Egy összefogott nap

Fűtést szerelni jó. Az ember akár merre néz, jó barátok és kiváló amateurtársak szorgoskodnak. Egyik kollégának hála első osztályú menázsi is ekrül az asztalra. Mire pedig este lesz, ismét úgy dőlhetünk hátra: ez is egy kiváló nap volt!

99b02b6d-8c7b-4a73-b666-05705db5d92a

Egymást kölcsönösen tisztelő, a klubtársak munkáját becsülő csapat vagyunk…

Balról indulva: HA5ZF, PZS, HA5CBM, Anga Andris, HA5CLF István, HA5AS Ákos, Ádám és édesapja, HA7PC Karesz. A fotót lőtte HA7PTY Pityesz

Közeleg a tél, de nincs fűtés. Az okokat “inkább hagyjuk“, hiszen gyűlölködni céltalan. A lényeg, hogy a kollektíva összeáll és felmegy az Őzikébe dolgozni. Mivel a klubban nincs mindenhez is értő ember, így az egyén azt végzi, amihez ért. Ki takarít, ki lézerrel szintez, ki “villanyt fúr” 🙂 más meg sövényt nyeseget. A teljesség igénye nélkül lássuk hát a múlt vasárnapot, amikor nekiálltunk a totális rekonstrukciónak. Sok fotó – kevés szöveg, mert szerintünk a lényeg így is átmegy.

A nyitást (a fotók többségét is készítő) HA7PTY Pityesz végezte jó kora reggel – majd feltűntek a többi amateurtársak is. Mivel a szereléshez szükséges holmik egy része már helyben volt, bizonyos előmunkálatok elkezdődhettek. Persze a kellően alapos fűtésrekonstrukció pont olyan mint a “jó családi ház”, amely tudvalevőleg sosem’ készül el: így itt is hiányzott ez meg az, amiért el kellett menni a megfelelő áruházba. (S ha már ott jártunk, beszereztünk néhány akciós sörpadot és asztalt is.)

d1825d99-692f-4ee8-89c3-9c7ad17b56bc

Kora reggeli alkatrészdömping vol’ 1. és…

a45bc322-7a2d-45ca-9d36-cbec68cc984f

…vol’ 2. Persze ezen túl akadtak még csövek meg minden más kellékek is, de mivel mi nem a “fűtésszerelők nagy-blogja” oldal vagyunk, szerintünk ennyi, a mikrohullámú eszközökre hajazó kütyü elég is. 🙂

A jó hangulat egyik fontos alapja a másik színvonalas ugratása. Például amikor HA7EO Attesz átment “villanyfúróba” (értsd: telibe találta a vezetéket) azt nem lehetett szó nélkül megállni. E fényjelenségekkel járó esetek amúgy azért is hasznosak, mert előbukkannak a múltból a középiskolai műhely falára kiakasztott “ipari bölcsességek”. Úgy mint: A feszültség alatt lévő sasszi pont úgy néz ki, mint az, amit nem jár át a delej! illetve az Inkább mérj kétszer, minthogy egyszer elvigyen a mentő! amihez Sajber tanár úr még hozzáírta tollal: vagy a zsákos ember. Még szerencse, hogy a védelem kiváló, így nem történt semmiféle katttasztrófa’.

c0499b7d-fe75-4121-be13-fcf773f966b2

HA7EO Attesz éppen jelöl

d152fa0a-78fb-4149-8dc1-db91f1d30894

(b-j) HA5ZF Feri és HA7EO Attesz még délelőtt – este itt már hőtükörrel szerelt radiátorok lógtak a falon!

90ae53b2-3c54-4ab9-b9d3-a7ea3e919e15

S míg bent a srácok csöveztek, addig odakint HA7PC Karesz és…

b7d46fdb-8a9f-494a-9aa5-31df88e707e8

…HA5DON István bozótirtó üzemmódra kapcsolt. Az ember persze könnyen rávághatná, aztán pont ez a legfontosabb tevékenység egy klub QTH-ján – ám kár lenne feledni, a külcsíny épp oly fontos, mint a belbecs. 🙂

cd3022e3-e912-4ee6-97f2-5f811446e34c

Olykor egy kép ember nélkül is sokat mond az elvégzett feladat nagyságáról. A fűnyírás HA5OGR Lajos munkabírását dicséri – s bár nem látszik, de mi tudjuk: a valóságban ettől balrább már csak ferdébb’ lesz a talaj. Ja, és létezik egy majd ötszáz négyzetméteres túloldal is továbbá ott a kerítés melletti utcafront, ahol szintúgy nyomtalanul eltűnt a giz és gaz.

