Sok jó ember…

…kis helyen is elfér – tartja a régi mondás. Tegnap ezt szépen igazolta a klubnap, amikor is nem kevesebb, mint tizennyolc amateurtárs jelent meg az Őzike utcában. Persze fértünk volna még, de akadt, aki betegség okán nem tudott jelen lenni, mást meg a munka tartott vissza. És igen, a képen látható csodarádió is szerepet kapott e kedden…

59420349-cf36-4452-a350-19f9bdc99319

A fotón a nap főszereplője, az MB1 SDR adó-vevő szemlélhető…

Kezdjük egy puszta felsorolással: HA7PTY Pityesz, HG6PTZ Tomi, HA2MV Sanyi, HA8BIT Peti, HA7EO Attesz, HA5SPA Péter, HA4AA András, HA8HL Lajos, HA5FET Tibor, HA5IKS Pisti, HA5RV Stewart, barátja Jakov és annak fia Andrej, HA5NKG Tomi, HA5OJG Gergő, HA5AS Ákos és HA5CBM Miklós.

Aki nem járt még nálunk, annak leírjuk: az Őzike utcai objektumon álló ház két önálló részre oszlik: az egyik fele volt korábban a műhely-rádiósszoba-konyha-raktár-nagyterem – míg a másik oldalon az oktatóterem-elfekvő-céltalanság triásza terpeszkedett. Az utóbbi megjelölés kissé eufémisztikusan hangzik, de maradjunk annyiban, hogy egy olyan helyiségről beszélünk, amely hosszú értelmetlenség után múlt év vége felé kezdett végre valódi haszonnal és élettel megtelni – s lett belőle korunkra egy igényesen berendezett és kiváló adottságú RH adószoba. A mellette lévő termecske dettó ki lett pucolva, míg az oktatókabinetből a kiürülése után egy szép klubszobát tudtunk varázsolni, uras fotőjökkel’ – ahogy köll’.

A túloldal meg végre azt tudja, amit eddig is kellett volna – konyha, ebédlő, műhely és kisrádiós szoba. 🙂 Ami nem szükséges, azt selejteztük, ami pedig maradt, az a helyére került.

Ennyi magyarázó bevezetés után lássuk hát a lényeget, azaz magát a klubnapot. A KDR-nél ez tízből kilenc és félszer keddre esik, a nyitás meg legkésőbb olyan öt körül szokott bekövetkezni. A tömegek érkezése hat óra felé várható, s bár nem mindenki tud maradni a döntően este tízes záróráig, de mi azoknak is kollektíve örülünk, akik csak “öt” percre tekintenek be hozzánk. Fontos leszögezni, a hangulat nálunk alapvetően vidám de mégis tiszteletteljes, s bár egyesek szerint embert eszünk – ez véletlenül sem igaz.

A tegnapi hangulatot alapvetően határozta meg, hogy várható volt a feltűnése a fentebb is említett MB1 SDR adó-vevő készüléknek. Aki már látta élőben tudja, aki még nem, kénytelen elhinni: ez egy csodamasina. Külön megjegyzendő, egészen fantasztikus élmény egy olyan cájg előtt ülni, ami jelenleg a top-kategóriát képviseli a világban. S erre rátesz még egy lapáttal, hogy a tulajdonos nem úrhatnám módon, hanem megengedően viszonyul a babráló kezek látványához, s akkor sem tépi le az ember fejét, ha rossz gombot billent el vagy tétova ujjai ismeretlen funkciót rejtő pontra siklanak az érintőképernyőn.

b9039bc5-f133-481d-8292-064414af9fc4
HA7PTY Pityesz az első-, HA7EO Attesz a hátsó frontot szemléli…
3a70f32a-bfd9-47c9-bcc0-e7495537413c
A ravasz orosz mérnökök – akiknek ezt a készüléket köszönhetjük – arra is gondoltak, hogy a VFO gombján lévő bemélyedést külön csapágyazzák. Látszólag apróság, hogy nem kopik le az ember ujja, de azért mégiscsak elképesztő az a gondolatvilág, ami erre a kicsinységre is kellő alaposságú fordított figyelmet…

Mivel itt és most nincs tér és idő egy alapos, összehasonlító elemzésre, csak pár benyomást teszünk közzé. Az érintőképernyő mondhatni ma már alap, de az már kevéssé, hogy egy teljes Windows fut a masinán. A képernyő feliratai “normál látó” embernek pont elegendőek, a teljes nyolcvan megás sávszélességű rögzítés lehetősége pediglen egészen elképesztő. Ez gyakorlatilag azt teszi, hogy az ember utólag visszahallgathatja az egész sávot olyformán, mintha az akkor és ott történne élőben. Itt tulajdonképpen a tárolókapacitás szab határt a fantáziának. Az érzékenységgel kapcsolatban gyakorlati tapasztalataink azt mutatják, hogy hozza a gyári adatokat – sőt. A digitális szűrők használatával pedig lényegében olyan eredményt lehet elérni, amit hagyományos cájgokkal már nem. (E sorok íróját zavarja a négy méteres sáv hiánya, de ez legyen az MB1 legnagyobb baja.) A berendezésről terveink szerint hamarosan adunk egy részletesebb videót és értékelést is – addig viszont a türelmeteket kérjük.

abb7c602-fa00-4734-baf6-1df3e6466096
HG6PTZ Tomi szemléli az érintőkijelzőn lefutó jeleket…
5205ca94-08ed-40c3-9e77-cf70e07da69c
Szent áhítat: HA7EO Attesz, HA8HL Lajos és HG6PTZ Tomi

Mivel ez ugye mégiscsak egy amateur közösség, a fiúk természetesen betekertek a sáv elejére is, s meghallgatták a hosszúhullámú műsorszórókat, a Kossuthot KH-n, a DCF77-et (Mainflingen), és a French Navy Commandot 18,3 kHz-en (Rosnay). Sőt, még lejjebb is mentek, ahol mindenféle tarka-barka módokra bukkantak. 🙂 Persze játszott még a hatvan méter, a RAF időjárásjelentő adója, a “ha ez megváltozik, öt perc van hátra a világból” orosz madárkája, a HF Fax-ok és még seregnyi más tuti freki. Az ember szinte nem is tudta, mit és hol figyeljen meg a sávban.

S ha valaki azt hinné, hogy ezzel ki is telt a nap, nagy tévedésben él. 🙂 Bizonyítsa ezt az RH szobában lévő készülékek listája: Sun SDR MB1, a klub Icom-ja, még egy Icom, SDR dongle by HA5RV – s ezen felül került még két gyorsjavított gyalogbillentyű és egy elkey is kipróbálva. S ezen túl mintegy konyakmeggyként a habra, jutott idő a Rack szekrények összeszerelésére is. Továbbá nyüzsgés volt meg izgalmak, tartalmas szakmai beszélgetések három (!) nyelven – azaz csupa olyan jelenségek, melyek igazán élővé tesznek egy amateur közösséget.

Mindent összevetve nagyon jól érzetük magunkat, s bár az egy négyzetméterre jutó amateurtársak száma magas volt, senki nem akart a másik tyúkszemére lépni. Reméljük, Jakov és Andrej legközelebb is eljönnek, hiszen van miről beszélgetni velük. Például ugye ott a military vonal… 🙂

Rendkívül fontos leszögezni: klubunk tevékenysége nyitott. Azaz aki úgy érzi, hogy meglátogatna minket, ne fogja vissza magát. A jelzett időben ott vagyunk, de ha biztosra akarsz menni, írj előtte egy villanylevelet s tájékozódj. A klubélet egyébként arra is jó, hogy átvegye az úgynevezett “hagyományos” oktatás helyét – de erről majd később, lévén nem óhajtjuk lelőni előre az agyaggalambot az égből. 🙂

Rádiózzatok és klubozzatok Ti is. Mindkettő megéri. Tényleg.

73!

A HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .