A jókedv volt a fagyálló

Kint fütyül a szél, jégcsapok lógnak a fákon s negyed óránként szakad le recsegve-ropogva egy-egy ág. Bent sincs túlzottan meleg, de a hangulat ennek ellenére óriási. Tréfák szállnak a légben, miközben azért komoly és felelősségteljes munka folyik. Ha pedig ki kell menni a szabadba, vagy fölmászni a fagyott torony tetejére szerelni, az ember a fejébe húzza a sapkát, s nekigyürkőzik a munkának. S miközben a fülén vagy a cipőjén fehér virágot hajt a pára arra gondol, hogy odabent jó barátok várják vissza. S ez olyan fagyálló, ami segít átvészelni a vaskos mínuszokat…

A HG6RUC átjátszó “szerelési” a munkái még kora tavasszal kezdődtek. Egyrészt a régi helyet fel kellett adni, másrészt egy újat kellett helyette keresni. Egyik sem volt egyszerű feladat – lévén az előbbi szívfájdalommal, az utóbbi meg nem csekély egyeztetéssel járt. Ám mivel az az átjátszó közadakozásból jött létre, ezért az első pillanattól világos volt számunkra, hogy csak olyan helyre szerelhetjük föl, amely méltó ahhoz a csodálatos és példamutató összefogáshoz, amely életre hívta.

Mivel a legjobb helyre törekedtünk, óhatatlanul jött szóba (jelenlegi) hazánk legmagasabb pontja, a Kékes. Ha ott sikerülne valami – gondolkodtunk sokat… Aztán írtunk ide és oda, s végül egy helyen nyitott kapukra leltünk. Persze első körben még voltak némi fenntartások, hiszen a telephelyen ott üzemel a HungaroControll egyik rendkívül fontos rádiós bázisa, de végül a technikai részletek (frekvencia, teljesítmény, szerelés és más mesék) tisztázása után az összes érintettől befutott a szabad jelzés. “Persze” mindez hónapokat vett igénybe, ugyanis itt volt és van közben a nyakunkon a koronavírus járvány, amiről bármi elmondható, csak az nem, hogy ízletes habos tortává varázsolná az életünk.

Miután mindenhonnan megjött az áldás, el kellett menni föltekinteni a helyszínt. Szépen lemértük s -fotóztuk az összes kiálló vasat, kitaláltuk, hová kerüljön a szekrény, merről érkezzen a villany s hová kerüljön a védőföld valamint a villámhárító. Ezek után pedig megegyeztünk egymás közt, hogy ennek még idén, legkésőbb karácsonyra el kell készülnie. S ez pont úgy történt, ahogy az egy sorral feljebbi linken a HamAtőr Fórumon leírták: sikerült letennünk minden DMR felhasználó fája alá ezt az ajándékot.

A szereléshez szükséges csapat viszonylag gyorsan összejött. Akadt, aki társaságban villanyt szerelt, más a cuccokat hordta föl és le, megint más a csövet tartotta a helyén, míg a többiek az anyákkal bajlódtak. Örömmel jelenthetjük ki, nem esett le semmi – ami azért nagy öröm, mert ebben a jégvilágban borítékolhatóan nem találtunk volna meg szinte egyetlen alkatrészt sem, ha aláhull a mélységbe. Mivel az átjátszó korábban egy ideiglenes QTH-ról már üzemelt, gyakorlatilag az új helyen “csak” föl kellett szerelni. Természetesen ha a klubot beengedik valahová, akkor értelemszerű a szép és szabályos munka.

Bár hoztunk kötelet, végül az alucsövet végig lehetett bukdácsoltatni a lépcsőházban, s a végén is pont kifordítható volt a szabadba. Bár az egész objektum kétszeresen szünetmentes, a biztonság okán az átjátszó is kapott egy pár akkumulátort. A falakon végigfutó villanyvezetékek védőcsőbe kerültek, illetve a magasból érkező koax és UTP kábelek tömszelencén át jutnak a belső térbe. A reggel kilenckor kezdett (és délután öt felé lezárult) munka szeméttel járt, de a végén mindent összesepertünk és kidobtunk. Sőt, még a levágott gyorskötözők végei is a kukában landoltak, s nem a szél sodorta őket tova a szomszédba. Akrobatikus ügyességüket bevetve HA7PTY Pityesz és HA5ZF Feri esőívet is varázsolt a külső falra, továbbá került egy webcam is, melyen – ha végre egyszer kisüt majd a Nap – akár (némi nosztalgiával) a Kárpátok hófödte, karcsú bérceit is szemlélhetjük. (Ha mégsem, akkor előbb-utóbb majd állítunk az objektíven – ugyanis egész ott tartózkodásunk alatt már nagy csodának tekintettük azt is, ha száz méterre elláttunk a “közelségbe”…)

Apropó, fagy: a zárt és őrzött területen a fákról lehulló és lehullott nagy tömegű jég komoly problémát okozott a parkolásnál. Mivel este nem arra akartunk lejönni a magasból, hogy a kocsijaink totálkárosra törtek, tízszer meg kellett fontolni, hová állunk. Ez látszólag (pláne így leírva) esetleg nagyképűségnek, esetleg eufémizmusnak hathat – de ott helyben egyáltalán nem érzetük annak. Ugyanis nem találtatott olyan békés negyedóra, hogy valahol a szűkebb környezetünkben ne recsegett-ropogott volna rémisztően és erőteljesen valahol az erdő.

A munka sok volt, de az evésre is sort kellett keríteni. Tomi nagyon kedvesen hozott két rúd bejglit, amit fölkínált a csapat tagjainak.

Szerencsénkre a helyiek nagyon vendégszeretőek, s azt is megértették, hogy ezt a munkát nem lehet öt-tíz perc alatt igényesen bevégezni. Külön köszönjük a mellénk rendelt Istvánnak, hogy mindenben a rendelkezésünkre állt.

S akkor így, a cikk vége felé lássuk, kik vettek részt az akcióban?

És igen, az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor összeraktunk mindent, akkor a technika e-ördöge kikelt az ágyából és két alkalommal jól megtréfált minket. Az egyik eset az akkumulátorok amúgy helyes, de mégsem “jó” behelyezésekor történt, a másik meg a hálózatra való felcsatlakozáskor. És búcsúzóul a sötétben, némi fagyművészeti zenei aláfestés közben (értsd: ágszakadás jéghullással desszertálva) még (egy stílszerűen fehér) furgont is kellett tologatnunk.

De mint oly sok mást, ezt is sikerrel lerendeztük.

És az a helyzet, hogy ezt a mutatványt mi bármikor újra örömmel elvégeznénk. Nem csak azért, mert a közösségért tenni jó – hanem azért is, mert mi tényleg kedveljük egymás társaságát. És itt akkor sem sértődik meg senki, ha a gömbölyded formáira tesznek kétértelmű megjegyzéseket… 😉

Mára ennyire telt – de hamarosan érkezünk az újabb érdekességekkel! S közben nézegessétek gyakorta közösségi oldalunkat is, lévén ott gyakrabban születnek anyagok.

Minden kedves olvasónknak Békés Karácsonyt és egészséges újesztendőt kíván a HA5KDR kollektívája.