a főbb elemeket azért igyekszik egy színes és olvasmányos csokorba gyűjteni.
Az Országos Rendőr-főkapitányság minden évben koszorúz Apátistvánfalván- oka ennek pedig annyi, hogy a vezetés azt vallja, hogy a hagyományok ápolása, a hősöknek kijáró tisztelet a múlt szeretetére és megbecsülésére nevel.
(b-j) elöl guggol PZS és Móni, álló sor HA5DON István, HA8ADI Ádi, HA7EO Attesz, Döme, HA7PTY Pityesz, “Csepeles” Lajos, Anga Andris, a Gaz-66-on áll HA5AS Ákos, a tetőn ülnek Anita, HA5CBM Miklós, HG6PTZ Tomi, Éva és István – valamint aki nem látszik, azaz a fotót lőtte: HA8BIT Peti
Hol is kezdjük? A hagyományőrző határőrök, a honvédek és a klubtársak csodálatra méltó önfeláldozó munkájánál? Az alapos szervezésnél? A befektetett munkánál? A hihetetlenül pazar, bőkezű, szeretetteljes – és koránt sem mellékesen ízletes – vendéglátásnál? A kedves, egy év után viszontlátott szívbéli barátainknál? A felkészülés különböző izgalmainál? A váratlan akadálynál?
Az érdeklődő szlovén és osztrák OT-s sofőrök egy halmaza…
…és az autókonvojuk egy része a földről…
…valamint Tomi drónja révén a levegőből nézve
Induljunk talán egy csütörtöki élménnyel. Annál is inkább, mert ez jelzi a legfényesebben, hogy a kommunikációnak mekkora szerepe van egy-egy esemény sikerében. Nos, éppen Apátistvánfalván, a Határőr Emlékhelyen tettük a dolgunk, amikor bejött a kertbe három ember. Mint utóbb elmondták, valahonnét Miskolc mellől érkeztek, s az egyik környékbeli város honlapján olvasták, hogy itt valami érdekes látnivaló akad. Túlzás lenne azt állítani, miattunk fáradtak az Őrségbe, de ha már úgy is arra akadt dolguk, benéztek. Mi természetesen mindent megmutattunk és elmondtunk, így – reméljük – elégedetten távoztak.
Kétvölgy – a kilátó tövében a dolgozók egy része
Azt is őszintén el kell mondanunk, mi kissé szkeptikusak voltunk. Persze nem annyira, hogy a 23-i Múzeumok Éjszakáján nem jön oda senki, de azt nem reméltük, hogy végül valahol háromszázötven ember környékén áll meg a számláló. Hiszen legyünk őszinték, Apátistvánfalva nem túl jelentős település, s bár a környezete csodás, ez még nem azt jelenti, hogy egy közös rendezvényre automatikusan több százan lesznek kíváncsiak.
HÖR-ös patika Latvia
A nagy napon korán keltünk, s pont időben érkeztünk ahhoz, hogy az első látogatókat végigkalauzolhassuk a tárlaton. Aztán megjelent egy tekintélyes csapat – durván harminc – egyenruhába öltözött biciklista ifjú, utánuk családosok, majd teljességgel váratlanul, hatalmas berregéssel olyan harmincöt veteránjármű úgy hetven emberrel. A kollégák Szlovéniából és Ausztriából gördültek kimondottan a faluban álló múzeumhoz. Miként is fejezzük ki magunkat: elképesztő látványt nyújtottak, és ami még meghatóbb volt, hogy pillanatokon belül finom boros és ásványvizes palackokat varázsoltak elő a csomagtartókból, s azzal traktálták a szájtáti népeket.
Mindezt ingyen, szeretetből és lelkesedésből.
Egy fantasztikusan restaurált “örök” Gaz-69-es… 🙂
Hab a tortaként pedig az is napvilágra jött, hogy egy amateurtárs is ott figyel a soraikban. Aki ha már ott volt, leült a rádió elé, benézett az R-142-be és külön elbeszélgetett velünk.
Juj!
És megint juj! 🙂
Fontos ismét és újfent leszögezni, ez nem egy amateur, hanem a hagyományőrzőkkel és honvédekkel közös esemény volt. A szolgálatban – mert kétség se férjen hozzá, háromszázötven ember kérdéseinek megválaszolása, kísérése simán annak tekinthető – mindenki egyként részt vett. A gondnok teljes családja unokástól, hagyományőrző határőr, magyar honvéd és amateur. Azok is, akik például látszólag csak tébláboltak – s azok is, akik a fegyversimogatóban állták a gyerekek meg-megújuló rohamát. Ne tévedjünk, mi tíz éve űzzük ezt a “múzeuméjes” ipart, ami alapvetően egy állami rendezvény. S ha itt valami hiba esik, akkor nem csak a HA5KDR neve sározódik be, hanem az egész eseménysorra árnyék vetül. S mi sok mindent szeretnénk, de ezeket még rossz álmunkban sem. Ezért tehát nagyon kell a figyelem és az ügyelés – szó szerint “minden” vonalon.
Lajos Csepelje a csodás ég alatt még szebben mutatott!
Továbbá és koránt sem utolsó sorban a sikerhez létszükséglet a látogatók pozitív hozzáállása is. Azt és a bizalmukat pedig kizárólag akkor tudjuk méltó módon elnyerni, ha kellően jót adunk nekik. (Speciel mi mind ingyen.)
Munkában a hadtáp: Attesz, Döme, Miklós és István pucolja a krumplit – míg a szakács HA5OGR Lajos volt…
No, de tovább, tovább.
…aki szokás szerint kiválót főzött mindannyiunknak!
Annyit már a korábbi évek rendezvényein is tapasztaltunk, hogy délután három és hat között kissé leül a forgalom – még akkor is, ha a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében pakoljuk ki féltett kincseink. Itt is így történt, mert bár folyton érkezett az utánpótlás, lehetőségünk nyílt két turnusban megvacsorázni Kétvölgyben, a Vendvidéki Vendégházban. (Ha az Őrségben jártok, a szállásfoglalás esetén ezt a helyet mindenképpen részesítsétek előnyben…)
Na lássuk azokat az útleveleket, kérem tisztelettel!
Aztán elvámolnivalójuk akad-e?
Amikor a csapat második fele a sötétedés határán visszatért Apátistvánfalvára, szóakasztó látvány fogadta őket: a kert és a múzeum kivilágítva, mindenütt emberek, gyerekek, a kerítés előtt autók, a falnak biciklik és motorok támasztva. Bárhová néztünk, felnőttek és csemetéik jöttek-mentek. Az élet jelei, távol a nagyobb közgyűjteményektől.
Az R-142-t már pénteken felkészítettük a látogatók rohamára
Ilyenkor lehet egy pillanatra – de tényleg csak pár másodpercre – hátradőlni, s kijelenteni: megérte!
Megérte már januárban levelet írni a Körmendi Rendészeti Szakközép igazgatójának, Hollósi Gábor rendőr ezredesnek, megérte alkalmi hívójeleket kérni, megérte HG6PTZ Tomi autóját púpig pakolni, megérte sátrakat állítani, megérte Anga Andrissal, “PZS-vel” és a többiekkel, valamint HA7PTY Pityesszel télen terepi előtanulmányokat folytatni – s így tovább a végtelenségig. Megérte a kertben lévő táblákat egyesével leszerelni és HG6PTZ Tomi gépével felpolírozni, megérte Lajosnak és Pityesznek a csapat ebédjét önzetlenül állni, megérte a hátul elhelyezett technikát egyesével alaposan lefürdetni, megérte cikkeket írni a környező városok és falvak honlapjaira s megérte HA5DON Istvánnak az amateurtársak egy részét önzetlenül leszállítani a helyszínre.
HA7PTY Pityesz nem aprózta el… 🙂
Pedig munka rengeteg akadt, s jutott a klubból gazdagon mindenkinek. HA5DON Istvánnak, HA5AS Ákosnak, HA5OGR Lajosnak, HA8BIT Péternek, HA7EO Attesznek, HG6PTZ Tominak, HA7PTY Pityesznek, HA8ADI Adinak, HA5CBM Miklósnak. A klubelnök HA7PTY sátrat állított s volt parancsnoki sofőr is, a szakács HA5OGR szabadidejében rádiózott, a szállító HG6PTZ két fotózás és drónozás közben átment mindenesbe, HA5DON, HA5AS krumplit pucolt, antennát húzott, fuvarozott, azaz ott segített ahol tudott, HA7EO villanyt és határsávot (!) szerelt, HA8BIT a háttértámogatás terén nyújtott feledhetetlent, HA8ADI lótott-futott, HA5CBM a katonákkal foglalkozott – s mindezeken túl még ide kell számolni a látogatókkal való folyamatos foglalkozást is.
Ural-érzés… 🙂
Ők ugyanis tényleg egyfolytában csak befutottak és jöttek, érdeklődtek és kérdeztek. Talán nem tévedünk sokat, ha azt állítjuk, pont ez a folyamatos nyomás adott erőt ahhoz, hogy reggel fél tíztől éjjel háromnegyed tizenkettőig kibírjuk jelentősebb hiba nélkül. Ugyanis amikor valamelyikünk mégis egy pillanatra elpilledt, csak körbenézett, s kitartást kaphatott a csillogó szemekből, az álomszép Old timer autók és motorcsónakok látványától, a honvédségi R-142-től, az Ural-tól, az eredeti egyenruhában grasszáló határőröktől – vagy a rádióban bennünket hívó, esetleg személyesen odalátogató amateurtársaktól.
Érkezőben még kedden…
Szerdai előkészületek – ez lesz a rádiós sátor, míg a másikban…
…a fegyversimogató kapott helyet
S amikor már azt hittük, hogy nincs tovább, akkor a vasárnapi koszorúzásra megjelent úgy huszonöt motoros, java részt egykori határőr, 2007-óta rendőr, továbbá rengeteg volt és aktív HÖR-ös és rendőr tábornok, akik velünk együtt a Himnusz és a Szózat hangjai mellett hajtottak fejet a hős határőrök emléke előtt. Az Országos Rendőr-főkapitányság minden évben szervez ide koszorúzást – oka ennek pedig annyi, hogy a vezetés azt vallja, hogy a hagyományok ápolása, a hősöknek kijáró tisztelet a múlt szeretetére és megbecsülésére nevel. S aki ott járt, az valóban úgy érezhette, hogy az egykori kollégák szellemei oltalmazóan lebegnek a hely fölött.
Egy szép állapotú HÖR-ös Uaz-469B
Határozottan le kell szögeznünk: akadtak hibák, de ebből a látogatók semmit nem éreztek. Persze a hiba relatív fogalom: például ha kétszer ennyien kíváncsiak ránk, hiába a nagy csapat és a lelkesedés, estére jó eséllyel elájulunk. Van, ami otthon maradt, mást meg feleslegesen cipeltünk magunkkal. Immár tudjuk azt is, hogy szükség lesz állandóan rendelkezésre álló szlovén és osztrák tolmácsra, továbbá az sem árt, ha valaki közben többet rádiózik.
Mentségünkre legyen mondva, ez volt az első apátistvánfalvai kitelepülésünk. S legyünk őszinték: nem is sikerült rosszul. Sőt!
Summa summarum: a befektetett munka újfent meghozta a gyümölcsét. Csak ugyanazt tudjuk mondani, mint tavaly: reméljük a folytatást, azaz azt, hogy 2019-ben is ott leszünk Apátistvánfalván, a Határőr Emlékhelyen!
Baráti 73!
a HA5KDR csapata