8ca5a2f0-5096-4eb4-9aab-fab16df09f14

HA7PC Karesz és Ádám együtt érkeztek a szombati klubnapra

A fenti képhez tartozik egy megjegyzés: az embernek természetesen jól esik, ha egy klubtársa eljön és szorgoskodik – de talán még jobban megdobban a szíve, ha egy-két-három kívülálló is befut a dologra’. Azt, hogy Ádám eljött, senki “nem várta” – de mindannyian örültünk neki. S hasonképp éreztünk PZS és Anga Andris barátunk érkezésekor is, akik egy-egy patika Lada Niva típusú géperejű járművel futottak be, s kérés nélkül ragadták meg a munka “végét”. 🙂 Rátették a radiátort a talicskára, arrább görgették a távmérőt és így tovább…

965e5bb9-6a51-4de1-a66b-e8277179d7a2

HA5CLF István a menázsisautó volánjánál

Az emelkedett hangulat alapfeltétele – no nem a pia, bár mértékkel az is elkél olykor – hanem a jó étek. A jómunkások etetéséről ezúttal HA5CLF István gondoskodott. Otthon lefőzte a levest, majd géperejű járművébe pattant s fölgurult a szomszédos Őzikébe. Miként is fejezzük ki magunkat? Ismeritek azt a helyzetet, amikor a kanál megáll a tányérban, a maradékot meg cuppogva, tíz ujjal kitunkolod az utolsó atomig? Na, itt is ez zajlott! István amúgy eddig titkolta, hogy ilyen remek konyhatündér – ezért a jövőben várható, hogy gyakrabban bevetjük őkelmét is e téren! 🙂

4ee14464-25b5-4cf6-94df-5bcbbc0da93e

Az ember szájában már a fotót látva is összefut a nyál… 🙂

7ccea040-fdd5-4d15-a335-ab2bf3b4045b

Selejtezés a pincében… 🙂

e8d37741-859b-4804-9a33-0b136d9e3914

Kitakarítva, félig telepakolva

fa283907-092a-420b-b837-dd5b068a766e

HA5CBM munkában a hátsó traktuson

Uj8

Félúton a rend felé…

Uj1

Védőfelszerelések használata kötelező! (HA5DON István)

Uj2

HA8BIT Peti a helyzet magaslatán!

Uj5

Felkerül a hőtükör! (b-j) HA7EO Attesz és HA5ZF Feri

Uj3

Fűtésszerelők dologban: HA5DON István és HA7AS Ákos

Uj9

Hát ez nem egy savanyús edény… 🙂

Uj7

Egy radiátor felszerelve. Figyelem: a bal alsó részen látható fehér színű tekercs nem egy készülő antennaillesztő része! 🙂

Persze még hosszan írhatnánk mindenféléről. Például olyanokról, hogy amíg valaki fent végezte a fizikai munkát, a másik erejéhez mérten rendbe tette az alsó traktust. Aztán értekezhetnénk a beszélgetések közben körvonalazódó tervekről – de ugye gondolni kell az olvasók türelmére is. A lényeg: összegezve annyit bátran leszögezhetünk, ismét egy gazdag napon vagyunk túl, s jelentősen lendítettük előre a klub szekerét. Ennél több meg mi kell egy egymást kölcsönösen tisztelő és becsülő csapatnak? 🙂

02dba62b-93ed-4697-bf9b-eb20fbf6b077

S akkor búcsúzzunk egy, a HA5KDR-re jellemző képpel: HA7EO Attesz mosolya magáért beszél, a szemüveg fölötti pillantása pedig mindent visz!

 

Baráti 73!

 

A HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .